Murgát, a Tolna megyei zsákfalut hatvanan lakják, egy magánszemély kezdeményezésére mégis sikerült megmenteni a katolikus templomát: Balogh Margit, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének főmunkatársa, Mindszenty József bíboros, hercegprímás monográfusa kezdetben hétvégi háza miatt járt Murgára, mostanra azonban több egykori sváb porta felújítása is az ő nevéhez fűződik.
Magyarországon a kis lélekszámú településeken fogyott legdrasztikusabban a népesség. Különösen igaz ez azokra a falvakra, amelyek hátrányos helyzetben vannak. Ezeket az aprófalvakat a Központi Statisztikai Hivatal a legutóbbi teljes népszámlálás (2011) alapján elsősorban Baranya, Zala, Vas, Veszprém, Somogy és Borsod-Abaúj-Zemplén megyék területére lokalizálta. A kétszáz fő alatti településekre vonatkozó tanulmány néhány tucat falu mellett említi a Tolna megyei Murgát, a Völgység egyik zsákfaluját is, ahol megpróbálnak gátat vetni a munkanélküliség és az elvándorlás problémájának és a falu gyorsuló pusztulásának. A „murgai modell” egy civil kezdeményezéshez, Balogh Margit történész, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének főmunkatársa nevéhez kötődik, aki 1998-ban vásárolt itt hétvégi házat, majd négy évvel ezelőtt egy sikeres összefogásnak köszönhetően felújíttatta a falu római katolikus templomát. Az évek alatt egyre több irányból vetette bele magát a falu felvirágoztatásába.
Kétkezi munkával
A Mindszenty József bíboros, hercegprímás életével foglalkozó tudós a kezdeteket fölidézve elárulta: férjével egy építészmérnök barátjuk sugalmazására keveredtek Murgára, ahol megvásároltak egy erősen leromlott állagú sváb parasztházat, majd szembesültek azzal, hogy a katolikus templom tetőszerkezete és belső tere javításra szorul, ezért 2009-ben közösségi összefogást kezdeményeztek a templom megmentésére. A pénzadományokon kívül a helyiek és környékbeliek kétkezi munkájukkal járultak hozzá a helyreállításhoz, amit Mayer Mihály akkori pécsi püspök ünnepi szentmiséje tetőzött be. A faluban, amelynek lakossága mostanra már alig hatvan ember, kisebb csodaként tekintettek a püspöki látogatásra. Ezt emlegetve Balogh Margit nevetve teszi hozzá: „Az alacsony népességnek köszönhetően az egy főre jutó orgonák és harmóniumok száma országos átlag feletti: mintegy tizenöt emberre jut egy hangszer.” A népességfogyás azonban jól érzékelhetővé vált az utóbbi időben. „A legfájóbb – folytatja –, hogy pár éve bezárt a bolt és a kocsma is, az utolsó közösségi terek, két éve viszont elkészült a „falu kemencéje”, ahol van lehetőség összegyűlni egy kis közös eszem-iszomra”.
A falu lehetőségeinek kihasználásában Balogh Margit meglehetősen találékonynak bizonyult: tavaly ide szervezte meg az egyháztörténészek országos találkozóját. A helyszín már magában is „történeti”, ahogyan ezt két felekezet temploma mutatja. Murga felújított katolikus temploma csak 20. századi, az evangélikus viszont jóval korábbi ennél. A falu kismonográfiáját jegyző történész rávilágít a település egyháztörténeti vonatkozásaira: „1745-ben harminc evangélikus német jobbágycsalád telepedett meg itt. A ma is álló, kilenc öl hosszú, négy és fél öl széles, hegyes tornyú kicsiny templomot 1796-ban szentelték fel. Még épült, amikor az első keresztelőt megtartották 1795. április 6-án.”
Kérdésünkre, hogy kiemelkedik-e valami okból a murgai evangélikus templom a térség többi temploma közül, így válaszol: „A berendezés legértékesebb része az 1844-ben festett karzatmellvéd. Ami a murgai templombelsőt különlegessé teszi, az az egyházalapító Luther Márton és a templom építését engedélyező II. József uralkodó együttes megjelenítése. A karzatmellvédeket tekintve a Luther-alak az országban tudomásom szerint egyedüli.” A barokk evangélikus templomépítészet emléke néhány éve műemléki védettséget élvez, állaga azonban folyamatosan romlik. Jelenleg egy hétfős építészcsapat dolgozik az evangélikus templom felmérésén, miközben Balogh Margiték már kétszer megjavíttatták az orgonáját, és mások is felkarolták az ügyet. „Tavaly példamutató önzetlenséggel egy katolikus lelkigyakorlatos közösség vízelvezető árkokat alakított ki, hogy megállítsa a templomfalon keletkezett repedések terjedését” – meséli.
