Jelenleg is Németországban tartózkodik Dárdai Pál, a labdarúgó-válogatott három mérkőzésre megbízott szövetségi kapitánya. A német Hertha BSC korosztályos csapatánál dolgozó edző gőzerővel dolgozik azon, hogy kialakuljon szakmai stábja, amellyel nekivág a három őszi Eb-selejtezőnek. Mi most édesapját, az egykor szintén kiváló futballistát, majd edzőt, idősebb Dárdai Pált kérdeztük.
– Mit érzett, amikor megtudta, hogy a fia lett a szövetségi kapitány?
– Büszkeséget. Ugyanakkor azt mondtam neki, még rengeteg a tanulnivalója, és azt is tanácsoltam, hogy mivel szerződése van a Hertha korosztályos csapatainál, eszébe ne jusson otthagyni azt a feladatát.
– Akkor nyilván félti.
– Hogyne félteném, hát milyen szülő az, aki nem félti a gyerekét! Egyébként meg azt mondanám, hogy nincs miért féltenem. Németországban megedződött. A Berlinben töltött tizenhét év alatt sok mindenen ment keresztül, és bebizonyította, hogy van tartása. Játékosként a Herthánál bekövetkezett edzőváltásoknál nagyon sokszor a kispadon találta magát, ám minden szakember rájött arra, hogy ő igenis kihagyhatatlan, helye van a csapatban. Kivívta magának.
– És mint volt edző milyen kollégának ismeri a fiát?
– Valamit nagyon tud. Tavalyelőtt ott jártam nála, és éppen az U13-as korosztállyal dolgozott. Látszott a gyerekek mozgásán, hogy nem a legtehetségesebb korosztály. Eltelt néhány hónap, és újra láttam ugyanazt a csapatot. Pali a gyerekekbe verte, hogyan kell megtartani a labdát, és bár a góllövéssel még hadilábon álltak, a védekezésük már egész jól működött.
– Köztudott, Pali csak három mérkőzésre vállalta a kapitányságot. Mit gondol, mikor jöhet el az az idő, amikor nemcsak három meccsben kell gondolkodnunk?
– Palinak nagyon sokat kell még tanulnia. Márpedig hogy tud tanulni, arra a német futball a garancia. Ha edzőként is úgy fejlődik, ahogyan játékosként egykoron, akkor előbb vagy utóbb a felnőtteknél is bemutatkozhat. Márpedig egy Bundesliga-edzősködés remek ajánlólevél. Úgy hiszem, hogy nyolc-tíz év után már olyan tapasztalattal és rutinnal fog rendelkezni, hogy bátran vállalhatja a magyar válogatottat.
– Mit gondol, a nyakunkon lévő, románok elleni Eb-selejtező előtt lesz elég idő arra, hogy megfelelően felkészítse a csapatot?
– Igen. Véleményem szerint Pali tud segíteni. Mentálisan olyan erő lakozik benne, hogyha annak csak a töredékét át tudja adni a válogatott játékosainak, akkor annyit már elértünk, hogy a csapat nem betojva száll le a buszról a bukaresti meccs előtt a stadionnál. Azt mondom, ha véletlenül kikapnánk Bukarestben, de a Feröer-szigetek elleni idegenbeli és a finnek elleni hazai találkozót hozni tudnánk, azzal szerintem Pali már teljesítené a tőle elvárhatót.
– Úgy tudom, önnek három unokája van, s mindhárom a Herthában futballozik. Lesz belőlük játékos?
– Nagyon remélem. A legidősebb, Palkó már U16-os német válogatott. Ballábas, támadó középpályás. A középső, Marci az U13-as csapatban belső védőt játszik. A legtehetségesebbnek pedig a nyolc és fél éves Bencét látom. Imádja a labdát, és már most remekül lő mindkét lábával. Szóval az utánpótlás adva van.
