Életmód

Svájci bőséget várnak a bálványtól

Evo Morales bolíviai elnök kijelentette, az alpesi ország annak köszönheti gazdagságát, hogy 1858-ban foglyul ejtette a szobrot

Körmeneten ünnepelték Bolíviában, hogy hazakerült Svájcból egy 2000 éves bőségbálvány, amely az ország elnöke szerint elhozza a jólétet hazájának is.

Ekeko ősi indián bőségisten mindössze tizenhat centiméteres, kristályurnába helyezett szobrocskáját szombaton százak kísérték virágot szórva és táncolva a 4000 méter magasan fekvő El Alto városból a 400 méterrel alacsonyabban fekvő fővárosba, La Pazba, a kormány székhelyéhez. Az idol a Titicaca-tó partján az i. e. 200 és i. sz. 200 között virágzó pukara kultúra terméke. Johann Jakob von Tschudi svájci természettudós 1858-ban a helyieket leitatva kaparintotta meg, örökösei később a Berni Történeti Múzeumnak adták el. A csalárd módon eltulajdonított és külföldre vitt ősi emlék visszaszolgáltatásáról a múlt év végén jött létre egyezség a bolíviai kormány és a svájci múzeum között. Ekeko isten frissen visszaszerzett szobrával vette kezdetét Bolíviában az Alasita, a bőség indián hagyományokon alapuló, két hétig tartó ünnepe.

Az istenszobrot az elnöki palota előtt üdvözlő Evo Morales elnök kijelentette, Svájc annak köszönheti gazdagságát, hogy foglyul ejtette a szobrot, mivel Ekeko a bőség istene, s most, hogy az idol visszatért Bolíviába, hazájában is újra beköszönt a bőség korszaka. Félix Cardenas dekolonizációs miniszterhelyettes szerint az istenszoborral együtt annak szellemisége is beköltözik a kormány székhelyére, erővel töltve fel a kormányon lévőket. A berni múzeum kritizálta, hogy – a megállapodást megszegve – Bolíviában körmeneteken mutogatják a visszaadott szobrot, Morales elnök szerint azonban a bőség isteneként, egy élő kultúra részeként Ekeko nem múzeumba, hanem szent helyre való. A kéthetes bőségünnepen Bolívia őslakói a megkívánt javak, köztük lakóházak, autók, dollárkötegek miniatűr másait korlátlanul felvásárolva és felmutatva juttatják kifejezésre a jólét és gazdagság iránti vágyukat. A vagyontárgyak mellett vehetnek házassági és születési anyakönyvi kivonatokat, válóperes bírósági határozatokat és diplomákat is abban a reményben, hogy ezekhez kötődő vágyaik 2015-ben valóra válnak. A bőségisten legelterjedtebb változata egy kis bajuszos, kövérkés férfialak, amely a kívánt javakból a lehető legtöbbet viszi a vállán, hogy jólétet, bőséget és szerencsét hozzon a benne hívőknek.