Gazdaság

Látótávolságban a szerb-magyar kőolajvezeték

Megjelent a pályázat

Kiírták a közbeszerzést az Újvidék és Magyarország közötti kőolajvezeték megépítésére.

Látótávolságban a szerb-magyar kőolajvezeték
Valami elkezdődött...
Fotó: AFP/DPA/Lilli Förter

Immár elérhető az Újvidék és Magyarország között kőolajvezeték megvalósítására kiírt pályázat - írja a Vajdaság Ma. Mint olvasható, a dokumentáció nem tartalmazza a projekt becsült értékét, de korábbi becslések szerint a beruházás értéke elérheti a 157 millió eurót. A pályázatok beadási határideje február 5-e.

A beruházás célja az importútvonalak diverzifikálása és a piac biztonságosabb ellátása, mivel jelenleg Szerbia kizárólag a horvát JANAF vezetéken keresztül importál kőolajat. Az új szakasz országon belüli része körülbelül 113 kilométer hosszú, teljes egészében a föld alatt húzódna és éves kapacitása 5,5 millió tonna kőolaj lenne. Útvonala Magyarkanizsa, Zenta, Ada, Óbecse, Zsablya, majd Újvidék.

A magyar külügyminiszter korábbi nyilatkozata szerint a vezeték Magyarország területén húzódó szakaszának 2027 végéig kell elkészülnie.

Kapcsolódó írásaink