Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) minap tartott évzáró közgyűlésén Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kiemelkedőnek nevezte az építőipar hazai gazdaságban betöltött szerepét, amelynek súlya a tavalyi GDP-ben elérte a 6,4 százalékot. Koji László, az ÉVOSZ elnöke lapunknak azt mondta, reálisnak tartja, hogy a mostani kormányzati ciklus végére, azaz 2018-ra ismét tizennyolc-húszezerre nőhet az építőipari megrendelések száma.
– Milyen évet zár 2016-ban a magyar építőipar?
– Az ÉVOSZ legfrissebb előrejelzése szerint az építőipar egészének teljesítménye folyó áron számítva idén várhatóan megközelíti a kétezermilliárd forintot. Ez azonban optimista becslés, ami 10-12 százalékkal kevesebb a tavalyi teljesítménynél. Voltunk már jobb helyzetben is, ám a további kilátások jók. A legutóbbi hétéves uniós pénzügyi ciklus elkényeztette a hazai építőipart, ugyanis 2013-ban, aztán még 2014-ben is volt arra lehetőség, hogy a magyar állam a lehető legtöbb brüsszeli pénzt lehívja. Mindazonáltal idén az épületek építésénél öt százalék körüli, mintegy 520 milliárd forintos bővülést várunk, míg az egyéb építményeknél 38 százalékos, hozzávetőleg 560 milliárd forintos visszaeséssel számolunk. A speciális szaképítések esetében kétszázalékos gyarapodás lehet reális, ami 920 milliárd forintos nagyságrendű. Az év végén nagy valószínűséggel 275-280 ezer fő között lesz a foglalkoztatottak száma, ami érdemi változást nem mutat.
– Az új támogatási területekkel és szervezeti struktúrákkal az előző ciklus zárása és a következő megnyitása nem igazán kedvezett annak, hogy a brüsszeli forrásokat időarányosan le tudjuk hívni...
– Miközben tudjuk, hogy ebben a hétéves időszakban mintegy tizenkétezermilliárd forintnak megfelelő összeget kap Magyarország, amelyből hozzávetőleg 5800 milliárd forintot építési beruházási célt szolgáló területre szánnak. Ebből az időszakból már eltelt bő másfél év, az említett összegből viszont nem sok jutott el a címzettekhez. Vagyis az, hogy a magyar építőipar teljesítménye az idei első nyolc hónapban huszonkét százalékkal volt alacsonyabb az azonos tavalyi időszakhoz képest, az annak tudható be, hogy az uniós források nem érkeztek meg, és a magyar állam mintegy negyven százalékkal kevesebbet rendelt 2016-ra, mint 2015-re. A nagy munkák tehát befejeződtek tavaly, újak pedig alig indultak.
– Eltekintve a tavalyitól, a csúcsévekben milyen összeget tettek ki az állami megrendelések?
– A meglehetősen jó időszaknak számító 2015-ös esztendőben ezeregyszázmilliárd forintra rúgott a megrendelések összege. A kormány ugyanakkor folyamatosan igyekszik a hazai termelésbe, a beruházási piacra mindinkább behozni a lakossági piacot, amelynek érdekében kialakították a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) intézményét. Az általános forgalmi adóhoz kapcsolódó kedvezmény és a csok adta támogatások nagyon hasznosak, azonban nem képesek ellensúlyozni az uniós források hiányát.
– Bár nem „mindenható” a csok, a program halad. Az év elején azt prognosztizálták, hogy idén őszre futhatnak fel a megrendelések, indulhat be a lakásépítési piac. Mi valósult meg ebből?
– Az elmúlt évben 7300 új építésű lakóingatlanra adtak ki használatbavételi engedélyt, ehhez képest 2016-ban ősz végéig mintegy 12 ezer lakóingatlan megépítésére kaptak megbízást az építőipari cégek. Ezeknek a munkálatoknak másfél-két év az átfutási idejük.
– Pedig a legendás, válság előtt időszakban ez a szám elérte a negy-venezret is.
– A 2008-as válság előtti évben még 36 ezer új lakóingatlan épült, és a csúcs valóban negyvenezer körül alakult.
