Kodály Zoltán Székely fonó című művét mutatja be a Magyar Állami Operaház október elsején, a zene világnapján. Michal Znaniecki rendezése az intézmény magyar évadának első hazai vonatkozású nagyszínpadi bemutatója lesz: Ókovács Szilveszter főigazgató szerint itt az ideje, hogy megmutassuk a zeneszerző által kísérletként aposztrofált mű európai dimenzióit.
„Kodály Zoltán maga is kísérletként aposztrofálta a Székely fonót az 1932-es premierkor. Sajátos műfaji megjelölést választott a magyar életképek elnevezéssel” – mondta Ókovács Szilveszter, az operaház főigazgatója tegnap az előadás október elsejei premierjének beharangozó sajtótájékoztatóján.
Kiemelte: itt az ideje, hogy megmutassák ennek a kísérletnek – Kodály megjelölésével: magyar életképeknek – az európai dimenzióit. Azt, hogy miként lehet európai szemmel nézni mindazt, amit Kodály több mint nyolcvan éve az operaházban bemutatott. „Ki kell szabadítani Kodály művét az aranykalitkából” – tette hozzá.
Mint rámutatott, nem igazi dramatikus műről van szó, hiszen népdalok sorjáznak egymás után, a cselekmény összes részlete homályba vész. Ezért gazdag tere van a színpadon annak, hogy ki mit olvas ki belőle – hangsúlyozta. Bejelentette azt is, hogy negyvenhat év után új stúdiófelvétel is készül a Székely fonóból.
A rendezésre az európai kitekintés miatt a lengyel Michal Znaniecki kapott felkérést, akinek azért is különleges a megbízatás, mert Kodály édesanyja lengyel származású volt. A sajtótájékoztatón a rendező azt hangsúlyozta: a mű megközelítésénél számára az volt a legfontosabb, hogy megpróbáljon belehelyezkedni egy nem magyar közönség helyébe, amelynek tagjai nem ismerik a folklorisztikus, hagyományos előadást. Mivel a darabnak nincs dramaturgiája, igyekezett megtölteni élettel, történetet adni, és úgy összekötni a dalokat, hogy azokat is meglepje, akik ismerik a művet.
Mint hozzátette, a történetmesélésben a zenét metaforaként alkalmazzák, így egyetemesebb jelentést kap minden, a szerelem, a halál és a születés is. Így nem csupán egy népre, hanem minden emberre vonatkozó, alapvető értékeket hordozó történetté válik a Székely fonó.
Kocsár Balázs karmester, aki a zenei megvalósításért felel, úgy fogalmazott: nem az volt a cél, hogy a népdalkincset mint népdalok, népballadák füzérét önmagában bemutassák, a zenei anyag egy nagy egységben, drámai ívben szólal meg. A produkcióban nemcsak illusztrálnak és a népdalok szépségét mutatják meg, hanem alapvető emberi dolgokat érintő, egységes zenei élményt akarnak nyújtani.
A díszletet az olasz Luigi Scoglio, a jelmezt a lengyel Magdalena Dabrowska tervezte, kerülve a népművészet díszítőelemeinek túl konkrét megjelenítését.
A bemutató különlegessége, hogy az előadások előtt Pál István Szalonna és bandája autentikus népzenével vezeti fel a színpadi művet, és közreműködnek a Duna Művészegyüttes táncosai is. A főbb szerepek két szereposztásában Rost Andrea és Rácz Rita a fiatal lányt, Molnár Levente és Haja Zsolt a kérőt, Schöck Atala és Gál Erika pedig a háziasszonyt alakítja.
A rendező koncepciójában két tér- és idősík jelenik meg: az előszínpadon egyszerű, sötét színekkel ábrázolt környezetben, reális időben, kronologikusan zajlik a cselekmény. A kerettörténettől elemelve, másik szinten elevenednek meg a háziasszony visszaemlékezései. Az előszínpad komorságával szemben a hátul feltáruló jelenetek színesek, tablószerűek.
