Visszavonul-e Thierry Henry, a New York Red Bulls francia világ- és Európa-bajnok labdarúgója? A szerződése december 31-én jár le Amerikában, s már bejelentette a vezetőknek, hogy köszöni szépen az amerikai négy évet, de másfelé néz. A New York-iak viszont Henry teljesítményét köszönik, 122 meccs, 51 gól, 42 gólpassz, és ezzel első a nem épp öreg klub örökranglistáján.
Henrynak (középen) az idén nem sikerült az MLS döntőjébe jutnia a New York-iakkal (Fotó: Reuters/Winslow Townson-USA Today)
„Bármit megtennék annak érdekében, hogy az Arsenal csapatával Bajnokok Ligája-győzelmet ünnepelhessek” – bizonyára sokan mondanák ugyanezt, csakhogy a mondat a francia világ- és Európa-bajnok csatár, Thierry Henry szájából hangzott el a napokban. Hát szó, ami szó, az augusztusban 37. születésnapját ünneplő sztárnak még sokáig kellene futballoznia ahhoz, hogy ez a kívánsága teljesülhessen. Már csak azért is, mert az Arsenal, bár továbbjutásra esélyes, egyelőre nincs igazán kupaközelben. Ám az is igaz, Henry azt nem mondta, hogy játékosként akar kupát ünnepelni, neki akár menedzserként is megteszi egy kupaünnep. Jól tudja, milyen a Bajnokok Ligáját megnyerni, hiszen amikor hét évvel ezelőtt Londont elhagyva az FC Barcelonához szerződött, rá két évre a spanyol kupa megnyerése mellett BL-győzelmet is ünnepelhetett csapattársaival. Persze ettől még szinte mindenki az Arsenallal azonosítja Henryt.
Egykoron Arséne Wenger csábította el a Juventustól, s érdekes, hogy Olaszországban valamiért nem volt alapember. Henry aztán rögvest meghálálta Wenger bizalmát, s játékával, góljaival az UEFA-kupa döntőjéig repítette csapatát. Londonban megszerették, befogadták, és az Arsenalnál töltött nyolc év alatt két bajnoki címet, FA-kupát és Ligakupát nyert.
Négy évvel ezelőtt aztán elfogadta a New York Red Bulls ajánlatát, és Amerikában is hamar közönségkedvenccé vált. Nem csoda, hiszen egyértelműen ő volt a csapat legjobb játékosa. A szurkolók egyenesen imádták, a gyerekek pedig az ő mezében pózoltak. Abban, hogy Henry most elköszön Amerikától, nyilván szerepet játszik, hogy nem sikerült az MLS döntőjébe jutniuk, az elődöntőt elbukták a New England Revolutionnal szemben.
Henrynek van mire visszatekintenie és büszkének lennie: 123 mérkőzésen játszott a francia válogatottban, többször is emlékezetes alakítást nyújtva. Például – és ez nem mindennapos emlék – 2006-ban az írek elleni világbajnoki pótselejtezőn nyilvánvalóan kézzel ütötte az ellenfél hálójába a labdát, és ezzel juttatta ki csapatát a vb-re. Becsületére legyen mondva, a meccs után elismerte a 103. percben történt csínytevését. „Nem tagadom, kéz volt – mondta. – De a játékvezető nem sípolt, és gólt ítélt. Ezzel együtt úgy gondolom, megérdemeltük, hogy ott legyünk a világbajnokságon.”
Most viszont az a kérdés, hogy Henry kap-e még futballistaként szerződési ajánlatot, vagy pedig valahol menedzserként, esetleg játékosedzőként számítanak majd rá. A sors fintora lenne, ha az Arsenalnál éppen felfedezőjét, Arséne Wengert váltaná a kispadon. Bár az is elképzelhető, hogy Henry segédedzőként tevékenykedne korábbi mestere mellett.
Mindenesetre kár lenne, ha végleg eltűnne a világ labdarúgásából. Már csak azért is, mert játékával jó néhány hívet szerzett a futballnak még Amerikában is.