– Mikor tud a hazai építőipar felzárkózni a válság előtti szintre?
– Úgy fogalmaznék, hogy ennek a kormányzati ciklusnak a végére el lehet érni, hogy akár 18-20 ezer lakóingatlan legyen kivitelezés alatt.
– Milyen kilátásokról lehet beszélni az építőiparon belül alágazatonként?
– A szervezeti nagyság, területi struktúra szerint hatalmas a szóródás. Egyfelől vannak az egyéb létesítmények: az út- és vasúti korszerűsítések, az autópálya-, a környezetvédelmi beruházások, a közmű-, valamint a csatornafejlesztések. Míg az épületépítésben benne vannak a kórházak, sportlétesítmények és a lakások. Az előző pénzügyi ciklusban nagy súllyal szerepeltek a beruházások között az egyéb létesítmények, és azok „dübörögtek” is. A mostani pénzügyi ciklusban pedig inkább az épületépítések kerülnek előtérbe, továbbá az egészségügyi, oktatási és sportlétesítmények, az ipari csarnokok és a gazdaság szereplőinek fontos fejlesztések.
– Mi jelenthet fordulatot?
– Mindenekelőtt hangsúlyozni kell, hogy nagyon alacsony bázishoz viszonyítunk. A munkásnak, akinek 22 százalékkal kisebb a teljesítménye, mint a múlt évben volt, most 16 százalékkal magasabb a rendelésállománya. Ám ahhoz, hogy a hazai építőipar növekvő pályára állhasson, 36-40 százalékkal magasabb rendelésállomány kellene.
– Mennyiben segíthetik az építőipari vállalkozásokat a kedvezményes hitelkonstrukciók, például a Magyar Fejlesztési Bank uniós forrásokra alapuló termékei?
– Az építőiparban ketté kell választani azokat a vállalkozókat, akik a saját cégüket, eszközeiket fejlesztik és ehhez alkalmaznak szakembereket, illetve azokat, akik saját maguk ruháznak be építőipari projektekbe a kedvezményes hitel segítségével. Az nem vitás, hogy nagy szükség lenne építőipari beruházókra, akik a legmodernebb megoldásokkal dolgoznának a kéziszerszámok helyett. Miközben arra még nagyobb szükség lenne, hogy az építőipari beruházások a következő, meghatározott időszakra megtérüljenek, és biztos munkát adjanak. Ugyanakkor az építőipari szakmára jellemzőek a mikrovállalkozások, amelyek még kétéves távlatban sem tudnak előre tervezni.
– Így már eleve hátrányos helyzetbe kerülnek a mikro- és kisméretű cégek?
– Nem kérdés, hogy a közepes és nagy cégek hosszabb átfutású, nagyobb értékű munkákon dolgozva helyzeti előnybe kerülnek. Míg a mikro- és kisvállalkozók ebben a versenyben alulmaradnak. Összességében arra számítunk, hogy 2017 közepétől emelkedő ciklusba fordul a hazai építőipar.
– Nem túl veszélyes az építőipar számára, hogy ennyire kiszolgáltatott az uniós pénzeknek?
– Nyílt titok, hogy a jelentős építési beruházások mindig uniós támogatásokkal jönnek létre, mind állami, mind a magánbefektetők részéről.
– A lakáspiacon is?
– A lakáspiaci beruházásokra ez nem igaz. Azokhoz nem vehető igénybe uniós forrás, hanem a megrendelő lakosság finanszírozza a munkálatokat. A lakásügy az EU-ban tavaly a kivitelezések esetében elérte a harminchat százalékot, míg a hazai piacon a tíz százalékot is alig.
– Miért?
– A lakosság egyszerűen nem rendelt. Egyfelől még a devizahitelek okozta sokk hatása alatt álltak, másfelől a recessziós időszakban inkább elhalasztották a lakásfejlesztéseket.
– Mikorra lehet majd érezni a családtámogatási intézkedések hatását, így az általános forgalmi adó ötszázalékos kedvezményét?
