A Kodály és Bartók mellett a legtöbbet énekelt magyar kórusszerző, Bárdos Lajos 1899. október 1-jén született Budapesten.
Tízévesen kezdett hegedülni, ám érettségi után előbb a Műegyetemre iratkozott be, csak aztán a Zeneakadémiára, ahol Kodály Zoltán tanítványa volt. Zenepedagógiai munkáját az Attila utcai gimnáziumban kezdte, ahol saját módszerét követve népdalok és kánonok éneklésével próbálta a diákok érdeklődését felkelteni a zene iránt.
Az első magyar oratóriumegyüttest, a Palestrina Kórust és a városmajori templom kórusát is vezette, illetve 1942-1962 között a Mátyás-templom karnagya volt. A Zeneakadémián az egyházzenei tanszak vezetője volt 1949-ig, de oktatott többek közt kóruszenét, kargyakorlatot is, több tárgyat Magyarországon elsőként. Zeneszerzőként elsősorban kórusműveket írt, legnépszerűbb egyházzenei alkotása a Libera me, amelyet Dienes Valéria mozgásszínházához írt. Szívügyének azonban mindig a kóruskultúra fejlesztését tekintette: alapítója és szerkesztője volt a Magyar Kórus című folyóiratnak, illetve ő szervezte meg az Éneklő Ifjúság mozgalmat, amely a zene szeretetén és az együtténeklés örömén alapul, mellőzve a versenyszellemet. Tizenegy gyermeke született. Munkásságáért a Szent Gergely Lovagrenddel tüntette ki XII. Pius pápa, Kossuth-díjat 1955-ben, Bartók-Pásztory-díjat pedig 1984-ben kapott. 1986. november 18-án halt meg. Emlékét őrzi a Bárdos Lajos Társaság és a máig működő Éneklő Ifjúság mozgalom.
