Tokió tiltakozott Moszkvánál, és követelte a Japan Tobacco International (JTI) cég oroszországi vagyonának azonnali visszaadását, amelyet a Kreml utasítására foglaltak le - jelentette be pénteken Kihara Minoru, a japán kormány szóvivője.
Két Oroszországba látogató japán miniszter „a japán nagykövettel közösen tiltakozó jegyzéket nyújtott be az orosz kormányhoz, és követelte az intézkedés azonnali visszavonását” – számolt be Kihara.
Korábban a JTI bejelentette, hogy „lehetséges intézkedéseket” fontolgat a Moszkva által elrendelt döntést követően, és közleményében hangsúlyozta, hogy a vállalat „minden nemzeti és nemzetközi szankciót és szabályozást betartva folytatta tevékenységét Oroszországban”.
Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön egy rendeletben ideiglenesen a Promislennije Aktyivi nevű részvénytársaság külső kezelésébe adta át a JTI nemzetközi dohányipari konglomerátum oroszországi gyártóüzemekben fennálló részesedését.
A dokumentum szerint a Donszkoj Tabak, a Pereszlavl-Tabak, a JTI Jelec, a Kresz Nyeva és a Petro vállalatban lévő JTI-részesedések kerültek külső irányítás alá.
A JTI, amelynek egyharmada a japán állam tulajdonában van, a világ harmadik legnagyobb dohánytermék-gyártója, 1999 óta működik Oroszországban, ahol a legnagyobb dohánytermék-gyártóvá vált – írta meg az MTI.







