Milliméterre nyírt fű alatti titokzatos emberi sötétség

az ismert rendező újra formában – a Holtodiglan nem csupán az év legsötétebb filmje, de maró humora miatt a legszórakoztatóbb is

Kultúra
  • 2014.10.02. - 15:45

Mint David Fincher nyilatkozta, olyan randifilmet akart készíteni, amelynek legalább tizenötmillió válás lesz a vége, a Holtodiglan pedig valóban olyan sötét képet fest a párkapcsolatokról, hogy utána a néző akaratlanul is átértékeli az életét.

Az első jelenetben a főszereplő, Nick épp azon gondolkozik, hogy legszívesebben felnyitná a felesége, Amy koponyáját csak azért, hogy lássa, mi zajlik a fejében, majd nem sokkal később egy bárban látjuk egy átlagos hétköznap reggelen iszogatni a testvérével. Nem sok kedve van hazamenni, hiszen aznap van a házassági évfordulójuk, azonban a szomszédja felhívja, hogy nyitva a bejárati ajtó, és amikor belép a házukba, az asszonynak már hűlt helyét találja csupán, a nappaliban pedig üvegszilánkok hevernek. A férfi rögtön értesíti a rendőrséget, ahogyan azonban telnek a napok és halad a nyomozás, egyre inkább arra terelődik a gyanú, hogy a feleséget nem elrabolták, hanem a férj végzett vele, előkerülnek Amy naplójegyzetei, amelyek szintén ezt a képet erősítik, mi pedig tanácstalanul követjük az eseményeket, hiszen a két fél szemszögéből összeálló események között lehetetlen igazságot tenni, mindketten önzők és megbízhatatlanok, és gondosan elhallgatnak mindent, ami kapaszkodót nyújtana.

Nincs könnyű helyzetben David Fincher, hiszen túl erősen kezdte a pályáját, a Hetedik és a Harcosok klubja után mindenki csodát, illetve hasonló erejű instant klasszikust vár tőle, amelyben először felépít egy éjsötét világot, majd egy jókora csavarral vágja fejbe a nézőjét, a rendező azonban nem is próbálkozott megismételni az említett filmjeit, és inkább giccsbe hajló melodrámával (Benjamin Button különös élete) vagy egy svéd bestseller-feldolgozás remake-jével (A tetovált lány) ábrándította ki a rajongóit, első blikkre pedig a Holtodiglan kapcsán sem érződött, hogy megtörik a tendencia, hiszen ismét egy olyan milliós példányszámban eladott regényt adaptált egy olyan, Amerikában roppant népszerű írótól, akit Tyler Durden egész biztosan megleckéztetne, de magát Finchert is, ha látná, hogy manapság mikkel foglalatoskodik.   
A könyv olvasása nélkül is egyből nyilvánvaló, hogy Gillian Flynn kötetéből könnyen születhetett volna egy álmos, langyos televíziós krimi is, ha nem megfelelő kezekbe kerül. Azonban a rendező tizenöt év után végre ismét visszatalált ahhoz a cinikus hangnemhez, amely egykor egyedivé tette, és kezei között az iromány pusztító erejű szatírává változik a fogyasztói társadalom által generált, ránk kényszerített elvárásokról és felszínességről és úgy általában a csupa nagy betűs amerikai álom hamis csillogásáról, de mindeközben az alkotó rajongói is megkapják az elvárásaikat. Míg Fincher korábbi remekműveiben a sötét hangulatot erős atmoszférateremtéssel és nyomasztó helyszínekkel érte el, addig a Holtodiglan egy átlagos, napfényes amerikai kertvárosban játszódik, ahol a fű milliméter pontosan van lenyírva, a szomszédok széles mosollyal üdvözlik egymást, a házak frissen vannak festve. Ahogy azonban a szereplők hibátlan kinézetéről lejjebb ereszkedik a maszk, úgy telepszik rá a lényegükből fakadó sötétség a filmre is.

Nem igazán gondoltuk volna, hogy egyszer különösebben méltatni fogjuk Ben Affleck színészi kvalitásait, de ezúttal a főszerepben élete alakítását nyújtja, pechére a kiismerhetetlen tekintetű, egyszerre bájos és jéghideg Rosamund Pike még nála is jobb, nyugodtan lehet fogadni rá, hogy jövőre az Oscar-jelöltek között láthatjuk. Fincher Hitchcockot idézve építgeti az atmoszférát és a karaktereit, majd a rendezőlegenda legnagyobb követője, Brian De Palma stílusában lép át egyszer csak a totális abszurditás mezejére, az addig felvázolt jéghideg, de részleteiben mégis ismerős világkép mellett azonban a váltás mégis természetesnek hat a maga kifordultsága mellett is. Az pedig már tényleg a zsenialitás, hogy miközben beletunkolják az orrunkat az emberi lélek legsötétebb bugyraiba, még remekül szórakozunk is, ugyanis a Holtodiglan a maró fekete humorával az év legviccesebb filmje is egyben.

Gone Girl
Színes, magyarul beszélő, amerikai thriller,
145 perc, 2014.
Rendező: David Fincher
Szereplők: Ben Affleck, Missi Pyle, Rosamund Pike, Neil Patrick Harris.
••••••••9•


Reklám