Az ügynökakták megnyitásakor mindenki az előkerült neveket kereste. Pedig legalább ilyen fontos kérdés, ki és miért nincs az adatbázisban. A nyitottaktak.hu nem erkölcsi bizonyítvány. A találat nem automatikusan bűnösség, a találat hiánya pedig nem felmentés.
Képzeljünk el két embert ugyanabból a korszakból. Az első nevét beírjuk a nyitottaktak.hu keresőjébe és megjelenik egy 6-os karton. Nem tudjuk, hogy ténylegesen jelentett-e, mit közölt, kinek ártott, vagy egyáltalán létrejött-e valós együttműködés. A neve mégis ott van. Magyarázkodnia kellene, ha még élne, helyette a gyermekei és unokái próbálják megérteni, mi történt.
A második emberre is rákeresünk. Nincs találat.
A kézenfekvő következtetés az lenne, hogy neki tiszta a múltja. Csakhogy lehet, hogy az iratait megsemmisítették. Talán a kartonja eltűnt, a munkadossziéja nem került a levéltárba, a nyilvántartást vezető szolgálati egység dokumentumai hiányoznak, vagy adatai még nem váltak nyilvánossá. Az is előfordulhat, hogy csak egy másik ember aktájában említik.
Az internet azonban nem szereti a bizonytalanságot. A találatból vádat, a találat hiányából felmentést készít.
Így jön létre az ügynökakták megnyitásának második nagy igazságtalansága. Az első a tévesen feltüntetett név volt. A második a hiányzó név hamis ártatlansága lehet.
A kereső nem a múlt teljességét látja
A kormány hivatalos tájékoztatója szerint november 4-én három irattípus vált szabadon hozzáférhetővé. A 6-os kartonok, az 1957 és 1962 közötti beszervezéseket rögzítő B-napló, valamint a mágnesszalagokon fennmaradt H-adattár. A B-napló körülbelül 25 ezer ember nevét tartalmazza, a H-adattárban pedig mintegy 58 ezer személy adatai szerepelnek. A beszervezés körülményeit részletesebben bemutató B-dossziékat legkésőbb 2027. február 25-ig teszik közzé.
A számok nagynak tűnnek, de könnyen félrevezetnek. Nem 58 ezer, egymástól függetlenül bizonyított ügynöki életpályáról beszélünk. A különböző nyilvántartások átfedhetik egymást és eltérő bizonyító erejű adatokat tartalmaznak. Egy ember több helyen is szerepelhet, másokról viszont egyetlen dokumentum sem maradt fenn.
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint hozzávetőleg 36 ezer 6-os karton maradt meg. A levéltár ugyanakkor azt is közli, hogy pontosan nem tudható, hányan voltak a hálózat részei. A kormányzati tájékoztató még ennél is világosabban fogalmaz: a teljes hálózati állomány alig feléről vagy harmadáról maradhattak fenn dokumentumok.
Ez a mondat mindent megváltoztat.
Ha valóban csak az egykori hálózat töredékéről rendelkezünk fennmaradt forrásokkal, akkor a kereső nem a teljes múltat mutatja meg. Annak csupán azt a részét, amely túlélte az iratmegsemmisítést, a selejtezést, az intézményi átszervezéseket és a rendszerváltás körüli zavaros hónapokat.
A „nincs találat” ezért nem azt jelenti, hogy az illetőről nem keletkezett adat. Csak azt, hogy az éppen nyilvánosan kereshető források között nem találtunk hozzá kapcsolható bejegyzést.
A két mondat között egy egész történelmi korszak fér el.
Nem feltétlenül a legsúlyosabb múlt maradt fenn
Az állambiztonsági iratok nem véletlenszerűen hiányosak. Az ÁBTL tájékoztatása szerint rendszeres és alkalmi iratmegsemmisítések egyaránt történtek. Már az 1956-os forradalom idején is jelentős anyagok tűntek el, később pedig a szolgálatok maguk is selejtezték vagy semmisítették meg azokat a dokumentumokat, amelyekre már nem tartottak igényt.
A kormány tájékoztatója ennél erősebb állítást is tett, a legérzékenyebb politikai és gazdasági iratokat „ipari méretekben” semmisítették meg.
Ha ez így történt, akkor a hiány nem pusztán technikai veszteség. Politikai jelentése is lehet.
Nem biztos, hogy azok története látható a legjobban, akik a rendszer legsúlyosabb szolgálatait tették. Lehetséges, hogy azok maradtak a leginkább kereshetők, akiknek az iratai véletlenül vagy intézményi okokból fennmaradtak. Mások, akár fontosabb szereplők dokumentumai viszont eltűnhettek, mert időben megsemmisítették őket, vagy mert olyan szervezeti területen működtek, amelynek anyagai hiányosabban kerültek levéltárba.
