A napokban jelent meg a Szendrey Júlia – Családi levelek című könyv, amely Petőfi Sándor feleségének a húgával, Máriával folytatott levelezését most először adja közre. A kötet arra is rámutat, hogy kevesen ismerték fel: tehetséges író és jelentős műfordító is volt.
A Szépmíves Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg Szendrey Júlia Családi levelek című kötete. Ratzky Rita irodalomtörténész, a kiadvány szerkesztője a minap a Petőfi Irodalmi Múzeumban tartott könyvbemutatón hangsúlyozta: a kötet középpontjában Júlia és húga, Mária levelezése áll, ami eddig még nem jelent meg nyomtatásban. A kiadvány életrajzi részéből kiderül, hogy a testvérek kapcsolata mennyire meghatározó volt a tíz évvel idősebb Júlia számára. Amikor Gyulai Pálné Szendrey Mária a testvérénél két évvel korábban, 1866-ban meghalt, hiánya végtelen űrt hagyott az idősebb lány lelkében. A különleges összeállítás huszonkét levelet közöl, valamint bemutatja Júlia műfordítói tevékenységét is. Mint a szerkesztő kiemelte, az összeállításkor a nehézséget az okozta, hogy a két nő gyakran nem keltezte az egymásnak küldött üzeneteket. A Családi levelek című kötet rámutat, Szendrey Júlia méltó párja volt Petőfinek, nemcsak szerelmi, de szellemi társa is: a 19. századi magyar irodalom egyik kiváló írónője, a fővárosi irodalmi társaságok első asszonya. Ahogy az irodalomtörténész is emlékeztet rá, nevezik „szatmári George Sandnek” is, hiszen szerette az erdődi várat körülvevő környéket, és a francia írónő is nagy hatással volt rá, külsőségekben utánozta is: rövidre vágatta a haját, extravagánsan öltözködött, dohányzott – bár mindez inkább első férje halála után erősödött meg. Viszont másról és másképpen írt, mint a francia írónő.
A később Horvát Árpádhoz feleségül ment asszony a 19. század egyik legküzdelmesebb életét mondhatta magáénak: évtizedekig sem a Petőfi-kutatók, sem a második házasságán felháborodó moralisták nem vették észre, hogy nemcsak a magánélete érdekes, hanem írói munkássága is. Tehetségéhez nem fér kétség, s a kötet összeállítója szerint lehetett volna még ismertebb, ha a sors és a közvélemény, továbbá második férje, a történész Horvát Árpád egy kicsit kegyesebb hozzá. Íráskészségét maga Petőfi, valamint barátjuk és lakótársuk, Jókai Mór is korán felismerte, aki publikálás céljából még az Életképek és a Hazánk című folyóiratoknak is elküldte a fiatalasszony naplórészleteit. Szendrey Júlia írói pályája azonban második házassága idején bontakozott ki: verseket, novellákat alkotott, és egy német nyelvű kiadásból ismerte és fordította is Andersen meséit. Ratzky Rita hangsúlyozta: könyvében arra fordított nagyobb figyelmet, amiről eddig keveset vagy nem írt más kutató: ezek az elbeszélések és az Andersen-fordítások. Összesen tizenhat mesét fordított le, az elbeszéléseire pedig a tematikai és formai sokszínűség jellemző – írja kötetében a szerkesztő.
Szörényi László egyetemi tanár, irodalomtörténész, kritikus a könyvbemutatón hangsúlyozta, Szendrey Júlia költőként 1856-tól dolgozott, Andersen meséi, mint például A császár új ruhája vagy A rendíthetetlen ólomkatona pedig nyomtatásban először Szendrey Júliának köszönhetően jelentek meg hazánkban, ezekben bátran használta a korabeli magyar gyermekfolklór elemeit is. A szakember hozzátette: a húgával folytatott levelezése azért is kincs a magyar irodalomtörténetnek, mert folyamatosan csiszolták egymás stílusát, miközben kirajzolódik különös, anya–lánya viszonyuk is.
A levelek hasznos információkat hordoznak az élet- és pályarajz szempontjából, ugyanakkor kultúrtörténeti adalékokkal is szolgálhat az olvasó és a kutató számára. Ratzky Rita a bemutatón végül kiemelte: a kötetből nemcsak Szendrey Júlia magánéletéről kapunk árnyalt képet, hanem a korabeli divathoz és a főzéshez való viszonyáról is.
