Gazdaság
Több munkahely a versenyszférában
Hiába növekszik a minimálbér, ha a vállalkozások nem partnerek a munkaerőpiac kellő szabályozásában, a fizetések emelésében
- Az ellenzék folyamatosan bírálja a munkaerőpiac amúgy javuló helyzetét, és azt hangoztatja, hogy az adatokat a közfoglalkoztatottak javítják. Mi az igazság?
- Úgy van, ráadásul sokan a munkaerőpiachoz sorolják hibásan a közmunkásokat is, pedig nem kellene, hiszen az egy büntetőjogi kategória. Ám az kétségtelen, hogy a foglalkoztatás terén nem vagyunk könnyű helyzetben, noha egyre többen dolgoznak, többhavi csúcson áll a munkahellyel rendelkezők száma. Azt viszont mára sokan elfelejtették, közfoglalkoztatás korábban is volt, 2010 előtt a közfoglalkoztatottak száma hetvenezer körül volt, csak akkor az önkormányzatokhoz tartoztak. Azt is el kell ismerni, korábban ezek az emberek nem azért voltak közfoglalkoztatottak, mert nem volt munka, hanem ez kényelmes helyzetet jelentett számukra. Mára nagyjából kétszázezerre nőtt a közfoglalkoztatottak száma annak ellenére, hogy hat év alatt több mint félmillió új álláshely jött létre. Mindennek tükrében nem is értem, miről beszél az ellenzék, hiszen az álláshelyek hatvan százaléka a versenyszférában jött létre. Persze itt nem állhatunk meg. Ez van most, a helyzeten még tovább kell javítani úgy, hogy a közfoglalkoztatási rendszert folyamatosan átszervezzük.
- Átszervezés alatt mit ért?
- Elsődleges szempont, azaz a kormány legfontosabb feladata, hogy a közfoglalkoztatottak minél hamarabb el tudjanak helyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon. Azaz átvezetjük őket a munka világába. Emberekről, életekről, sorsokról van szó. Rengeteg módszert kellett és kell még kidolgoznunk az egyénekhez igazodva. Különböző alcsoportok vannak. A legnehezebb azokat átvezetni a munkaerőpiacra, akiknek semmiféle végzettségük sincs, csupán a nyolc általános, de akár még az sem. Ki kell mondani, hogy ezen belül bizonyos rétegeknél olyan mértékű funkcionális analfabetizmus van, hogy ők külön segítséget igényelnek. Ezt a jelenséget egyébként is fel kell számolni, hiszen esetükben nincs értelme szakképzésről vagy szakmáról beszélni. Ők a közfoglalkoztatási rendszerben lévők negyvenöt százalékát teszik ki.
– Kiket lehet könnyebben átvezetni az elsődleges munkaerőpiacra?
- Akik végeztek iskolát, de nem tanultak szakmát, magyarul: akik középiskolában érettségiztek. Az arányuk az összes közfoglalkoztatotton belül tizenöt százalék. Itt sem szabad elfelejteni, felnőttekről van szó, sok esetben nem is fiatal felnőttekről, akiket újra vissza kell ültetni az iskolapadba. De nem elég megtanulni a szakmát és kényelmesen hátradőlni. Ez a világ már nem arról szól, hogy kitanulok egy foglalkozást, és az első munkahelyről megyek nyugdíjba. Ki kell mondani: élethosszig tartó tanulás kell a folyamatos és gyors ütemű fejlődés miatt.
– Kikkel van a legkönnyebb dolga a kormánynak?
– A harmadik körrel, a már szakmával vagy felsőfokú végzettséggel rendelkezőket a legkönnyebb átvezetni az elsődleges munkaerőpiacra. Értelemszerűen az ő integrációjuk a legegyszerűbb. A legrosszabb esetben is fel tudok kínálni egy olyan szakképzést például egy bútorasztalosnak, amelynél az új szakma és a vele járó képzés kissé hasonlít a korábbi asztalosi munkájához. A két végzettség alkalmassá teszi arra, hogy a munkaerőpiacon könnyebben elhelyezkedjen.
