Egy éve, 2016 júliusában zárta le Jókai Anna az utolsó regénye, a Széphalom Könyvműhelynél most megjelent Átvilágítás kéziratát.
Szándéka szerint ez az életmű utolsó darabja, amely hétfői halála miatt sajnos már csak posztumusz jelenhetett meg, tegnap mutatták be az ünnepi könyvhéten.
Ahogy az előszóban írja, az emlékírás természete az, hogy az ember akkor kezd bele, ha a halál közelségét érzi, s amíg írja, magát az írást életbiztosítékként kezeli. Ő is így tett, amikor születésétől napjainkig számot adott az életéről, azzal a vallomásos intenzitással, amely – a fülszöveg tanúsága szerint – a Szent Ágoston-i hagyományt idézi, hiszen egyben visszaemlékezés és lelkiismeret-vizsgálat egy olyan írótól, aki számára az írás „egyszerre misszió és szolgálat”. A könyv címe nem véletlenül lett Átvilágítás: a kettős értelmű szó a test átvilágításán kívül jelenti egy személy belső, egyébként rejtett történetének, kapcsolatrendszerének feltérképezését is. Jókai Anna maga ejti meg ezt az átvilágítást, s ahogy a kiadó ajánlójában áll, ehhez a folyamathoz a Krisztusi fényt, a megértés és megbocsátás fényét használja.
A könyv a születésére való visszaemlékezéssel kezdődik: késői, második gyermekként született a Józsefvárosban a két világháború között, szülei házassága hamar megromlott, a korán érő gyerek pedig nemcsak a nehéz családi körülményeket – apja alkoholista volt, anyja elméje megbomlott –, de a háborús éveket, majd az azt követő diktatúrát is rögzítette emlékezetében.
A visszaemlékezés személyes jellege miatt sokat megtudunk arról, miként élte meg nőként az ötvenes éveket, s ezzel sok olyan részlettel is gazdagítja az emlékezetünket, amelyek a politikai eseményekre fókuszáló korszakleírásokban nem kaptak helyet. Miközben az életét meséli, egyben azt is meséli, milyen volt dolgozó vagy terhes nőnek lenni a Rákosi-korszakban – a javarészt férfiak által írt visszaemlékezésekből logikusan hiányzik a korszak nézete női szempontból.
Számot ad irodalmi karrierjének alakulásáról, késői és szabálytalan befutásáról, ellentmondásos viszonyáról Szabó Magdával, a különféle kapcsolatai felidézésekor pedig bőven idéz a levelezéséből is. Az élettörténetben hangsúlyosan szerepelnek az 1989-es események és a Nagy Imre-újratemetés, majd eljut napjainkig.
A könyv nemcsak egy emberi és írói sorsról, de egy korszakról is sokat elárul az átélő szemével.