A tolnai modell
A település örökségét – helyi lakossági erőforrások hiányában Budapestről – óvó házaspár azonban nem csak az egyházi értékek védelmére fektet hangsúlyt. A templom mellett mostanra több, a hétvégi házukhoz hasonló sváb portát is megvásároltak, és ezek kivétel nélkül az ő kezdeményezésükre nyerték el felújított, az eredetihez hű külsejüket. Minthogy a megvalósítás helyiek bevonásával történt, a házak megmentése munkát is adott. Kérdésünkre, hogy az egyre nagyobb léptékű, lassan modellé váló szellemi és lelki építkezést mi motiválta, úgy válaszolt: „Az első házat még a kikapcsolódás, a nyugalom és a gyermekeink kiegyensúlyozott testi-lelki fejlődése érdekében vettük meg. A második megvásárlását – a hajdani evangélikus kántortanító szolgálati lakását, amelyben Gömbös Gyula miniszterelnök is született – már a történészi énem inspirálta: egyszerűen nem engedhettem, hogy lebontsák, amit erősen romos állapota és baleset-veszélyessége még indokolttá is tett. Sosem akartunk házbirtokosok lenni – folytatta –, de az élet mégis úgy hozta, hogy az első után még három házat vettünk. Mindegyiket úgy újítottuk fel, hogy egyszerre adja vissza a házak eredeti voltát, de kielégítse a mai igényeket is.”
A felújított házak híre lassanként elterjedt: a család eleinte csak a közeli barátait látta vendégül, majd egyre többen jöttek a barátok barátai közül, végül idén a jegyzőnél bejelentették a vendégház-szolgáltatást.
A házak megnyitása óta – mint fogalmazott – „a legkülönbözőbb emberekkel ismerkedtünk meg, a Máltai Lovagrend tagjától kezdve operaénekesen át a Mika Sándor Egyesület ifjú történészeiig sokféle ember fordult meg a faluban. Van, aki a falu határában elrejtett geoládát keresi, van, aki Gömbös Gyula szülőházát és van, aki csak hallott arról, milyen bájos ez a falu.” Az eredményt tekintve a motiváció mindegy is: ha ezek a látogatások utat nyithatnak a helység talpra állása felé.
A faluval kapcsolatos tervek megvalósítására Balogh Margit és férje munkájának köszönhetően erős alapok állnak már most rendelkezésre, noha a helyiek nélkül továbbra sem lehet érdemi változás. Erre utalva a történész kiemelte: „Murga többszörösen hátrányos helyzetű, és ebből rövid távon nem fog tudni kiemelkedni. A helyzetet az egyházak sem könnyítik meg, Beke Mátyás, a korábbi evangélikus lelkész tavasztól őszig rendszeresen kijárt a faluba, utódja már csak hívásra jön. A falu nehézségei mindezek ellenére általánosak: képzetlen munkaerő, távoli munkahely, külföldi munkavállalás.” Balogh egyúttal rámutat, hogy a falubeli lakosok nélkül a legjobb szándékkal sem lehet elérni semmi olyasmit, ami túlmutat a privát szférán. A helyiek és – ahogy fogalmazott – „az idetévedt gyüttmentek” lelkesedése együttesen is kevés, mert pénz híján az álmok csak álmok maradnak. „Biztos, hogy sok függ a falu vezetőjétől és az ott lakóktól, a szépség iránti igény is minden emberben megvan, de a szegénység mindennél nagyobb úr… Van, aki havi harmincezer forintból él, tőle nem várható el, hogy újítsa fel a düledező házát.”
Angol betelepülő
Az önkormányzat szegény, csak állami segítséggel lehetne elérni, hogy a még itt lakók ne elvágyódjanak, hanem szerethető településen élhessenek. „Milyen világ lenne, ha mindenki csak városban akarna élni? – Terveire utalva így fogalmazott: – minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy segítsük az értékőrzést. Megélhetési lehetőség nélkül nincs vonzereje a betelepülésnek, de néhány nyugalmat, pihenést kereső városi ember rátalálhat erre a szigetre. És hogy vannak még csodák, arra igazolás, egy angol vásárolt házat a faluban, de itt talált hétvégi pihenőhelyre egy keramikus művész házaspár is, az Ágoston-Papp család. Nekik köszönhetően már több gyönyörű kerámia van a katolikus templomban. Érintetlensége, egységessége révén akár az egész falu a német telepesek emlékét őrző skanzen lehetne – és az itt eltemetett emberek által emelt evangélikus templom is legalább újabb kétszáz éven át hirdethetné Luther tanítását.”
