Luca napján kezdik el tizenhárom fából faragni azt a háromlábú széket, amelyre karácsonykor az éjféli misén felállva, készítője megláthatja a boszorkányt.
Kevés olyan jeles alkalom van, amelyhez annyi népi hiedelem és népszokás kötődik, mint Luca napjához, amely eredetileg a pogány téli napforduló ünnepeinek része volt, a Gergely-naptár bevezetése előtt egyben az év legrövidebb napja is. A hozzá kötődő népszokások között egymásnak ellentmondó és pogány elemek is vannak. Szent Lúcia egyike a hét női szentnek, akiket a Római kánon megemlít. Előkelő szicíliai családban született, a legenda szerint fiatalon keresztény hitre tért, szüzességet fogadott, majd mártírhalált halt. A Lucia név a latin lux, azaz a fényesség szóból származik, ezért hozzá imádkoztak többek között a szembetegségben szenvedők és a vakok.
A magyar néphitben Lucaként ismert, és szemben a nyugat-európai hagyománnyal hazánkban kétféle, azaz jóságos és boszorkányos is lehet, alakja kísértetszerű. Egyes vidékeken december 13-át gonoszjáró napnak tartották. A népszokások alapvetően mind arra irányultak, hogy távol tartsák a rosszat, és segítsék a bőséget, a jó szerencsét. December 13-án tiltott volt a női munkák egy része, mint például a varrás, a mosás, a fonás, a meszelés, a kenyérsütés, valamint a lúgozás. Elődeink úgy tartották, hogy a varrással a tyúkok termékenységét akadályozzák, a mosás esetében pedig attól féltek, hogy kővé válnak. Ugyancsak nem volt javallott ekkor kölcsönadni. Luca napjának előestéjén például több térségben bosszantó tréfákat csináltak a faluban, leszedték és elcserélték, elrejtették a kapukat, elsősorban a lányos házaknál szalmát szórtak, az ajtót eltorlaszolták.
Luca-napkor a legismertebb szokás a boszorkány biztos felismerését célzó háromlábú lucaszék készítése, amelyet ekkor kezdtek el barkácsolni. Szigorú szabályként mindennap csak egy műveletet lehetett rajta elvégezni, és karácsonyig kellett vele elkészülni. Nemhiába él ma is a mondás: lassan készül, mint a lucaszéke. Az ötszög alakú, tizenhárom fából és szigorúan fémek mellőzésével létrehozott ülőalkalmatosság készítőjének a remekművét el kellett vinnie karácsonykor az éjféli misére, ahol arra ráállva megláthatta, ki is a boszorkány. A templomból hazafelé menet a szék gazdájának ugyancsak szaladnia kellett, és mákot kellett szórnia maga után, mert a hiedelem szerint a boszorkány üldözőbe vette. Csak akkor menekült meg, ha fedél alá jutott, ahol a „látószéket” azon nyomban el kellett égetnie.
A naphoz mindemellett jóslások és kézügyességet kívánó tevékenységek is kötődnek, így például a Luca-pogácsa-készítés, a Luca-cédula-írás vagy éppen a Luca-búza „előállítása”. Ezekből a jóslásokkal egybekötött eljárásokból többnyire egy-egy közelgő halálesetet, kilátásban lévő frigyet vagy éppen a jövő évi termés bőségét kívánták kiolvasni. Luca-napkor is, akárcsak Katalin-, András- és Borbála-napkor például szokás volt, hogy gallyakat vízbe tettek, és ha az karácsonyra kizöldült, akkor az a házban élő leány közeli férjhezmenetelét jósolta.
A magyar néphitben Lucaként ismert, és szemben a nyugat-európai hagyománnyal hazánkban kétféle, azaz jóságos és boszorkányos is lehet, alakja kísértetszerű. Egyes vidékeken december 13-át gonoszjáró napnak tartották. A népszokások alapvetően mind arra irányultak, hogy távol tartsák a rosszat, és segítsék a bőséget, a jó szerencsét. December 13-án tiltott volt a női munkák egy része, mint például a varrás, a mosás, a fonás, a meszelés, a kenyérsütés, valamint a lúgozás. Elődeink úgy tartották, hogy a varrással a tyúkok termékenységét akadályozzák, a mosás esetében pedig attól féltek, hogy kővé válnak. Ugyancsak nem volt javallott ekkor kölcsönadni. Luca napjának előestéjén például több térségben bosszantó tréfákat csináltak a faluban, leszedték és elcserélték, elrejtették a kapukat, elsősorban a lányos házaknál szalmát szórtak, az ajtót eltorlaszolták.
Luca-napkor a legismertebb szokás a boszorkány biztos felismerését célzó háromlábú lucaszék készítése, amelyet ekkor kezdtek el barkácsolni. Szigorú szabályként mindennap csak egy műveletet lehetett rajta elvégezni, és karácsonyig kellett vele elkészülni. Nemhiába él ma is a mondás: lassan készül, mint a lucaszéke. Az ötszög alakú, tizenhárom fából és szigorúan fémek mellőzésével létrehozott ülőalkalmatosság készítőjének a remekművét el kellett vinnie karácsonykor az éjféli misére, ahol arra ráállva megláthatta, ki is a boszorkány. A templomból hazafelé menet a szék gazdájának ugyancsak szaladnia kellett, és mákot kellett szórnia maga után, mert a hiedelem szerint a boszorkány üldözőbe vette. Csak akkor menekült meg, ha fedél alá jutott, ahol a „látószéket” azon nyomban el kellett égetnie.
A naphoz mindemellett jóslások és kézügyességet kívánó tevékenységek is kötődnek, így például a Luca-pogácsa-készítés, a Luca-cédula-írás vagy éppen a Luca-búza „előállítása”. Ezekből a jóslásokkal egybekötött eljárásokból többnyire egy-egy közelgő halálesetet, kilátásban lévő frigyet vagy éppen a jövő évi termés bőségét kívánták kiolvasni. Luca-napkor is, akárcsak Katalin-, András- és Borbála-napkor például szokás volt, hogy gallyakat vízbe tettek, és ha az karácsonyra kizöldült, akkor az a házban élő leány közeli férjhezmenetelét jósolta.
