Barátok és pályatársak köszöntötték hétfő este, kilencvenedik születésnapja alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeumban Lator László Kossuth-díjas költőt, műfordítót. A következő nemzedékre is nagy hatást gyakorló alkotó életműve elismeréseként átvehette a Wessely László műfordítói díjat is.
Egykori tanítványai és pályatársak köszöntötték a mai napig aktív költő-műfordítót, Lator Lászlót a Petőfi Irodalmi Múzeumban hétfő este. A Kossuth-díjas esszéista, a Digitális Irodalmi Akadémia alapítója ugyanis a minap ünnepelte kilencvenedik születésnapját. Nem csak jelentős költőként és műfordítóként ismert, az Európa Könyvkiadó lektoraként, majd főszerkesztőjeként nagy hatást gyakorolt a hazai irodalmi életre is. Ahogy népszerű műfordítói szemináriumaival is, amelyeket az ELTE bölcsészkarán tartott a kilencvenes évekig, s ahol olyan alkotóink tanulták meg a költészet alapjait, mint Vörös István, Lackfi János, Szabó T. Anna vagy Tóth Krisztina.
Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója az ünnepségen hangsúlyozta: természetesnek tekinti, hogy itt zajlik a születésnapi ünneplés, hiszen Lator László nem csak a múzeum által fenntartott Digitális Irodalmi Akadémia tagja, hanem a ház szeretett és megbecsült vendége is. Mint hozzátette, hamar megtapasztalta, hogy Lator László neve milyen vonzerőt jelent az irodalomkedvelő közönség számára, és milyen óriási szeretet övezi az irodalmárok körében is.
A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia nevében Imre Flóra költő, műfordító köszöntötte az ünnepeltet. Elmesélte, hogy csaknem negyven éve ismeri Lator Lászlót: először 1979-ben találkozott vele népszerű műfordítói szemináriumán, amely neki és sok pályatársának volt „költői játszó- és tanulószobája”. Mint hangsúlyozta, mindent, amit a költészetről tud, azt tőle tanulta, hozzátéve, hogy a híres kurzusokon sok olyan költő műveivel is találkoztak, akikről más órákon soha nem hallottak. Rámutatott arra is, hogy a legnehezebb azonban Lator László költészetét volt megismerni, az ő versesköteteire akkoriban alig lehetett rátalálni. „Líráját ma is szűkszavúnak látom, mindössze kilenckötetnyi verset publikált” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy az életmű nemcsak jelentős versek összessége, hanem összefüggő narratíva is. Úgy fogalmazott: költészete egyetemes, minden részlete az emberiség legsűrűbb, egzisztenciális kérdéseit villantja fel.
A köszöntők után Várady Szabolcs költő-műfordító átadta Lator Lászlónak a Wessely-díjat, amelyet az Európa Könyvkiadó hagyományosan, immár harminchét éve ítél meg a kimagasló műfordítói teljesítmény jutalmául. „Az elismerést általában Lator László szokta átadni, aki mindig elmond egy anekdotát Wessely Lászlóról, de mivel az idei átadó rendhagyó alkalom, kénytelen leszek én anekdotázni” – magyarázta Várady, aki arra is kitért, hogy a versélményt sokszor nem is annyira az idegen nyelvű költemények, hanem a fordítások jelentik, hiszen számunkra csak a magyar szöveg tudja megmutatni egy vers valódi hatóerejét. „Ha egy fordítás jó, akkor szinte magyar versként épül be a tudatunkba” – fogalmazta meg. Mint kiemelte, a Wessely-díjjal ezúttal nem az előző év egy jelentős fordítási teljesítményét ismerik el, hanem azt a hatvan évet, amely alatt Lator László műfordítással foglalkozott, és a magyar versfordítás virágkora is neki volt köszönhető, hiszen az ő szemináriumáról rajzott ki az új generáció. Az eseményen többen verssel is köszöntötték az ünnepeltet, s elhangzott Várady Szabolcs egyik rövid, humoros költeménye is: „Számon lakat – letöröm, hogy kimondjam: Latorom, műved izzó lét-öröm, nem is magaslat, orom!”