– Tavaly kétszázhatvan-, az idén már háromszáznegyvenmilliárd forint áll rendelkezésre a képzéssel együtt a közfoglalkoztatási programokra. Mire megy el ekkora összeg?
– Azért ilyen jelentős az emelkedés, mert megpróbálunk olyan inaktív embereket is bevonni, akiket eddig nem tudtunk megszólítani. Azaz például regisztrálatlan álláskeresőket. Nyilván az ő részükre is felkínáljuk a közfoglalkoztatásban a bruttó hetvennégyezer forintos bért, illetve a képzéshez szükséges finanszírozást. Inaktív rajtuk kívül az, aki gyesen van vagy nyugdíjas, ám foglalkoztatható akár távmunkában is. Az inaktívak bevonására két fő programunk van.
– Mégpedig?
– Az egyik az Ifjúsági garancia, a másik az Út a munkaerőpiacra program. A két projekt gyakorlatilag ugyanaz, csak életkori eltérésekkel. Jelenleg hat százalék a munkanélküliség mértéke hazánkban, ami a 2010-es tizenkét százalék körüli értékhez képest hatalmas fejlődés, de ha ehhez hozzáteszem, hogy a huszonöt év alatti, nem tanuló, nem dolgozó fiatalok aránya még mindig tizennégy százalék, akkor már szignifikáns a különbség. Ennél a mutatónál EU-viszonylatban a középmezőnybe tartozunk, de nem lehetünk elégedettek. Ezért van külön a huszonöt év alattiaknak az elsőként említett program, a második programnál pedig preferáljuk azokat a leendő munkavállalókat, akik ötvenöt év felettiek, nők vagy gyedről, gyesről visszatérők. Azaz a védettnek számító munkavállalók csoportját.
– Más segítség?
– E két programon kívül indítunk alternatív programokat, népszerűsítő kampányokat, előadásokat. Ezeken az előadásokon a vállalatokkal találkozunk, főként a kis- és közepes méretűekkel, és ösztönözzük őket a foglalkoztatás növelésére. Elmondjuk, ne csak abban gondolkodjanak, hogy az a jó munkaerő, aki reggel nyolctól késő délutánig rendelkezésre áll heti negyven órában, hanem abban is, hogy legyen négy- és hatórás, osztott munkaidős foglalkoztatás. Ennek felmérésére szakértőket alkalmazunk, akik átvilágítják a vállalatot, hogy alkalmas-e az újfajta munkaerő-piaci struktúra alkalmazására. Várjuk tehát a cégek jelentkezését a programokra, és amelyikük alkalmasnak bizonyul, az támogatást kap ehhez.
– Ez érintheti a már nyolc órában foglalkoztatottak munkaátszervezését is egy-egy cégnél?
– Nem. Odafigyelünk arra, hogy akik már szerződésben vannak, azok munkafeltétele ne változzon. Ez a módosítás csak az újonnan érkezettekre vonatkozik. Ez új program most indult, fókuszban az alternatív foglalkoztatással. Például rendszergazdai feladatok ellátásánál a dolgozó miért üljön egész nap bent az irodában? Tökéletesen el tudja végezni a feladatát távolról is, persze, ha szükség van rá, akkor legyen mozgósítható.
– Több felmérés mutatja, a kompetenciákkal rendelkezőket azonnal beszippantja a munkaerőpiac. Azaz munkaerőhiány van hazánkban?
– Ki kell mondani, igen, Magyarországon ma munkaerőhiány van bizonyos szakmákban, pedig néhány évvel ezelőtt komoly munkanélküliséggel küzdöttünk. Járjuk az országot, sok cégnél panaszkodnak, hogy kevés a dolgozó, elsősorban a szakképzett. Ma már nem különül el különösebben a munkapiaci problémákat illetően vidék és a főváros. Lassan azt látom, ma már nincs olyan megye az országban, ahol ne találkoznánk érezhető munkaerőhiánnyal. Ennek nem a közfoglalkoztatás az oka. A közfoglalkoztatásban dolgozók egy része egy cégnél sajnos nem lenne alkalmas száz százalékban a vállalkozó elvárásainak megfelelő, minőségi munkavégzésre.