– Ezek az intézkedések a magyar építőipar számára hatalmas kihívást jelentenek. Különösen a mikro- és kisvállalkozások számára, amelyek a lakossági megrendelések esetében szinte kivétel nélkül szóbeli megállapodás alapján dolgoznak, általában számla és garanciák nélkül. A lakossági megrendelők azonban csak akkor tudják érvényesíteni az ötszázalékos általános forgalmi adó kedvezményét, ha írásos szerződést kötöttek a kivitelezővel.
– Lehet, hogy sokan úgy gondolkodnak: a nullaszázalékos adó kevesebb, mint az ötszázalékos?
– A leggyengébb láncszem mindig a megrendelő, aki még a szaktudást is meg akarja spórolni. Nem alkalmaz szakmai ellenőrt, műszaki vezetőt, amikor viszont gond van az elkészült munkával, sérelmezi, hogy nincs hol reklamálnia, nem tudja érvényesíteni az egyébként nem létező garanciákat.
– A lakossági megrendelő oldaláról mégis gyakran az a panasz érkezik, hogy nagyon nehéz megbízható, jó szakembert találni az építési vállalkozók között.
– Egy jó építési vállalkozó manapság már minimum fél-másfél évre előre le van kötve. Azaz várni kell a jó vállalkozóra.
– Amelyek mellett meglehetősen sok „nem annyira jó” vállalkozó is akad a piacon.
– Tény, hogy meglehetősen sokféle a vállalkozók szakmai felkészültsége és a mentalitása is. Miközben az építőiparban nagyon sok a húsz-huszonöt éve létező kényszervállalkozás.
– És akkor még nem is beszéltünk arról a rengeteg, hosszú ideje húzódó körbetartozásról és az alvállalkozói láncok rendezetlen ügyeiről.
– Az építőipar élőmunka-igényes ágazat, amelynek magasak a járulékai és közterhei. Az építőiparban jelenleg hozzávetőleg kétszázötvenezer foglalkoztatottból csak minden másodikat alkalmazzák munkaszerződéssel. A többségük vállalkozói igazolvánnyal, megbízási szerződéssel, részfoglalkoztatásban dolgozik. Az építési vállalkozások minimális szinten tartják az élőmunka-állományukat, és jellemzően csak projektjelleggel, meghatározott munkákra, időszakokra vesznek fel szakembereket.
– Az ágazatban mégis panaszkodnak a szakemberhiányra.
– Az építőipar mindig is problémás volt. A recessziós időszak, azaz 2008 előtt háromszáz-háromszázhúszezer fő dolgozott az építőiparban. A válság után azonban nyolcvanötezer szakembertől vált meg az ágazat, akik közül a jobbak külföldre mentek dolgozni. Igaz, 2014–2015 folyamán bekövetkezett egy tizenhat-tizennyolcezer fős bővítés, de a szakképzés és a szakma nem talált vissza a régi önmagára. Elképesztő, hogy 2016-ban Budapesten összesen tizennyolc kőműves és három bádogos végzett. Nem is jelentkeztek többen az iskolákba.
– Miért?
– Azon túl, hogy csökken a természetes népszaporulat, a bérek sem vonzóak az ágazatban. A tizenévesektől nem lehet elvárni, hogy felelősen döntsenek a jövőjükről, a szülők pedig inkább gimnáziumba adják a fiatalt. Azt meg persze nem tudják, hogy a hiányszakmákban magasabbak a fejkvóták, amelyek a gyerek taníttatására fordíthatók, például ösztöndíjra vagy kollégiumi elhelyezésre.
– Ezek után milyen kilátásokkal számol jövőre az ÉVOSZ elnöke?
– Egyetlen bölcs megoldás nincs, „sok billentyűn kell játszani”. Az pedig biztos, hogy az építőiparban a következő tíz évben a szakemberhiány problémája megmarad. Akkor oldódhat a feszültség, ha a piac majd jobban megfizeti a szakmát.
– Forintban kifejezve ez mit jelent?
– Jelenleg nettó százötven-kétszázezer forintot keres egy jó építőipari szakmunkás. Ám nettó 250-300 ezerért már lehet, hogy nem menne külföldre dolgozni, vagy akár haza is jönne. A vállalkozók számára ehhez az építőiparban nyolc-tíz százalékos béremelésre lenne szükség, majd a következő évben is újabb nyolc-tizenöt százalékra.
