Képírás
Csíksomlyói búcsú
A pünkösd előtti várakozás hangulatában gyülekeztek a hagyományos búcsúra érkező zarándokok Csíksomlyón a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben, amely még a múlt szombati pápai mise jegyeit viseli magán
Júniusban már másodszor telik meg zarándokokkal a hegynyereg
Az idei búcsús mise szónoka Pál József Csaba, a tavaly beiktatott temesvári megyés püspök lesz
Pál József Csaba szerint amiként Svájcot csodálják, úgy a magyar népet is csodálni fogja a világ, ha a nép meghallja védőszentje, a csíksomlyói szűzanya szavát
„Az összetartásnak irányultsága is kell, hogy legyen. Ez az irányultságot az adja, hogy közösen hallgatunk a Szűzanyára és a fiára”
A prédikációban az úzvölgyi katonatemető kapcsán kialakult konfliktusra is kitért. „Itt nem két nép áll egymással szemben.”
A mise elején a zarándokokat köszöntő Urbán Erik, az erdélyi ferences rendtartomány főnöke a „csíksomlyói katedrálisban” köszöntötte a zarándokokat
Jakubinyi György, a gyulafehérvári főegyházmegye érseke idézte fel, hogy egy héttel ezelőtt a csíksomlyói hegynyeregben fogadták Ferenc pápát, Szent Péter utódját
A mise helyszínére megérkezett Áder János köztársasági elnök és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes
A zarándokoknak ezúttal az erős napsütés okoz inkább nehézséget, bár akadnak, akik az időjárás előrejelzés alapján ezúttal is gumicsizmával érkeztek a búcsú helyszínére
A zarándoklat mottójául az „Íme az Úr szolgálóleánya” bibliai idézetet választották
A csíksomlyói pünkösdi mise alatt cseperegni kezdett az eső, de a szertartás ragyogó napsütésben fejeződött be
Az érsek megköszönte a pápai mise résztvevőinek a fegyelmét
„Sikerült megmutatni a világnak, hogy a székely magyar emberek tudnak viselkedni, és a mise azt is példázta, hogy a szűzanya tisztelete összefogja a népet”
A párizsi Notre-Dame-székesegyház tragédiájára utalva kijelentette: a csíksomlyói katedrálist nem lehet lerombolni, felégetni, mert tégláit a hívek képezik
Az államfő kegyeletsértőnek tartja, hogy a temetőben kialakított román parcella 52 keresztjének egy része magyar katonák hamvai fölé került
Nemcsak Svájcot, hanem minket is meg fog csodálni a világ, ha összefogunk -jelentette ki a püspök.
Szombaton kora reggel több mint ezer zarándokkal megérkezett Csíkszeredába a Boldogasszonyról elnevezett zarándokvonat
A zarándokvonat érkezése kapcsán az esperes a Maszolnak elmondta, tudja, hogy az ezzel a vonattal érkező zarándokok igazán komolyan veszik a csíksomlyói zarándoklatot
A vonaton a gyóntatások közben tapasztaltam, hogy ezek a fiatalok jobbak akarnak lenni, szeretnének javítani az életükön és így jobb társadalmat akarnak építeni – mondta zarándoklatukról a detroiti származású János atya
A csíksomlyói búcsú ma a világ magyarságának közös nemzeti, szakrális eseménye.
