Merész az a rendező, aki első filmes ikerpárra bíz egy százperces, 21. századi antimesét a felnőtté válásról, azonban az Elválaszthatatlanok című film forgatókönyvét is jegyző Edoardo De Angelisnek ez bejött. Angela és Marianna Fontana ugyanis nagyon is hitelesen alakítja a lepusztult, dél-olaszországi tengerparton játszódó, szimbiózisban élő sziámi ikerpárt, amely szépségével, ártatlanságával nem illik bele környezete velejéig romlott világába.
A történet szerint a tizennyolc éves lányok, Daisy és Viola a testük egy pontján, a csípőjüknél össze vannak nőve, sziámi ikrekként élnek. Együtt tehetségesek, nagyszerűen énekelnek, apjuknak köszönhetően esküvőkön, születésnapokon lépnek fel. Lényegében ezzel ők tartják el családot. Az egyik fellépésük után azonban találkoznak egy orvossal, aki később megvizsgálja őket, és megállapítja, hogy műtéttel szétválaszthatók – ezzel pedig felborulni látszik a családi rend. Mindemellett egyáltalán nem biztos, hogy külön-külön is szépen szól a hangjuk és hogy „eladhatók”.
A helyzettel nem mindenki tud mit kezdeni. A lányok két különböző karakterként, eltérően reagálnak. A lázadó és erős Daisy a szétválasztás mellett van, és normális élet után vágyakozik, míg Viola a visszahúzódóbb, engedelmesebb, aki fél, hogy a műtétet követően elveszíti szeretett testvérét.
A szülők szintén másként viszonyulnak a kérdéshez: a zsarnok apa, aki a lányok menedzsere és dalszerzője, egyáltalán nem tartja jó ötlenek, hogy cirkuszi attrakcióként mutogatott lányait szétválasszák, hiszen akkor megszűnne a család egyetlen bevételi forrása. A mindig kábult, füves cigiken élő anya csak annyit mond, hogy a lányok felnőttek, és „sokkal normálisabbak, mint mi” – ez a film egyik kulcsmondata. Meglepő módon a másik, a magát mindig erősnek és bátornak mutató Daisy szájából hangzik el, mielőtt öngyilkosságot kísérel meg egy giccsparédába és szenvedéstörténetbe hajló ünnepségen: „Viola, te sokkal erősebb vagy, mint én”.
Amint felvetődik a szétválasztás és ezzel együtt a normális életre való esély lehetősége, attól a pillanattól kezdve mindvégig ott lebeg a kérdés: vajon együtt vagy külön élni nagyobb tragédia? Az elválaszthatatlanság mint motívum végig jelen van a filmben, hiszen a nem szülőként működő apától és anyától való elválás talán nagyobb kihívást jelent a lányoknak, mint kettejük fizikai értelemben történő elválasztása.
A film bizarr, színlelt világának már-már kötelező kellékei az afrikai bevándorlók, az ízléstelen kerti partik vagy az apa által szerzett szomorú dalok, amelyek közül az egyik épp az Indivisibili, azaz az Elválaszthatatlanok címet kapta. A félrecsúszott életek túlmutatnak a családon: látunk lánykérést egy lakótelepi, üres medence szélén, pénzhajhász papot, aki nem hajlandó adakozni a lányok műtéti költségeire, valamint gazdag, kéjenc maffiózót egy luxushajón. Ezek a figurák mind a rendező abszurd, látomásos világának eszközei, és a film mindezek nélkül is igen nyomasztó atmoszféráját csak méginkább fokozzák.
A harmincnyolc éves rendező eddig is olasz vonatkozású történetekről forgatott filmeket más-más műfajban: rendezett már vígjátékot egy olasz sajtgyárosról (Mozzarella Stories, 2011), maffiasztorit (Perez, 2014) és egy részt a Nápolyban élő bevándorlókról szóló, három alkotó által jegyzett vígjátékból (Vieni vivere a Napoli, 2016).
A legnagyobb sikert eddig az Elválaszthatatlanokkal érte el, a film a rangos David di Donatello-díj-átadón hat elismerést kapott, köztük a legjobb eredeti forgatókönyvért járót, ráadásul a Velencei Filmfesztivál több kisebb díját is elnyerte.
Elválaszthatatlanok (Indivisibili)
Olasz dráma, 2016
Rendezte: Edoardo De Angelis
9/10
