Az idei Múzeumok éjszakájának egyik különleges helyszíne volt Budapesten a Nemzetgazdasági Minisztérium palotája. Az 1913-ra Alpár Ignác tervei szerint felépült, szecessziós jellegű, eredetileg bankszékháznak készült épületben jól megőrződött a száz évvel ezelőtti mesterek munkája, Róth Miksa üvegeitől és mozaikjaitól Thék Endre faburkolataiig, a márványburkolatokig – mivel a nagyközönség egyébként nem juthat be, igazi rejtett értéket találtunk.
A Múzeumok éjszakája alkalmából lehetett bejutni (Fotó: Horváth Péter Gyula)
A kiegyezést követően nyitott leányintézetet Magyarországon a bécsi Rothschild-érdekeltség Magyar Általános Hitelbank néven. Folyamatosan bővültek, a századfordulóra már több kisebb pénzintézetben és vállalatban volt érdekeltségük, így 1909-re elérkezett az idő, hogy a modern igényeknek megfelelő főhadiszállást építsenek. Megbízták a korszak neves banképítőjét, Alpár Ignácot – nevéhez például a Szabadság téri volt Tőzsdepalota, majd tévészékház, vagy ugyanott a mai Magyar Nemzeti Bank palotája fűződik, számos középület mellett –, hogy a József nádor tér és a mai Dorottya utca közötti több telkükre tervezze meg a bankházat. A múlt századforduló előtt még erősen eklekticizáló, sok barokk és reneszánsz elemet monumentális középületekké formázó építész ekkorra már kacérkodott a bécsies, geometrizáló szecesszióval, a premodernnel is.
Egy évvel azelőtt nyerte el a Vörösmarty tér sarkán egy másik bank székhelyének tervezését: a ma Váci1 néven ismert, felújított épületen már érződik az új stílus szele. Itt már kikísérletezhette a vasbeton teknőalapot és szerkezetet, a korszerű hűtő-fűtő rendszert, az új technikákat. Mindezek a végül 1913-ra elkészült József nádor téri palotában is megjelentek, amelyet az idei Múzeumok éjszakáján bejárhattak az érdeklődők – igazi különlegességként, hiszen a Nemzetgazdasági Minisztérium otthona jó ideje, így nem látogatható. A második világháború előtt az előd, a Pénzügyminisztérium még a budai Várban, a Szentháromság téri neogótikus palotában működött, az ostromban megsérült épületből az államosítások után költözött ide, a Belvárosba. A meglepően modern homlokzaton jóval kevesebb a dísz – bár szobrok azért kerültek ide is, Maróti Géza munkájaként –, a határozott, függőleges tagolása, nagy ablakai és tömegformálása már a szecesszió hatására készülhettek. És mint a bejáráson kiderült, mind a háborút, mind a szocializmus „korszerűsítéseit” viszonylag szerencsésen túlélte a beltere is. Az olasz, francia és erdélyi márványburkolatok, a Hermész-figurák és a kereskedelmet, a pénzvilágot megjelenítő egyéb allegorikus reliefek, valamint az üvegablakok, mozaikok – utóbbiak Róth Miksa műhelyéből –, valamint a múlt századforduló fafaragó mestere, Thék Endre üzeme által készített falburkolatok mind-mind az egykori igényességről tanúskodnak.
A mozaikpadló is eredeti, amint sok világítótest és a Nagyterem, az egykori pénztárterem üvegmennyezete is. A görögkereszt alaprajzú, döbbenetes hatású monumentális helyiség nappal fürdik a fényben, Alpár Ignác előremutatónak bizonyult terve alapján ugyanis a tágas udvarok alatt kapott helyet, itt az egykori pénztárablakok frontja is megőrződött. Ezt a részt, a Dorottya utcai területeket külön közönségforgalmi bejáraton át lehetett elérni, és az itteni lépcsőház szolgálta ki a bérirodákat is – a tér felőli kaput a bank igazgatósága és előkelőségei használták. A kétszintes pincében ma is megvannak a Wertheim- és Arnheim-trezorok, amelyek a minisztérium értékes archívumát őrzik.
A pénztárterem bejáratánál a Telefonhírmondó Rt. eredeti órája függ, számlapján felirat: „Közép-európai hiteles idő” – igazi régiós sors az, amely e háznak adatott az államosítástól az itt-ott felbukkanó, részben a szocializmusban, részben az után végzett barkácsmunkákig. Bár kétségtelenül remek állapotban van a beltér, a stílusidegen villanykapcsolók, az új radiátorok igénytelen beépítése és hasonlók azért el-elszomorítják az embert.