A nyilvánosság így furcsa erkölcsi szelekciót teremthet. Nem feltétlenül a legsúlyosabb felelősség válik a legláthatóbbá, hanem a legjobban dokumentált.
A történelemben pedig a papír túlélése nem azonos az ember ártatlanságával vagy bűnösségével.
Az adatbázis nem ügynöklista
A közbeszéd ügynöklistának nevezi a nyitottaktak.hu tartalmát, mintha egyetlen hiteles, lezárt és teljes névjegyzékről volna szó. Valójában különböző célból készült nyilvántartások, kartonok és naplóbejegyzések váltak kereshetővé.
A 6-os karton például azt mutatja, hogyan tartotta nyilván az állambiztonság az adott személyt. Önmagában azonban nem feltétlenül bizonyítja, hogy az illető ténylegesen jelentett. Az ÁBTL szerint a jogi minősítéshez azt kell vizsgálni, adott-e valaki fedőnéven jelentést, aláírt-e beszervezési nyilatkozatot, vagy részesült-e előnyben a titkos együttműködésért.
Ehhez további dokumentumokra lehet szükség. A B-dosszié a beszervezés körülményeit, az M-dosszié pedig a hálózati személy tevékenységét és jelentéseit tartalmazhatta. Az M-dosszié feltüntetése már erősebb nyom arra, hogy jelentések készültek, de még abból sem tudjuk automatikusan, igazak voltak-e, okoztak-e kárt, vagy az érintett éppen jelentéktelen információkkal próbálta kijátszani a szolgálatot.
Ráadásul a munkadosszié száma hiányozhat a központi kartonról akkor is, ha a helyben vezetett példányon szerepelt. A HDMO összefoglalója szerint a központi és a helyi 6-os kartonokat nem mindig azonos részletességgel frissítették, miközben a helyi példányokból csak kevés maradt fenn.
A következtetés kényelmetlen, de világos, ha nincs feltüntetve munkadosszié, az nem bizonyítja, hogy az illető soha nem jelentett. Ha pedig nincs találat a névre, az még kevésbé bizonyítja, hogy semmilyen kapcsolatban nem állt az állambiztonsággal.
A digitális felmentés politikai fegyverré válhat
A következő hónapokban alighanem gyakran halljuk majd politikusoktól és közszereplőktől: „Rá lehet keresni a nevemre, nem szerepelek az adatbázisban.”
Ez kommunikációs szempontból erős mondat. Történészi szempontból azonban legfeljebb annyit jelent, hogy a jelenleg hozzáférhető, név alapján kereshető állományban nincs azonosítható találat.
A különbség nem nyelvészkedés.
Ha egy politikus a negatív keresési eredményt teljes erkölcsi bizonyítványként használja, miközben az adatbázis maga is töredékes, akkor a nyilvánosság újabb félreértés áldozatává válik. Aki megtalálható, annak védekeznie kell. Aki hiányzik, az automatikusan a tiszták oldalára állhat, még akkor is, ha a dokumentumai pusztán elvesztek.
Ez különösen igaz lehet a hatalomhoz közel álló, érzékeny politikai vagy gazdasági feladatokat végző személyekre. Ha valóban a legkényesebb iratokat semmisítették meg a legnagyobb arányban, akkor éppen a rendszer legfontosabb összefüggései maradhattak a legkevésbé láthatók.
A paradoxon kegyetlen: a töredékesen fennmaradt iratvilág azokat teheti a leginkább gyanússá, akikről több papír maradt, és azokat a leginkább ártatlanná, akiknek sikerült dokumentum nélkül maradniuk.
Az azonos nevű ember és az eltérően írt név problémája
A kereső további bizonytalanságot is termelhet. A gyakori vezeték- és keresztnevek esetében egy találat még nem biztos, hogy arra az emberre vonatkozik, akire gondolunk. Születési idő, anyja neve, foglalkozás vagy más személyes adat nélkül a biztos azonosítás olykor lehetetlen.
Fordított esetben a névváltozás, az elírás, a hibásan rögzített születési adat vagy a nyilvántartásban használt eltérő névalak rejthet el egy találatot. A fedőnév pedig önmagában szintén nem mindig kapcsolható össze teljes bizonyossággal egy személlyel, ha a hozzá tartozó iratkapcsolatok hiányoznak.
