Romantikus komédia – ettől szinte divat nem sok jót várni. A Thália Színházban látható Két szék között című darab ugyanakkor a műfaj azon képviselője, amely könnyűszerrel cáfolja a tévhitet – többek között megcsillogtatva a francia humor sokoldalúságát, és teret engedve a színészi szárnyalásoknak.
Robert de Flers és Gaston Arman de Caillavet vígjátékát mintha csak Szervét Tibornak írták volna, aki Edmond szerepében magabiztos fölénnyel uralja a történetet és mozgatja a többi figurát. A szellemes darab egy nyaralás napjait mutatja be, amelyen összejön a ravasz férj, az előkelősködő feleség, a csábító szerető, a dacos gyermek, a kikapós táncosnő és a párizsi aranyifjú. Georges (Mohai Tamás) a francia fővárosban tapasztaltak után megfogadja, hogy örökre lemond a nőkről, de ahogy az már ilyenkor lenni szokott, ez az „örökre” igen rövid ideig tart a fiatalember esetében. Mi a vége annak, ha két olyan nőnek udvarol valaki, akik közül egy harmadikat kellene választani? Fodor Annamária, Gubás Gabi és Tóth Eszter egyenlő partnerei egymásnak, ezzel lehetőséget teremtve egy igazi kavarodásra, mint amihez hasonlót a Boeing, boeing című darabban láthatunk. A Georges után epekedő vadóc művészlány, Micheline szerepében Sodró Eliza egyetemi hallgatót láthatjuk, aki bár nem kiforrott színész, mindenképpen jó úton halad. Előnyére válhat ereje, de sokat kell dolgoznia szertelenségén, hogy később koncentráltan adhassa ugyanazt a színvonalat, legyen szó akár vígjátékról, akár drámáról, akár lassú, akár sodró lendületű darabról. Méhes László rendező munkája egyetlen ponton hagy halvány hiányérzetet: Sodró és Mohai alakítása nem győz meg arról, hogy ez a két fiatal egymásnak lett teremtve. A színészek által mutatott jellemvonások egyrészt bizonyos szempontból ambivalensek, másfelől lényegi mivoltukban ellentétesek egymással: a férfi egy buta, korlátolt ficsúr, a lány pedig egy álmodozó, meggondolatlan „hősnő”. Rózsa István díszlete nagyon meglepő, merész, azonban kétségkívül látványos alkotás. Horváth Kata jelmezeivel nagyvilági benyomást kelt a színpadkép, de ez egyáltalán nem zavaró, ismervén a karakterek hasonló lelkivilágát. Méhes László összességében jól egyben tartja a század elején született alkotást, amely jó benyomást hagy maga után a nézőben.
Marcel Proust és barátai
Robert de Flers és Gaston Arman de Caillavet élethosszig tartó barátságot ápoltak Marcel Proust francia íróval, akinek hatása érződik is műveiken. Érdekes, hogy utóbbi házassága szolgált Proust Az elveszett idő című regényének Robertje és Gilberte-je közötti szerelem mintájául. De Flers gyakran dolgozott együtt de Caillavet-tel, többek között Lehár Ferenc Víg özvegy című operettjének librettóját is ők fordították 1905-ben, amelyet aztán Franciaország-szerte bemutattak különböző színházakban. Bár De Flers élete során operáiról volt igazán ismert, halálát követően – akárcsak de Caillavet esetében – mégis színdarabjaiban emlékezik rá a szakma.
