„Veszélyt jelent, hogy a népművészet az oktatásból a gazdaság szférájába kerül át, ezért a jelenlegi iskolastruktúrát erősen meg kellene újítani” – fogalmazott a lapunknak adott interjúban Kobzos Kiss Tamás Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes, hangszeres zenész, zenetanár. A szakember 2014-től vezeti a Magyar Művészeti Akadémia Néprajzi, Népművészeti Tagozatát a közelmúltban elhunyt Erdélyi Zsuzsanna Kossuth-díjas néprajzkutató utódjaként.
Kobzos Kiss Tamás: Az emberek elfordulnak a kommersztől (Forrás: kobzoskisstamas.hu)
– Hogyan emlékszik Erdélyi Zsuzsannára?
– Mint sokan mások, én is felfigyeltem Erdélyi Zsuzsanna Hegyet hágék, lőtőt lépék című 1974-es kötetre, amely a reveláció erejével hatott. Ennek a gyűjtésnek a visszhangjáról szól a 2011-ben kiadott Századokon át paptalanúl című kötet. A hetvenes években szinte berobbant a köztudatba ez a gyűjtemény, amely a csángó hagyományt is feldolgozta. Teljességében aztán a kilencvenes években Ferencz Éva Magyar Örökség díjas énekművész által ismertem meg az anyagot, több érdekes éneket lemezre is vettünk. Sokan tekintettük Erdélyi Zsuzsannát anyánknak, aki személyesen is különböző utakat nyitott számunkra.
– Milyen hatása volt a szakmára?
– Egyszerre kétféle területet mozgatott meg és indított újabb utakra, hiszen a néprajztudományban létrehozott, maradandó értékű alkotásaival a művészetre is hatott: az általa megjelentetett versekből például sokat dolgozott fel Nagy Gáspár és Juhász Ferenc is.
– Az MMA néprajzi tagozatának vezetésében ön lett utódja. Hogyan látja a tagozat működését?
– Morus Tamástól vett jelmondatunk, hogy a hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása. A területet gyakran vádolják múltba révedéssel, holott mi hiszünk abban, hogyha hullámzik is a szakma érvényesülése, igenis jó úton járunk. Tény ugyanis, hogy míg a táncházmozgalom több mint negyvenéves sikere egyenletes, addig például a kézművességben van némi hanyatlás. Ennek ellensúlyozásaként viszont szervezünk például kézműves táborokat, ahol azoktól sajátíthatók el a fogások, akik még az eredeti mesterektől tanulták az alkotási folyamatot. Ezen elül vannak ösztöndíjasaink, valamint különböző konferenciákat és előadás-sorozatokat is rendszeresen tartunk.
– Ön szerint mi lehet a kézművesség visszaszorulásának az oka?
– Nehéz ezeket a termékeket napjainkban eladni, de úgy gondoljunk, hogy lassan azért változnak a körülmények, és az emberek egyre inkább elfordulnak a kommersz világtól. Természetes anyagokkal kívánják magukat körbevenni, ami nemcsak az esztétikai érzékünk, hanem az egészségünk miatt is fontos. A népi kézművesség az ősiséget, azonosságtudatott készen adja. Makovecz Imre is azt mondta, hogy mindennek alapja a népművészet, hiszen új dolgokat is csak a régi alapján lehet kitalálni.
– Hogyan lehetne a tendencián fordítani?
– Miközben az ének, a hangszeres zene és a tánc területén százezres nagyságrendben tanulnak gyerekek állami fenntartású művészeti iskolákban, addig a kézművesség háttérbe szorult, szinte sehol nincs jelen a népművészet. Veszélyt jelent, hogy az oktatástól a gazdaság szférájába kerül át, ebből következően a jelenleg működő kevés iskolát meg kell menteni. Nagy bajok vannak a közoktatásban is, hiszen van mindennapi tornaóra, de nincs művészeti nevelés. A népzene kiszorult az énekórákból, nem élményszerű a népi oktatás, és a legtöbb gyermek csak speciális oktatás keretében tanulhat hasonlót. Ezt a helyzetet mindenképpen kezelni kell. Előrelépés, hogy népzenét már egyetemi szinten is lehet tanulni, de a kézművesség területén az oktatást és a táborokat erősíteni kellene.
– Mennyi lehetőség van napjainkban gyűjtéseket folytatni?
– Ma már csak az eldugottabb részeken, Moldvában és főképp Erdély bizonyos részein van esély kincseket találni, hiszen a városiasodás miatt kezdenek eltűnni a tradíciók. Ugyanakkor vannak olyan kezdeményezések – mint például a hortobágyi pásztortalálkozó –, amelyek lehetővé teszik a hagyományok közvetlen gyökerekről történő folytatását.
