Képírás
Füst és könnyek fojtogatták Párizst
A székesegyház szóvivője, André Finot már a tűz kitörésekor azt mondta, arra számítanak, hogy a templom egész födélszerkezete leég
A katedrális tetőszerkezetének égése közben rengetegen imádkoztak és énekeltek a Notre-Dame megmentéséért
A francia püspöki konferencia vezetője szerint évekbe telik a székesegyház teljes renoválása
A járókelők lesújtva nézik a lángokat és a hatalmas füstfelhőket
Egy tűzoltó vízágyúval próbálja megfékezni a lángokat
Az éppen renoválás alatt álló katedrális felső része hétfő este, valamivel 19 óra előtt kapott lángra
A tetőszerkezet teljes egészében leégett
A tűzvész az egész világot megrengette
A székesegyház csúcsa, vagyis a huszártorony a lángok felcsapása után egy órával leomlott
Folyamatos imádsággal próbálták tartani a lelket egymásban a helybéliek, s drukkoltak a hősies tűzoltóknak a lángok megfékezésében
A Belleville parkból is számtalan ember figyelte a katasztrófát
A pusztítás mértéke csak napok múlva derül ki
A hatóságok megerősítették, hogy baleset történt
A René Viviani téren is összegyűltek a megdöbbent emberek
A székesegyházban őrzött relikviákat sikerült megmenteni
A járókelők nem hittek a szemüknek, sokan órákig vártak a közelben, hogy végignézzék a tűzoltók heroikus küzdelmét a lángnyelvekkel
A tűzoltók kilenc órán keresztül oltották a tüzet
Az emberek a járdán térdelve imádkoznak a katedrális közelében
Fentről látszódik igazán, a lángok hatalmas pusztítást végeztek a székesegyház tetőszerkezetében
Néhányan - rózsafüzérrel a kezükben - órákon keresztül imádkoztak a Notre-Dame-ért
A lángok szerencsére nem érték el a katedrális kincstárát
Az égő templom láttán mindenkinek összeszorult a szíve
Szinte a világ minden pontján gyűjtés indult az újjáépítés érdekében
Az igazgató szerint minden tűzvédelmi óvintézkedést megtettek
Egy darabig az sem volt biztos, hogy egyáltalán sikerül megmenteni az épületet a teljes enyészettől
Mintegy ötszáz tűzoltó kitartó munkája révén azonban sikerült megfékezni a lángokat
A tűzoltók az oltást követően sem pihenhettek, hiszen maradtak még gócok, amelyek időnként fellángoltak
Az épületen belül is nagy erőkkel kellett folytatni a munkát
Szörnyű látványt nyújt a tűz okozta pusztítás
A katedrális újjáépítésére hazánkból is érkezik segítség
Párizs érsekének engedélyével sok templom kinyitott, harangszó hívta imára az embereket a tűzvész láttán
Claude Gauvard történész: Ez Párizs egyik jelképe, a béke, az egység és az egyetértés jelképe
Tűzoltók a Szent II. János Pál pápa-szobornál a tűz másnapján
A környéken több mint ezer embert kellett evakuálni, ők később visszatérhettek otthonaikba
Egy különleges alakulat dolgozott azon, hogy minden lehetséges műalkotást a lehető legteljesebb formában meg tudjanak menteni
A párizsi ügyészség gondatlanságból elkövetett károkozás miatt indított nyomozást a tűz keletkezésének kiderítésére
A tűzoltók az életüket sem féltve fékezték meg a lángokat
A mintegy ötszáz tűzoltó áldozatos munkája révén azonban sikerült megfékezni a lángokat, megmenteni mindkét tornyot
