Személyre szabott, az élethelyzethez igazodó szociális munkával, az önkormányzatok és az állam segítségével van kiút a hajléktalanságból. Ezt bizonyítja több, helyi szinten alkalmazott program, amelyek eredményeként a tartósan utcán élők is képessé váltak arra, hogy kilépjenek addigi helyzetükből. A tapasztalatok azonban még nem álltak össze, a szereplők közti együttműködés nem rendszerszintű.
Hajléktalanmunka. A ferencvárosi önkormányzat nonprofit szociális foglalkoztató cégénél kidolgozott program országos példaként szolgálhat (Fotó: Horváth Péter Gyula)
Léteznek kivezető utak a hajléktalanságból, hiszen több olyan program is futott, amelyek eredményeként a korábban utcán élők felének sikerült megkapaszkodnia. A projektek közös vonása, hogy az egyéni élethelyzetekhez igazodnak, a résztvevők egyénre szabott, intenzív segítséget kaptak szociális szakemberektől.
Szállások és otthonok
Becslések szerint húsz-huszonötezer ember él közterületeken vagy hajléktalanszállásokon, ennek mintegy a fele Budapesten, a többiek jellemzően megyei jogú városokban. Pontos adatok nincsenek a fedél nélküliek számáról, de az elmúlt öt évben a hajléktalanellátás legalább negyvennyolcezer krízishelyzetben lévőnek nyújtott segítséget. A hajléktalan embereknek nyújtott szociális szolgáltatások közé tartozik az ingyenesen és azonnal igénybe vehető nappali melegedő és az éjjeli menedékhely. Ahhoz, hogy helyzetük valamennyire rendeződjön, leginkább az átmeneti szállások, illetve a hajléktalanok rehabilitációs intézményei alkalmasak, hosszabb időre szóló ellátásukról pedig a hajléktalanok otthona gondoskodik. Különféle okokból azonban a fedél nélküliek egy része nem, vagy csak ritkán vesz igénybe intézményi ellátást, őket az utcai szociális munkások próbálják felkutatni és támogatni.
Arról azonban, hogy az ellátások mennyire bizonyultak hasznosak – hogy például közülük hánynak sikerült kikerülnie a hajléktalanságból –, nem készült statisztikai alapokon álló elemzés, mert az országos nyilvántartás csak néhány éve működik.
Vissza a társadalomba
Korábban beszámoltunk arról, hogy az utcán élők társadalmi visszailleszkedése érdekében több, hazai és EU-s pályázatokból finanszírozott alternatív program is indult. Ezeknek fontos eleme, hogy egyéni élethelyzetekhez igazodnak, és több szakma, például lakáspolitika, egészségügy, foglalkozáspolitika képviselői dolgoztak együtt. Az ilyen programokban szerzett szakmai tapasztalatok még nem álltak össze, a szereplők közötti együttműködés még nem teljes körű és nem rendszerszintű. A szociális tárca korábban arról tájékoztatta lapunkat, hogy szakmai szervezetekkel való konzultáció mellett elkezdték a változtatáshoz szükséges koncepció kidolgozását.
Ilyen, a hajléktalanságból való kikerülés érdekében indított foglalkoztatási-lakhatási program a többször kiírt, összesen 2,75 milliárd forintos forrásból működő TÁMOP 5.3.3. program – tájékoztatta lapunkat az Emberi Erőforrások Minisztériumának Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága. A projektekben eddig 596-an vettek részt, a programba lépés előtt hatvan százalékuk hajléktalanszállón lakott, a többiek az utcán, néhányan időszakosan szívességi lakáshasználóként éltek. A résztvevők negyven százaléka semmilyen jövedelemmel nem rendelkezett, és a jövedelemhez jutók kétharmadát sem legálisan, sem más módon nem foglalkoztatták. Hetvenöt százalékuk, azaz az 596-ból 447 ember számára sikeres volt az adott program, ez rendkívül magas arány. A programok zárása után fél évvel, amikor már semmilyen támogatást nem kaptak, a sikeresen teljesítők 43 százaléka dolgozott, 48 százaléka rendezett lakhatásban élt, utóbbiak kétharmada piaci bérletben, sokan ugyanabban az albérletben, ahová a programok támogatásával költöztek. Életmódjuk tehát konszolidált volt, és a lakástulajdonosok fizetőképesnek találták őket.
A hazai forrásból támogatott „Vissza az utcáról” projektekkel többek közt a veszélyeztető krízishelyzeteket és azok kialakulását igyekeztek megelőzni. A szociális tárca tájékoztatása szerint a korábbi pályázati programok 2013. júniusi zárásakor összesen 302 személy kapott támogatást. A komplex segítés eredményeként a tartósan utcán élők kilencven százaléka képes volt felszámolni a közterületi életmódot és változtatni lakhatási helyzetén. A programok végére látványos javulás következett be a résztvevők testi és lelki állapotában.
Maradandó változás
A segítők gyakran számoltak be arról, hogy néhány héttel a hajléktalanok programba lépése után már „rájuk sem lehet ismerni”. A biztonságos lakhatás, a rendszeres életmód, a megfelelő táplálkozás, az orvosi ellátás, a projektben nyújtott különféle szolgáltatások, és a rendszeres segítő beszélgetések eredményeként a korábban utcán élő emberek megjelenése rövid idő alatt megváltozott, miközben életmódjukban is jelentős változások álltak be.
A program zárásakor integrált lakhatási formában, azaz albérletben, munkásszállón, családjánál vagy önkormányzati bérletben lakott az egykor utcán élőknek több, mint a fele, hajléktalanellátó intézményekben pedig 30,7 százalékuk. Bebizonyosodott, hogy a segítő szakemberek hatékonyan tudják segíteni még a „legnehezebb” tartósan közterületen élők integrációját is, ha kiegészítő forráshoz jutnak, amelyből személyre szabott komplex szolgáltatásokat nyújthatnak.
Valós kiutat kínált a hajléktalanságból a LÉLEK program is, amelyben a szociális tárca háromszázmillió forinttal támogatta a VIII., IX. és X. kerületi önkormányzatokat, utóbbiak pedig szociális foglalkoztatást és önkormányzati lakásokat biztosítottak a hajléktalan embereknek. A program valós kiutat kínált, az önkormányzatok felelősséget vállaltak hajléktalanná vált polgáraikért, és saját erőforrásaikat is mozgósították.
