Gazdaság
Kitűnő foglalkoztatási mutatók
Milliárdokból épülnek fel az újabb munkásszállók

A nemzetgazdasági miniszter szerint az elmúlt hét évben a magyar kormány a legtöbb kérdésben sikerrel járt a különböző nemzetközi intézményekkel folytatott vitákban. A Magyarnak lenni jó című budapesti szombati konferencián Varga Mihály azt mondta, hogy az idő már több esetben „minket igazolt”. Példaként hozta fel, hogy a munkanélküliség, amely 2010-ben még majdnem tizenkét százalék volt, mostanra 4,5 százalékra csökkent. Mérsékelték a lakosság terheit, számos, családpolitikát segítő adókedvezményt vezettek be. Magyarországot 2010-ben még a tíz legkockázatosabb ország között említették, ma már mindhárom nagy hitelminősítőnél befektetésre ajánlott kategóriába tartozik az ország. A miniszter bejelentette: 2018 végéig 69 százalékra csökkenhet az államadósság mértéke.
Kilencmilliárd forintos program indul munkásszállások építésére, illetve munkásszállóként felhasználható ingatlanok felújítására, a támogatásra önkormányzatok vagy önkormányzati társulások nyújthatnak be kérelmet szeptember 30-ig – tájékoztatta Varga Mihály a távirati irodát. A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: a kormány elsődleges célja a teljes foglalkoztatottság elérése, amihez a munkaerő mobilitásának elősegítése is szükséges. Varga Mihály közölte: a támogatás keretében, amely minimum nyolcvan munkavállaló elszállásolására alkalmas munkásszállás kialakításához nyújtható, az építési és felújítási, valamint a beruházás célját szolgáló új tárgyi eszközök költségei számolhatók el.
A juttatás részben vagy egészben visszatérítendő, illetve vissza nem térítendő formában nyújtható, a beruházási költségek legalább negyven százalékát az önkormányzatnak saját forrásból kell állnia. A támogatás egyik legfontosabb előfeltétele a kérelmet benyújtó önkormányzat és a térség munkaadói között előzetesen megkötött megállapodás, amelyben a munkaadóknak kötelezettséget kell vállalniuk, hogy a létrehozott munkásszálláson helyezik el mobilitási problémákkal küszködő dolgozóikat.