A digitális kereső azt az érzetet kelti, hogy a találatok matematikai pontosságúak. Pedig egy történeti adatbázis nem telefonkönyv. Olyan diktatúra irataiból épül, amely maga is manipulált, tévedett, párhuzamos nyilvántartásokat vezetett, és bizonyos esetekben saját statisztikai érdekei szerint adminisztrált.
A „0 találat” ezért nem történelmi tény. Technikai eredmény egy meghatározott pillanatban, egy meghatározott adatállományban.
A sajtónak is új nyelvet kell tanulnia
A média felelőssége ebben az ügyben legalább akkora, mint az adatbázis üzemeltetőié. Helytelen azt írni, hogy „előkerült hatvanezer ügynök neve”, ha a források eltérő erősségű nyilvántartási adatokat tartalmaznak. Ugyanilyen pontatlan azt közölni valakiről, hogy „nem szerepel az ügynökaktákban”, ha csak a nyilvános keresőben nem találtunk rá.
A szakmailag pontos mondat így hangzana:
„A jelenleg nyilvánosan kereshető állományban nem találtunk a személyhez egyértelműen kapcsolható dokumentumot.”
Hosszabb, kevésbé kattintásmágnes és sokkal kevésbé alkalmas politikai felmentésre. Cserébe igaz.
A szerkesztőségeknek minden egyes találatnál meg kellene nevezniük az irattípust, jelezniük kellene annak bizonyító erejét és korlátait, valamint lehetőséget kellene adniuk az érintett vagy hozzátartozója álláspontjának közlésére. A negatív eredménynél pedig ugyanígy fel kell tüntetni az adatbázis töredékességét.
Az ügynökakta nem botrányautomata. Történelmi forrás, amelyet értelmezni kell.
A „nincs találat” mellé is kellene figyelmeztetés
A nyitottaktak.hu akkor válhat valóban korszerű és tisztességes történeti adatbázissá, ha nemcsak a megtalált dokumentumok mellett magyarázza el a bizonytalanságot, hanem a sikertelen keresésnél is.
Minden negatív találat után megjelenhetne egy jól látható figyelmeztetés:
„A találat hiánya nem bizonyítja, hogy a keresett személyről nem keletkezett állambiztonsági irat, illetve hogy nem állt kapcsolatban valamely szolgálattal. Az adatbázis a fennmaradt és jelenleg nyilvánosságra hozott dokumentumok alapján működik.”
Emellett szükség volna egy folyamatosan frissített teljességi térképre. Az állampolgárnak látnia kellene, mely időszakokból, szervektől és irattípusokból maradt fenn jelentős anyag, hol vannak nagy hiányok, mely dokumentumok közzététele várható később, és melyek azok, amelyek valószínűleg végleg elvesztek.
A kormányzati oldal már most közli, hogy az anyag töredékes, és lehetőséget ad arra, hogy az érintettek vagy leszármazottaik saját kiegészítést csatoljanak az iratokhoz. Az ÁBTL azonban sem az eredeti dokumentumok, sem a beküldött nyilatkozatok valóságtartalmát nem vizsgálja. Ez érthető levéltári szabály, de egyben világossá teszi: az adatbázis nem bíró, hanem őrző.
A keresőfelületnek ezt minden egyes használatkor tudatosítania kellene.
A hiányzó dossziék hatalma
A következő hónapokban az adatbázis bővülni fog. 2027 februárjáig megjelennek a B-dossziék, kutatások indulnak, családok kérik ki hozzátartozóik iratait, és új dokumentumok kapcsolódhatnak a már ismert nevekhez.
Ami ma negatív találat, holnap pozitív lehet. Ami ma jelentéktelen kartonnak látszik, később egy munkadossziéval együtt más értelmet nyerhet. Ami ma terhelőnek tűnik, egy beszervezési iratból kényszerítés vagy sikertelen együttműködés történetévé változhat.
Ezért veszélyes a gyors politikai ítélet. Az adatbázis nem lezárta a múlt feltárását, hanem megnyitotta.
A magyar közélet harminchat éven át szenvedett attól, hogy az állambiztonsági múlt túl kevéssé volt hozzáférhető. Most attól kell megóvni, hogy a töredékes nyilvánosságot összetévessze a teljes igazsággal.
A nyitott akták fontosabbak annál, hogy ügynökkereső játékká váljanak. Nemcsak azt kell megtanulnunk, hogyan olvassuk a megtalált neveket. Azt is, hogyan értsük a hiányukat.
Mert a keresőmező legveszélyesebb válasza nem feltétlenül egy előkerülő karton.
Hanem a megnyugtatóan üres képernyő.
