Egészség
Túl sokat evett az ünnepek alatt?
Ezt javasolja a dietetikus
Az év vége sokak számára a rokonlátogatásokkal együttjáró lakomákat jelenti. Mindenhol hallatszik az „egyél még” és a „csak egy falatot”, meg az „ezt még meg sem kósoltad”. Ezek akkor is elhangzanak, ha a vendég már majd kipukkad, annyira jóllakott, és hogy elkerüljük a sértődést, hajlamosak vagyunk még egy kanállal szedni, még egy sütit a tányérra tenni. Diétázóktól, fogyókúrázóktól nagy önuralmat kíván ez az időszak, ráadásul nemcsak a felszaladó kilók jelentenek problémát ilyenkor. Dietetikust kérdeztünk a karácsonyi zabálás következményeiről.
Juhász-Veres Violetta dietetikus már segítségünkre volt korábban, amikor a cukorról és édesítőszerekről kérdeztük, most pedig a karácsonyi zabálás témájában kérdeztük meg. A dietetikus elmondta, hogy ilyenkor a klasszikus ünnepi fogások kerülnek az asztalra: halászlé, töltött káposzta, sült húsok, majonézes saláták, mákos, diós, gesztenyés bejgli, krémes sütemények. Minden, mi szem-szájnak ingere.
„A több fogásos menüsor esetén könnyen túlehetjük magunkat, ami számos kellemetlen következménnyel jár. A zsíros, fűszeres ételek megterhelik az emésztőrendszert, lassítva az emésztést. Puffadást, savtúltengést, de akár epepanaszokat is okozhatnak” – magyarázta.
Hozzátette, hogy ahhoz, hogy szervezetünk megbirkózzon az ünnepi ételekkel, minden energiáját az emésztésre fordítja, a nagy cukortartalmú ételek, alkoholos italok által a vércukorszint hirtelen megemelkedik, a szervezet erre gyors és intenzív inzulinválasszal reagál, emiatt a nagy trakta után elálmosodunk, lelassulunk, nem vágyunk másra, csak egy könnyed alvásra. Eluralkodik a „kajakóma”. Azonban hiába próbálunk pihenni, a gyomor túlzott feszülése, a rossz közérzet, az emésztési panaszok ezt nem teszik lehetővé - számolt be róla a FEOL.
Mit tehetünk, hogy ne okozzon gondot a karácsonyi zabálás?
Juhász-Veres Violetta tanácsokat is megosztott velünk, mit tehetünk, hogy ezt elkerüljük. Kiemelte, hogy a mértékletesség segít abban, hogy ne a plusz kilókra emlékezzünk az ünnepek kapcsán.
„Az ünnepnapokon se feledkezzünk meg a többször, kevesebbet elvről. Reggelizzünk, ebédeljünk visszafogottan, így nagyobb az esélye hogy nem esszük túl magunkat az ünnepi vacsorán. Viszont ha egész nap „erre koplalunk”, erre minden esély megvan. Mérlegeljük, mi az, amit tényleg szeretünk és meg akarunk kóstolni a menüsorból, és mi az amit kihagyhatunk. Amennyiben minden fogásból enni akarunk, szedjünk kóstoló adagokat a tányérunkra, ahelyett hogy mindenből degeszre ennénk magunkat”
– javasolta.
Kiemelte, hogy a jóllakottságérzet biokémiai, hormonális hatások eredménye, nem alakul ki rögtön. Étkezés után 30 perc is eltelhet, míg jóllakottnak érezzük magunkat. Érdemes időt hagyni az étkezésekre, megadni a módját szépen terített asztallal, lassan enni minden falatot alaposan megrágva.
„A sietős, kapkodva evés megbosszulja magát, egyrészt nem érezzük maradéktalanul az ízeket, illetve levegőt nyelünk, ami puffadást okoz. Az elégtelen rágás miatt az emésztés is lassabb lesz. A fogások között tartsunk szünetet” – tanácsolta.
Felhívta a figyelmet, hogy figyeljünk testünk jelzéseire, álljunk meg, ha már csak a szemünk kívánja az ételt. Vegyük észre, ha kialakult a teltségérzet, amit a gyomor feszülése jelez. Ne engedjünk a nyomásnak, hogy „ kötelező” mindent végig enni, ha nem kívánjuk.
Kifejtette a vízfogyasztás fontosságát, amely segíti az emésztést, telít, és amennyiben alkoholt is fogyasztunk, különösen fontos a hidratáló hatása. Ihatunk csapvizet, szénsavmentes ásványvizet, citromos vizet, gyógyteákat. Az édeskömény-, a borsmentatea segítik az emésztést, a kamillatea gyomornyugtató hatással bír.
„Tudatos tervezéssel, kis odafigyeléssel a finom falatokról sem kell lemondani karácsonykor sem. Könnyebb fogások kerüljenek az asztalra, a hal és szárnyas húsok domináljanak a zsíros húsok helyett”
– tanácsolta a dietetikus.
Juhász-Veres Violetta kifejtette, hogy a megszokott rizs és burgonya köretet egészítsük ki párolt zöldség körettel, párolt almával. Ez segít a rostbevitelt növelni, ami hasznos, ha valaki székrekedéssel küzd, és a hirtelen vércukor ingadozást is mérsékli. A tejfölös-majonézes saláták alapjául válasszunk natúr joghurtot, kevesebb majonézzel.
„Egészséges salátákat is összeállíthatunk, tepsiben sült zöldségek segítségével, mint sült cékla, lila hagyma, édesburgonya , alma, sárgarépa. Dresszingnek válasszunk olívaolajat, balzsam ecetet, zöld fűszereket.”
Hozzátette, hogy a bő zsiradékban sütés helyett válasszuk a korszerű sütési módokat: Air fryerben, sütőben sütve is ízletesek lesznek az ételeink, viszont jelentős hozzáadott kalóriát spórolhatunk meg.
A dietetikus a süteményekkel kapcsolatban is a mértékletességet emelte ki. Csökkentsük a cukor-, a zsírtartalmukat. Készíthetünk teljes kiőrlésű lisztből, zabpehely lisztből is ízletes süteményeket. A zsírdús, vajas krém helyett a pudingos krém, túrós töltelék jó alternatívát kínál. Jó választás a gyümölcs saláta is, amely üde színfolt lehet a desszertek között. Így a napi vitamin-, rostfogyasztást is megtámogatjuk természetes módon.
„Fél óra könnyű séta segít a „kajakóma” legyőzésében, a hangulatunkra is jó hatással bír, családdal, barátokkal remek közös program az ünnepi lakoma után”
– tette hozzá Juhász-Veres Violetta.
