Nem tudom, hogyan, miként keveredett az autórádió sávjai közé, mert nem tartozott a dobogós, vagy ha már hat csatornáról beszélünk, akkor mondjuk azt, hogy pontszerző versenyzők közé.
Egyszer mégiscsak ott volt, pedig sok-sok gombon kell végigzongorázni, amíg hozzáér az ember. Mindegy, esténkét hamarabb és rövidebb úton találunk már el a Dankó Rádióhoz. Sőt néha napközben is kalandozunk arrafelé, de valljuk be, a nótacsokrok hamar más útra terelik az embert. De ha eljő az este, akkor akár a denevérek egy kövér cserebogárra, hamar ráállunk a hullámhosszára.
Este Dankó Rádiót hallgatni jó. Őry Péter népzenész kalandozott hasonló irányba annak idején, és Marton László Távolodó a Passzporttal, mindketten a Petőfin. És esténként jót tett az embernek egy-egy ilyen fél-háromnegyed órás nép- és világzenei kaland. Most is jót tesz, Szever Pállal és Mécs Károllyal. Utóbbinak különösen örülünk, egészen pontosan azóta, hogy először láttuk A kőszívű ember fiaiban, ezért is sajnáljuk nagyon, hogy a Kossuthon most már nem az ő hangján szólal meg az első világháború elfeledett katonáinak emléket állító Hősök Naptára. Itt viszont teljes a kárpótlás, Mécs Károly hangja kellemes, viszi a műsort. Ebben segítenek a jól megírt, és ha kell, technikailag kicsit felturbózott szövegek is.
A műsor szerkezetéből adódóan értelemszerűen sok a zene, Szever Pál, bár tudása és felkészültsége megkérdőjelezhetetlen, nekünk mégiscsak sokat beszél. Akkor is, ha saját és a hallgatók kis történeteivel színesíti a műsort. Ha lehet még ennél is több zenéért még hálásabbak lennénk, és nem bánnánk, ha a mellékszálakból több jutna az adó közösségi oldalára. Persze veszíteni is tudni kell, és ha ez nem valósul meg, akkor sem hajtjuk le megadóan a fejünket, vezetés közben ez nem lenne bölcs dolog. Viszont cserébe, ha már kis történetek, hajlandók lennénk elárulni, hogy a Mártélyi-holtágon, a Gyémánt-kanyarban mivel érdemes horgászni, akkor is, ha sok a rucaöröm. Kíváncsi vagyok, bejön-e a felajánlás. Hallgatni fogjuk.
