Miután a huszadik században a művészet szinte mindvégig a totalitárius rendszerek kiszolgálója volt Oroszországban, a nyolcvanas évek végén néhány fiatal alkotó arra tett kísérletet, hogy szakítva a korábbi hagyományokkal, a politikától eltávolodva, a klasszikus szépségideált keresse.
A Ludwig Múzeum új, Abszolút szépség című kiállítása a csaknem harmincéves Új Művészeti Akadémia korszakait mutatja be harminckét alkotó művein keresztül.
„Jó képet vágnak a rossz játékhoz, mint a gyerekek, úgy hancúroznak Apolló szobra körül a művészet templomában, amit Isten szolgái éppen elhagynak. Talán az egyetlen épeszű gondolat az emberiség jelen helyzetében: párbeszéd és megbékélés. Megbékélés mindenben – a művészetben is. A jobb- és baloldali extrémisták által kirobbantott több mint százéves háború óriási pusztításokhoz (emlékezzünk a pogromra a Petrográdi Akadémián vagy a képek buldózerekkel történő megsemmisítésére), emberi áldozatokhoz vezetett a könnyelmű kritikusok egy-egy hangzatos szavára. Részben ez a háború idézte elő a két világ- és számos helyi háborút” – olvashatjuk a Ludwig Múzeum új, Abszolút szépség című kiállításán Timur Novikov orosz filozófus, képzőművész és teoretikus gondolatait, akinek irányítása alatt 1989-ben létrejött a szentpétervári új akadémizmus. Az önszervező irányzat legfőbb célkitűzése az volt, hogy az eredendő művészeti szépséget keressék, és a klasszicizmust vizsgálják – a művészet ugyanis Oroszországban a huszadik század alatt szinte végig a totalitárius rendszerek kiszolgálója volt, az alkotók pedig a politikától teljes mértékben eltávolodva arra tettek kísérletet, hogy egészen a gyökerekig nyúljanak vissza. A korábban a rockzene, a film és a színház területén is tevékenykedő, illetve úgy általánosságban az alternatív orosz kultúrában jelentős szerepet betöltő nonkonformista Novikov 2002-ben hunyt el, azonban szellemi örökségét azóta is számos művész tartja életben.
A Ludwig Múzeum Abszolút szépség című tárlata az Új Művészeti Akadémia korszakait mutatja be több mint százhúsz alkotáson keresztül – a fényképtől kezdve a festészeten és a filmen át a ruhadarabokig és textilkollázsokig. Egy ilyen méretű kiállítás befogadása már akkor sem egyszerű feladat, ha egységesebb, de az irányzat képviselőnek munkái magukban is ellenmondásosak. Az alkotók az abszolút szépséget elsősorban a klasszikus figuralizmusban, portrékban és mitológiai témákban keresik, mindezek azonban modern árnyalatokat kapnak: a nagyméretű, historikus képekből vagy klasszikus, olajvásznakra festett jelenetekre emlékeztető fotókból árad a hedonizmus, miközben olyan modern elemek, jelenségek tolakodnak be, mint például egy transzszexuális szereplő, a heroikus portrékon anyahajón szolgáló tengerészeket láthatunk a távolba meredni, máskor az öltözékeken megjelenő márkajelzés utal rá, hogy nem régi darabokról van szó, az Apuleius Aranyszamár című művéhez készített illusztrációk pedig úgy hatnak, mintha egy hatvanas évekbeli svéd művészfilm kivágott jelenetei lennének. Ez a fajta kísérletezetés, az új és a régi rokonítása technikai oldalról is tetten érhető, a művészek a fotográfiától és a filmtől – a kultikus Assza című mozgókép is ehhez a műhelyhez köthető – kezdve a digitális nyomaton át animációs eszközöket is bevetnek a klasszikus témák feldolgozása kapcsán, valamint színházi előadások is köthetők az akadémiához. Olga Tobreluts például lehetőségek egész tárházát fedezte fel a modern technikában klasszikus portrékat számítógéppel megrajzolva, míg Novikov a textilművészetet a fotográfiával vegyítette.
Az alkotások sokszor kifejezetten zavarba ejtők. A legtöbb darab hivalkodó és harsány, hamis. Ez a hamisság sokszor direkt, szinte parodisztikus jelleget ölt – ilyen mások mellett a Felajánlás Alma-Tademának című sorozat –, máskor a művek direkt giccsesek. Sokszor pedig az idegenséget érezzük, mint például Olga Tobreluts Birodalmi elmélkedések című sorozatán. Utóbbit szemlélve kiütköznek a kulturális ellentétek, és úgy tűnik, a moszkvai konceptualizmuson kívüli Oroszország sokkal messzebb van, mint azt a földrajzi távolság sejtetné.
Szovjet-orosz alkotók hazánkban
Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum igazgatója a kiállítás megnyitóján hangsúlyozta: a múzeum kiemelt feladatának tekinti, hogy gyűjteménye profiljának megfelelően a volt szocialista országok képzőművészetének alakulását kövesse, és elméleti megalapozottsággal bemutassa. Felhívta a figyelmet arra, hogy a múzeum gyűjteményének egyik nagy fejezete a szovjet-orosz művészet, amelyhez az 1990-es évek közepétől a disszidens vagy nonkonform művészet is társult. Felidézte: a magyar közönség legutóbb huszonöt éve láthatta a Műcsarnokban a Pétervári Újak című tárlatot, amely annak a generációnak a legfrissebb műveiből mutatott be válogatást, amely 1985-ben alapította meg a Mindenféle Művészetek Akadémiáját, s a mindenféleség gondolatát tűzte zászlajára. Az Új Művészeti Akadémia az akkori kulturális közeggel szemben a klasszikus szépségideált helyezte a központba.
