Mozart kortársai még túl sok hangot véltek hallani műveiben. Szerencsés, hogy mára megértettük, mit is hozott létre – mondja Kocsis Dénes, a Budapesti Operettszínházban ismét repertoárra tűzött Mozart! címszerepét játszó színművész, aki szerint a színészmesterségben a legnehezebb önmagunk megtalálása.
„Vannak pillanatok, amikor az segít, hogy hagyják dolgozni, kibontakozni a színészt” (Fotó: Horváth Péter Gyula)
– A kezdettől biztos volt abban, hogy ezt a pályát választja. Mennyire tekinthető egyenletesnek a Mozart címszerepéig vezető út?
– Sok olyan dolog történt az elmúlt tizenöt év alatt, amitől megijedhettem volna és ami miatt el kellett azon gondolkoznom, hogy van-e értelme mindennek. Végül mindig adódtak olyan lehetőségek, feladatok, amelyeket képes voltam teljesíteni, és ezzel tovább fejlődni. Ahhoz azonban, hogy huszonhat évesen itt álljak Mozart szerepében, sokat kellett dolgoznom a saját személyiségemen is. Erre a pontra is azonban csupán egy fontos állomásként tekintek. Tovább tanulok és dolgozom.
– A színpadon mennyire meghatározó a szerencse?
– Akár szerepegyeztetési nehézségekből is adódhat olyan lehetőség, hogy nem az kap meg egy lehetőséget, aki a legjobb lenne. Aki színpadon áll, annak tudnia kell kezelni a szerencsét. Abban hiszek ugyanakkor, hogy semmi sem működik, ha nincs megírva, azaz hiába küzdünk bizonyos dolgokért, az élet azt fogja mutatni, hogy más célokat kell választanunk. Úgy tűnik, hogy eddig jó úton haladtam, így a Mozartban mutatott teljesítményem innentől kezdve egy minimumszintet jelent számomra.
– Milyen tényezők bizonytalaníthatják el a kezdeti karriert?
– A saját érzelmeinkkel, gondolatainkkal, hangunkkal és fizikai erőnlétünkkel dolgozunk. Sok olyan pillanat van, amikor azt érezzük, hogy az adott feladatra nem vagyunk alkalmasak, túl sokat követel tőlünk a szerep. Ebből következően gyakran gondolhatja úgy egy színész, hogy jobban járna egy „rendes” szakma fix fizetésével. Sok helyzetben éppen az a probléma, hogy a színész önmagát képtelen megtalálni, ami a legnehezebb próba ezen a területen.
– Az önismeret mennyire elengedhetetlen egy szerep megformálásához?
– A szerepek miatt túl kell lépni saját magunkon. Ha az én esetemet nézzük, az őrült zseni, a hős szerelmes vagy a gonosz cselszövő karakterét éppúgy magamból kell merítenem, el kell képzelnem, hogy magamat ismerve én vajon milyen lennék ezekben a helyzetekben. Sokan esnek azonban abba
a hibába, hogy a hétköznapjaik során is fenntartják azt a személyiséget, amit a próbák alatt és a színpadon alakítanak ki. Ez azonban komolyan befolyásolja a magánéletet és a színházi teljesítményt is, hiszen a személyiség megmarad egy kötött pályán, és nem tud megújulni.
– Játszott a musicalirodalmat meghatározó két nagy irányzat, az amerikai, például Stephen Sondheim-darabokban és az angol típusú, például Lévay Szilveszter-darabokban is. Melyikben érzi igazán otthon magát?
– A zene meghatározza a darabot, és így keretet ad a színészi teljesítménynek is. A West Side Story igen nagy zenei érték, de ha vele ellentétes oldalra állítjuk például a Rómeó és Júliát, a Mozartot vagy a Miss Saigont, akkor sem mondhatunk igazán mást. Ha csak utóbbi példát nézzük, az nagyrészt Giacomo Puccini Pillangókisasszony című operája alapján íródott, prózai átkötések nélkül szinte végig énekelünk benne. A Rómeóban ehhez képest azért jó a zenei vonal, mert hajlítgatható, kényszerek nélkül próbálgathatók bizonyos zenei határok.
– Több társulattal dolgozott már. Mit vár el egy rendezőtől?
– Vannak pillanatok, amikor az segít, hogy hagyják dolgozni, kibontakozni a színészt. Ugyanakkor fontos megérezni azt, hogy mikor van szüksége az intenzív jelenlétű rendezőre a darab egészének. Legyen bármilyen stílusú rendező, a fontos az, hogy a közreműködőkkel tudjon kommunikálni. A közös munka egyik legjelentősebb pontja, amikor a nézőtéren ülve el kell mondania, hogy mi áll jól, mit akar látni a szerepben – azaz kívülről tud a szemünk lenni.
Átadták a Budapesti Operettszínház díjait
Boncsér Gergely kapta Az évad operettszínésze, Nádasi Veronika pedig Az évad musicalszínésze díjat péntek este a Budapesti Operettszínházban, ahol a magyar operett napja alkalmából adtak át elismeréseket. Az évad legígéretesebb ifjú művésze Veréb Tamás lett, az operettnagydíjat Szinetár Miklós rendező kapta. A Musica Hungarica Kiadó életműdíját Makláry László vehette át karmesteri tevékenységéért.
