René Goscinny 1959-ben kiadott A kis Nicolas című ifjúsági regénye Franciaországban nagyjából abban a státusban van, mint nálunk A Pál utcai fiúk vagy Karinthy Frigyestől a Tanár úr kérem, mégis ötven évnek kellett eltelnie, hogy filmre vigyék. Ráadásul nálunk a forgalmazónak csak most jutott eszébe, hogy miután ősszel már mozikba küldte a film folytatását, hogy nem ártana az első részt is behozni.
Kár is lett volna érte, ha elkerül minket: bár a regényt elsősorban nyelvezete, gazdag jelzőhasználata és Jean-Jacques Sempé szellemes illusztráció miatt szokták dicsérni, mintsem eredeti története okán, Laurent Tirard rendező olyan átáradó szeretettel és játékossággal nyúl az alapanyaghoz, hogy könnyen azon kapjuk magunkat, hogy sikeresen levedlettük a cinizmust. Mindez annak köszönhető, hogy az ingerküszöb a gyermekeknél is nő, a nekik szánt filmek néhány kivétellel egyre hangosabbak, és a humorban is egyre inkább a többet erővel, mint ésszel elvet érvényesítik, ezekhez képest pedig a Nicolas az iskolában üdítően régimódi, olyan érzést kelt, mintha a hatvanas vagy a hetvenes években készült volna. Mindenképpen kifinomultabb, finomabb, lassabb, ízlésesebb, jól működő poénjai, ötletes karakterei, a kifejezetten gazdag képi világa és a jól megírt párbeszédek miatt azonban mai szemmel is működőképes.
A film főszereplője egy kisiskolás fiú, akinek tökéletes élete van: szülei szeretik, nincsenek otthon komoly konfliktusok, és számtalan barátja van. Egy nap azonban egyik osztálytársáról kiderül, hogy anyukája gyereket vár, és hirtelen maga is aggódni kezd, hogy mi lesz, ha a közeljövőben testvére születik, és esetleg kirakják otthonról.
Bár senkit nem kiáltanánk ki rögtön zseninek, a gyerekszínészek kifejezetten ügyesek – ki kell emelni Mathéo Boisseliert –, a felnőttek is viszonylag emlékezetesen hozzák karikaturisztikus szerepüket. Egyedül a fináléban csordul túl a szentimentalizmus, az összképet azonban szerencsére nem rombolja le.
Le petit Nicolas
91 perc, 2009. Rendező: Laurent Tirard
7



