Míg a párkapcsolati, munkahelyi, családi viszonyrendszerben a „gázlángozás” a szándékos manipulációról szól, addig az orvos–beteg viszonyban elsősorban nem az elbizonytalanítás a cél, a probléma hátterében inkább a rossz kommunikáció, a hierarchikus berendezkedés folyományai, a társadalmi egyenlőtlenségek, az orvosi túlterheltség, a kiégés és persze olykor a szakmai felkészültség hiánya állhat – írja a wmn.hu.
Ha önnel is előfordult már, hogy egy egészségügyi kivizsgálás során legyintettek a tüneteire, lekicsinyelték azokat, bagatellizálták az aggodalmait, megkérdőjelezték a fájdalmai mértékét (esetleg azt, hogy egyáltalán fájdalmai lennének), egyszóval kétségbe vonták a testével kapcsolatos megélését, akkor ön is áldozatul esett már az „orvosi gázlángozás”-nak.
És bár ebben a helyzetben a legtöbb esetben nem a szándékos manipuláció vagy az elbizonytalanítás a cél (bár a hátterében húzódhat szakmai hiányosság is), az tény és való, hogy az orvosi túlterheltség és a krónikus stressz, ahogy a hierarchikus berendezkedés és az egyenlőtlen erőviszonyok is kedveznek a gázlángozás kialakulásának.
Utóbbi a rendelőben úgy fest, hogy adott az egyik oldalon egy (ideális esetben) nagy tudású szakember, míg a másikon egy egészségügyi képzettséggel nem bíró és a témában járatlan laikus, aki a segítségkérés során nem tud másra hagyatkozni, „csupán” a testérzeteire.
Ilyen felállásban ha a segítséget kérő ember érzései és megélései le vannak söpörve az asztalról, egy idő után nehéz lesz önmagában hinnie – még ha azt érzi is, hogy a tüneteivel kapcsolatos aggodalma jogos. Holott fontos lenne mégis megőrizni az önmagunkba vetett hitet, a tét ugyanis ebben a helyzetben nem kicsi.
A gázlángozás sokszor okozhatja a megfelelő kivizsgálások, illetve kezelések késleltetését – holott néha az idő kulcsfontosságú lenne a folyamatban.
Azzal, hogy megfoszt a valóságodtól, az orvosi gázlángozás rombolja az egészségügybe vetett további bizalmat, és pszichésen is rendkívül megterhelő: az érintettek gyakran erős magányt élnek meg, tévesen problémás betegnek vagy hipochondernek titulálják őket és ők is saját magukat. Ahogy a legtöbb esetben, ebben a helyzetben is vannak olyan társadalmi csoportok, amelynek tagjait jobban érinti ez a jelenség.
A nők gyakrabban esnek áldozatul. A kutatások egyértelműen kimutatják, hogy a nőket nagyobb eséllyel diagnosztizálják félre, mint a férfiakat. A tanulmányok szerint a nőknek hosszabb ideig kell várniuk a daganatos megbetegedések, valamint a szívbetegség diagnosztizálására, és nagyobb valószínűséggel kapnak téves diagnózist stroke esetén.
Egy amerikai kutatás szerint pedig a nőknél nagyobb valószínűséggel diagnosztizálnak mentális betegséget, ha tüneteik összhangban vannak a szívbetegséggel. A nőknél ugyanis a szívbetegség nem minden esetben jár mellkasi fájdalommal, a tünetek (mint a fáradékonyság, a szédülés, a krónikus fájdalom) kevésbé egyértelműek, így sokszor nem kapnak kellő figyelmet.
Így kezelheti a helyzetét
Az egyik első és legfontosabb lépés a folyamatban a felismerés. Ha ez megtörtént, határozott (de nem agresszív) fellépés mellett a következő technikák lehetnek segítségére abban, hogy megkapja azt az ellátást, amely az alapvető betegjogok szerint is megilleti:
Vezessen feljegyzéseket, amelyekben részletesen kifejti az ön által tapasztaltakat: azt, hogy mikor milyen tünetek jelentkeznek, milyen helyzetben erősödnek fel, ha fájdalmai vannak, az pontosan milyen érzetek kíséretében jár és így tovább.
A jegyzetei mellett vezessen nyilvántartást a korábbi konzultációk eredményeiről, illetve a laborvizsgálatokról, -eredményekről.
Készítsen listát a feltenni kívánt kérdésekből, és haladon végig rajtuk.
Koncentráljon a legégetőbb problémára: a hazai állami ellátás gyakran futószalagszerűen zajlik, nincs érdemi idő a betegekre, ezért fontos, hogy tömören vázolja, miért jött (tünetek, anamnézis) és mit vár ebben a helyzetben az orvostól (adjon beutalót további vizsgálatokra, írjon receptet, esetleg tanácsért jött).
Kérje meg, hogy ismertesse a diagnosztikai, kezelési terveit: hogyan fog történni a különböző lehetőségek kizárása, a pontos diagnózis felállítása. Amennyiben megvan a probléma forrása, hogyan zajlik majd lépésről lépésre a kezelés.
Be kell látnia, hogy sokszor nem megy egyedül, így segíthet, ha a konzultációkra magával visz valakit, akiben megbízik: ő nemcsak érzelmi támogatást nyújthat az adott helyzetben, hanem egyfajta külső megfigyelőként – mivel kevésbé van érzelmileg bevonódva, mint ön érintettként – minden fontos információt rögzíteni tud. Az ember ugyanis, ha fél, szorong vagy nagyfokú stressz éri, hajlamos lefagyni, és így előfordulhat, hogy elsiklik egyes információk felett.
