Az olimpiai bajnok pólós a becenevét Jairzinhóról kapta

Nem szakadt el a vízilabdától Kenéz György (Fotó: Nagy Balázs)

– Meglehetősen furcsa a beceneve: Dzsaja. Honnan a név?

– Még kezdő játékoskoromban drága barátom, Budavári Imre, későbbi csapattársam akasztotta rám. A név pedig a hírneves brazil futballistától, Jairzinhótól ered. Két edzés között gyakran fociztunk a Császár uszodában, és azt mondták, hogy a lábammal is elég jól bánok a lasztival, és Jairzinho, a futballzseni volt a kedvencem. Hát így lettem rövidítve Dzsaja.

– És a rétest szereti még?

– Na, ezt honnan tudja? Fiatal voltam, nagy étvággyal. Szerettem a Blaha Lujza téri rétesboltba járni, és olykor nyolc almást is meg tudtam enni egy ültő helyemben. Ám a többiekhez képest sehol sem voltam. Mert volt nem egy társam, aki tíz málnabetétest is simán elpusztított. Újságcikk is született belőle anno, de jól jöttünk ki a dolgokból. De most, hogy mondja, lehet, hogy családostul majd újra kipróbálom, hogy ma mennyi menne.

– Ha már a focit is szerette, mi döntött, hogy mégsem labdarúgó lett?

– Mivel édesapám régen az Utasellátó vízilabdacsapatában játszott, így hamar megismerkedtem a pólóval. Elég nagy csibész voltam, mert egyszer a papa meccsén ültem a lelátón, és mivel a medencében semmi izgalmas nem történt, fogtam, és leengedtem a parton álló kaput a medencébe, majdnem az ellenfél kapusának a fejére. Lett is rögtön nagy kalamajka. De mivel nemcsak néztem, hanem valahogy éreztem is a játékot, tudtam hogy melyik sportágat kell választanom.

– A kapuleengedés után játékosként már egyenes út vezetett az uszodába?

– Nem egészen, mert először úszóként kezdtem. Talán tízéves lehettem, és a BVSC-ben kezdtem tempózni. Székely Éva volt az edzőm. Ám hamar rájöttem, hogy nem nekem való az a monoton mozgás, és tizenkét évesen a KSI-be kerültem, de már pólósként. Ami nagyon jó lépés volt. Olyan edzők tanítottak, mint Kőnigh Gyuri, Lemhényi Dezső, Gyarmati Dezső, Kiss Egon, Gallov Rezső és messze nem utolsósorban Rusorán Péter. Kiváló iskola volt.

– Hogyan került a Vasasba?

– Mivel a KSI-vel a jó öreg Császár uszodában készültünk, és a Vasas felnőttcsapata is ott edzett, gyakran kétkapuztunk egymás ellen. És ma már tudom, hogy a sportág egyik legnagyobbjának, Faragó Tamásnak az ajánlására igazoltam a Vasasba. Nem voltam kutyaütő, mert sokszoros ifi- és junior válogatott voltam, sőt Moszkvában az IBV-n az én gólommal nyertünk az oroszok ellen. Tíz évet játszottam a Vasasban, és kilenc bajnoki aranyérmet nyertünk.

– Tehetségére a nagyválogatottban is hamar felfigyeltek.

– Mint mindenben, ebben is egy pici szerencse segített. Gyarmati Dezső volt a szövetségi kapitány, és Horkai egy bajnoki meccsen megsérült. Dezső bácsi kipróbált, és ez olyan jól sikerült, hogy Hollandiában, ahol egy tornát nyertünk, az egyik nagy napilap, máig őrzöm, azt a címet adta írásának: „Megint egy új magyar vízilabdacsillag született”.

– Gondolom, a csúcs a montreali olimpia aranyérme.

– Több mint százhússzor játszottam a válogatottban, és tényleg a ’76-os olimpia emelkedik ki a karrieremből. Arra ma is úgy emlékszem, mintha tegnap történt volna. De a Vasassal is értünk el emlékezetes nemzetközi sikereket, mint az 1986-os KEK-győzelem. Bukarestben, a Dinamo Pitesti ellen játszottuk a döntőt háromezer őrjöngő román előtt, 18:2-es kiállítási aránnyal. A nagy tekintélyű játékvezető, a jugoszláv Klarics mindent elkövetett, hogy megveressen bennünket, de nem sikerült. Egy góllal jobbak voltunk.