– Úgy tűnik, így ez ördögi kör.
– Ezzel most szembesülünk mi is. Senki nem számolt azzal, mi a helyzet akkor, ha egy közfoglalkoztatott nem akar kitörni abból a körből, amiben van. Sokaknak bizony kedvező az állóvíz, s megelégszenek azzal a juttatással, amelyet megkapnak. Azt mondják, jó ez így nekik. Ezen próbálunk rést ütni az új modellel. Vagyis ha az alkalmazott kilép a közfoglalkoztatási rendszerből, és elhelyezkedik az elsődleges munkaerőpiacon legalább egyéves szerződéssel, akkor arra az időre, amely még a közfoglalkoztatásból fennmaradt, a közfoglalkoztatási bér és a minimálbér különbségét, amely több tízezer forint, megkapja. Ez már ösztönző lehet. Ha az adott személynek szakmunkásvégzettsége is van, akkor még nagyobb az összeg.
– Mondana erre példát?
– Hogyne. Az elhelyezkedési juttatás összege megegyezik a foglalkoztatást helyettesítő támogatás, azaz az FHT havi összegével, amely támogatást addig kapja az egyén, amíg a közfoglalkoztatási jogviszonya fennállt volna. A támogatást havi bontásban, utólag folyósítják. Az új jogintézmény működésére jó példa lehet egy nyolc hónapig tartó közfoglalkoztatási jogviszony. A munkavállaló a második hónapban elhelyezkedik egy vállalkozónál, akkor a hátralévő időre – ami hat hónap – megkapja az FHT összegét, azaz 22 800 forintot havonta, ami összesen 136 800 forintot jelent.
– Mennyien élnek a lehetőséggel?
– Februárban indult a program, s már több mint ezer olyan volt közfoglalkoztatottat regisztráltunk, aki élt a lehetőséggel, azaz kilépett az elsődleges munkaerőpiacra. Fontos: előbb ki kell lépni, aztán kell igényelni a támogatást. Erre a célra hárommilliárd forint van elkülönítve, ebből a keretből még legalább húszezer volt közfoglalkoztatott emelt bérét tudjuk finanszírozni. Tartalék tehát még bőven van.
– Ha már a bérnél tartunk, mi a véleménye az elvándorlásról?
– Az elvándorlás egész Kelet-Közép-Európát érinti, s a magyar munkaerő a legkevésbé mobil a régióban, így a magyarországi migráció volt a legkisebb ütemű az elmúlt tíz évben. Miközben Romániában tíz, Lengyelországban pedig hat százalék körüli a migrációs ráta, azaz a kivándorlók munkavállalási korú népességhez viszonyított aránya, addig nálunk 2-3 százalék. A kormány érdeke nyilván az, hogy itthon tartsa a munkavállalókat, vagy sokakat hazacsábítson. Ám ehhez önmagában kevesek vagyunk. Nemzetgazdasági értelemben olyan munkahelyeket kell felkínálnunk, amely hazacsábítja a külföldön munkát vállalókat. Ehhez azonban a vállalatoknak is hajlandóságot kell mutatniuk arra, hogy emelik a fizetéseket. Nem a kisvállalkozókra gondolok, hanem a multinacionális cégekre. Például egy nagy nemzetközi cég, amelyik hazánkba települt és már évek óta sikeres, miért fizet harminc vagy negyven százalékkal kevesebbet a dolgozóinak, mint a külföldön lévő társai vagy az anyacég? Senki ne mondja, hogy ez így igazságos, és csak a kormányt kell az elvándorlás miatt hibáztatni. Ez nem minimálbérfüggő, ez már régen nem erről szól. A kormány ösztönöz, hagy állami pénzt a nagyvállalatoknál, multiknál, de akkor hajtsanak is végre béremelést, ráadásul például jelentős összeget le is írhatnak a társasági adójukból. Mi a cégek helyett nem tudunk bért emelni, ha azok nem teszik meg, elvesztik a dolgozókat. Hiába emelkedik évről évre a minimálbér, ha a vállalkozások nem partnerek a munkaerőpiac megfelelő szabályozásában.