Legjobb emigráns íróink itthon friss könyvei közül a lakiteleki Antológia kiadónál a közelmúltban jelent meg két, egymással rokonítható mű: az ausztráliai Csapó Endre tanulmánykötete, az Ötvenhat emigrációs szemmel, valamint a kanadai Dancs Rózsa Add tovább a lángot! című interjúgyűjteménye.
Az 1964 óta készült írásaiból válogat, nyolc-tíz vadonatúj kíséretében az Ausztráliában élő Csapó Endre friss kötete: a lakiteleki Antológia kiadónál megjelent Ötvenhat emigrációs szemmel című tanulmánygyűjteményének anyagából a legizgalmasabbak, a legmegrázóbbak a régi írások. Abból az időből, amikor Magyarországon 1956-ról nyilvánosan csak mellébeszélni vagy hazudozni lehetett. Kiemelkedik például az 1976-ban írt Forradalom és szabadságharc című, nagy ívű tanulmány, amely sokunk számára jelentős újdonságokat is tartalmaz. De ugyanez elmondható a 2000 után született írások jó részéről is, a szerző reménységgel, megértéssel, sokszor szeretettel ír az új rendszerről és a kormányról, de nem rejti véka alá kritikáját és véleményét sem.
Csapó Endre az idén kilencvenhat éves, a nyugati magyar írók és publicisták doyenje: 1948 óta él Ausztráliában, és teljes szellemi frissességben dolgozik azóta is. Hatalmas pályája során mérhetetlenül sok tudást, tapasztalatot, bölcsességet és elemzőkészséget halmozott föl, amelyet szívesen át is ad az újabb generációknak.
A kiadónál a témájában ezzel rokonítható másik kiadvány is napvilágot látott: a székely Dancs Rózsa, a fiatalabb nemzedék tagja a kanadai Torontóban él és alkot. Széles skálán mozgó kitűnő írásai után most interjúkötettel jelentkezett, Add tovább a lángot! – A kanadai emigrációba kényszerültek élettörténetei címmel. A rá jellemző gondossággal és éleslátással válogatta ki azt a harmincnyolc személyt, akiket az ország különböző részein, sokszor több ezer kilométert utazva meglátogatott, és 1956-ról, életútjukról kérdezte őket. Vannak köztük széles körben ismert személyiségek, mint Németh Magda, Németh László lánya, maga is író, vagy Diósady Levente nemzetközi hírű vegyész professzor, az Ady család leszármazottja. De találni Magyarországon kevésbé ismerteket is, akik mindannyian hozzájárultak valamilyen módon az értékteremtéshez, vagy éppen olyan írótársakat, mint Miska János, aki nemrégiben hazatért Magyarországra, itt alkot tovább, és nemrégiben életrajzi film is készült vele itthon.
Mindegyikük élettörténete 1956 körül forog, tanúi voltak az eseményeknek, vagy részt is vettek bennük, vállalásuk és azok tanulságai határozták meg, de legalábbis döntően befolyásolták életüket, értelmet, tartást és irányt szabva nekik. Sokuk történetében föltárul a küzdelem, a harc, a szenvedés, ami a haza elhagyása után, különösen az első időkben osztályrészükké vált, és amit Dancs Rózsa jól érzékelhető empátiával közvetít. Nem véletlenül, hiszen ő maga is lényegében hasonló utat járt végig egy székely kis faluból, Ceaușescu diktatúrájából a kanadai nagyvárosig.
Dancs vérbeli író, nemcsak interjúalanyai biztos kezű kiválasztásának, hanem ragyogó stílusérzékének is köszönhető, hogy a kötet minden egyes darabja éppen olyan olvasmányos, mint amilyen tanulságos.
Szót kell ejtsünk arról is, ahogy az utolsó pillanatot megérezte, hiszen a beszélgetőtársak idősek. Négyen közülük az interjúk tavaly őszi elkészítése óta elhunytak. És sokuk életkorára tekintettel félő, hogy a sor bármelyik pillanatban folytatódik. Szellemi örökségük azonban most már örökké megmarad az utókornak Dancs Rózsa és az Antológia nagyszerű munkája nyomán.
Csapó Endre az idén kilencvenhat éves, a nyugati magyar írók és publicisták doyenje: 1948 óta él Ausztráliában, és teljes szellemi frissességben dolgozik azóta is. Hatalmas pályája során mérhetetlenül sok tudást, tapasztalatot, bölcsességet és elemzőkészséget halmozott föl, amelyet szívesen át is ad az újabb generációknak.
A kiadónál a témájában ezzel rokonítható másik kiadvány is napvilágot látott: a székely Dancs Rózsa, a fiatalabb nemzedék tagja a kanadai Torontóban él és alkot. Széles skálán mozgó kitűnő írásai után most interjúkötettel jelentkezett, Add tovább a lángot! – A kanadai emigrációba kényszerültek élettörténetei címmel. A rá jellemző gondossággal és éleslátással válogatta ki azt a harmincnyolc személyt, akiket az ország különböző részein, sokszor több ezer kilométert utazva meglátogatott, és 1956-ról, életútjukról kérdezte őket. Vannak köztük széles körben ismert személyiségek, mint Németh Magda, Németh László lánya, maga is író, vagy Diósady Levente nemzetközi hírű vegyész professzor, az Ady család leszármazottja. De találni Magyarországon kevésbé ismerteket is, akik mindannyian hozzájárultak valamilyen módon az értékteremtéshez, vagy éppen olyan írótársakat, mint Miska János, aki nemrégiben hazatért Magyarországra, itt alkot tovább, és nemrégiben életrajzi film is készült vele itthon.
Mindegyikük élettörténete 1956 körül forog, tanúi voltak az eseményeknek, vagy részt is vettek bennük, vállalásuk és azok tanulságai határozták meg, de legalábbis döntően befolyásolták életüket, értelmet, tartást és irányt szabva nekik. Sokuk történetében föltárul a küzdelem, a harc, a szenvedés, ami a haza elhagyása után, különösen az első időkben osztályrészükké vált, és amit Dancs Rózsa jól érzékelhető empátiával közvetít. Nem véletlenül, hiszen ő maga is lényegében hasonló utat járt végig egy székely kis faluból, Ceaușescu diktatúrájából a kanadai nagyvárosig.
Dancs vérbeli író, nemcsak interjúalanyai biztos kezű kiválasztásának, hanem ragyogó stílusérzékének is köszönhető, hogy a kötet minden egyes darabja éppen olyan olvasmányos, mint amilyen tanulságos.
Szót kell ejtsünk arról is, ahogy az utolsó pillanatot megérezte, hiszen a beszélgetőtársak idősek. Négyen közülük az interjúk tavaly őszi elkészítése óta elhunytak. És sokuk életkorára tekintettel félő, hogy a sor bármelyik pillanatban folytatódik. Szellemi örökségük azonban most már örökké megmarad az utókornak Dancs Rózsa és az Antológia nagyszerű munkája nyomán.
