Gazdaság

Hibás légzsákjai miatt tönkrement a japán Takata

A vállalatnak Miskolcon is van üzeme, ahol bővíti a kapacitásait

Csődvédelmet kért Japánban és az Egyesült Államokban a Takata autóipari cég, mivel hibás légzsákjai visszahívása óriási veszteséget okozott a japán vállalatnak.

A japán autóalkatrész-beszállító vezetése a hét elején döntött a lépésről, miután a cég több mint kilencmilliárd dolláros (közel 2500 milliárd forint) veszteséget szenvedett el hibás légzsákjai miatt, amelyek az autóipar eddigi legnagyobb visszahívási hullámát eredményezték.A Takata az amerikai szabályok szerinti eljárást kezdeményez, és csődvédelmet fog kérni az Egyesült Államokban is, amely lehetővé teszi számára, hogy pénzügyi mentőövet kapjon a kínai tulajdonú, michigani központú Key Safety Systems (KSS) alkatrészgyártótól.

A KSS mintegy 1,57 milliárd dollárért (435 milliárd forint) megveszi a csődvédelmet kérő japán autóipari beszállító szinte minden vagyonelemét. A KSS azt is közölte, hogy kevés kivétellel megtartja a Takata alkalmazottait, és nem áll szándékában bezárni a vállalat egyetlen termelőegységét sem.

A Takatának Magyarországon, Miskolcon is van gyára. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára tegnap egy rendezvényen arra a kérdésre, hogy a Magyarországon is jelenlévő Takata autóalkatrész-beszállító cég csődvédelmet kér Japánban, azt válaszolta: a kormány minden stratégiai partnerének a döntéseit figyelemmel kíséri, ebben az esetben is így van ez, a Külgazdasági és Külügyminisztérium az illetékes a kérdésben – adta hírül a távirati iroda. A Takata Európában nyereségesen működik, nem jelent csődöt, miskolci üzemében pedig zavartalanul folytatja a termelést, sőt bővíti kapacitását – adta hírül tegnap a Takata Safety Sys-tems Hungary Kft.

A Takata autógyártó partnerei – többek között a General Motors, a Chrysler, a Ford, a Honda, a Toyota, a Mazda, a Nissan, a Mitsubishi és BMW – szerte a világon mintegy százmillió autót hívtak vissza a hibás légzsákok miatt. A Takata által gyártott légzsákoknál előfordult, hogy nem fújódtak fel, vagy rosszul nyíltak ki, és emiatt elszakadtak, de olyan esetekről is tudni, hogy a légzsákokat felfújó pirotechnikai eszköz robbanótöltete idővel nedvességgel szívta meg magát, ami instabillá tette a vegyületet, és az eredetileg tervezettnél nagyobb erejű, repeszképző robbanást okozott.

A Takata részvényeit július 27-én vezetik ki a tokiói értéktőzsdéről, az árfolyam a három évvel ezelőtti csúcshoz képest több mint kilencven százalékkal visszaesett.