– Azt mondják, hogy ön nemcsak kiváló játékos volt, hanem igazi csibész is.

– Nem cáfolom. A vízilabdához igenis szükség van a jó értelemben vett vagányságra. Aki halvérű, és csipetnyi dörzsöltség sem szorult bele, azt az ellenfelek bedarálják. Persze, mint az utcán, a pólóban is megvan mindenkinek az igazi párja. De az igazi csibészeket még az ellenfelek is respektálják.

– Hogy élte meg az 1984-es Los Angeles-i olimpiai bojkottot?

– Tehetetlenül és dühösen. Nagyon fájó pont ez az életemben. Bátran állíthatom, olyan csapatunk volt, hogy röhögve nyertük volna meg az olimpiát. Kimondom, a régi bolsevik vezetők ma is szégyellhetik magukat azért az intézkedésért, annál is inkább, mert a baráti lengyelek ott voltak az olimpián. Igaz, aztán kárpótlásul elengedtek Olaszországba profiskodni.

– Nem mehetett rosszul, hiszen öt évet játszott a Cataniában.

– Igen, és utána még három évig edzősködtem is a csapatnál. Azért is volt jó az az olaszországi kirándulás, mert rájöttem, hogy idehaza, a Vasasban fillérekért játszottunk. Az olasz fizetésem egy hónapban több volt, mint amit a Vasasban öt éven át kerestem. Olaszország után pedig hazajöttem, egy évig edzettem a Vasast, bajnokságot nyertünk, majd Kuvait következett. Ám ott nem éreztem jól magam.

– Miért, kevés aranyrögöt kapott?

– Nem. Mindenben lesték a kívánságomat, pazar uszodák, remek körülmények voltak. De nem egyszer előfordult, hogy az edzés időpontjában csak én voltam az uszodában meg az úszómester. Mit tudtam tenni, súlyzóztam egy kicsit, úsztam pár hosszt, majd hazamentem.

– Nem hiányzik az edzősködés, a medencepart és az adrenalinszint-emelkedés?

– Szerencsére megvan, csak már nem annyira fokozottan, mint korábban. Az Angyalföldi Sportiskola OB I/B-s felnőtt csapatának edzője vagyok. Amatőr csapatom van, ifikorból kiöregedettek alkotják az együttesemet. Sok időt és munkát igényel, de ez a feladat engem kielégít. Emellett játékvezetői ellenőr is vagyok, ami nem egyszerű feladat, abból eredően, hogy alsóbb osztályú meccseken egy-egy bírói tévedés bizony nemegyszer verekedésbe torkollik.

– Ki várja otthon? Család, feleség, unokák?

– Most, április 1-jén nősültem, nem véletlenül. De 2001 óta vagyok együtt a mostani feleségemmel. Az első házasságomban született egy fiam és egy lányom. Sőt, a fiamtól, aki a Honvédban pólóedző, van már egy tündéri unokám, Kincső. A mostani házasságomból pedig van két ikerlányom, a kilencéves Noémi és Nelli, valamint két fiam, a hétéves Benedek és tizennégy éves Botond. A fiúk Angliában nevelkednek. Szóval, népes család a mienk.

– Négy évvel ezelőtt Londonban csapatunk ötödik lett az olimpiát. Mit gondol, Benedek Tibor csapatának Rióban összejöhet az aranyérem?

– Abban reménykedem, hogy a magyar vízilabda valahogy mindig az olimpián adja tudása legjavát.

Pályakép

Kenéz György. Született: 1956. június 23., Budapest. Egyesületei: KSI (1968–1974), Vasas (1974-1985), Poseidon Catania 1986–1990). Legjobb eredményei: olimpiai bajnok (1976), világbajnok (1978, 1982), Európa-bajnok (1977), kilencszeres magyar bajnok (1975, 1976, 1977, 1979, 1980, 1981, 1982, 1983, 1984). A válogatottban 128 alkalommal szerepelt. Visszavonulása után a Vasas, a Poseidon Catania, a Tungsram SC és a Spartacus edzője volt, majd a kuvaiti válogatott szövetségi kapitánya.