Magyarország sorsában fontos szerepet játszott, s játszik ma is, csaknem nyolcvan évvel a halála után egy cseh politikus, Tomás Garrigue Masaryk. Nem könnyű eldönteni, hogy csak a maguk pőreségében létező politikai és geopolitikai érdekek vezették őt, vagy egyenesen utálta is a magyarokat. Tény, hogy a masaryki logika mind a mai napig érvényesül, mert mások, ha kicsit újabb és újabb hangszerelésben is, de érvényesítik.
Masaryk és Benes a történeti jogra hivatkozott, így került a csehszlovák államba hárommillió német, egymillió magyar, s félmillió ruszin (Forrás: Wikipédia)
A honfoglalás óta bő ezer éven át folyamatos fenyegetésnek volt kitéve országunk. Nyugatról már Árpád idején, s egészen a 20. század közepéig főleg német (osztrák) hódításnak, keletről tatár, majd orosz támadásnak, s ez utóbbi egészen a 20. század végéig tartott, délről török invázió szakította részekre az országot, s okozott végzetes etnikai változásokat. Mert a pusztításokra betelepülés és betelepítés volt a válasz: jöttek nyugatról németek, mások is, délről románok, szerbek, keletről főleg zsidók. E népek többségre jutottak Magyarországon, s nem késett az igényeik bejelentése országunk egyes részeire, másoknak az egészre. A magyarság léte forgott kockán. A konfliktust nem sikerült kezelnie a magyar államnak.
Amit Ady látott
A 20. század elején kirobbant a Nagy Háború, amely végül is a magyarság önvédő háborújává vált. Súlyosbította a helyzetet, hogy nem voltak világos frontok: a háborúba az osztrák fél kényszerítette Magyarországot, s sokan még 1918-ban sem látták, hogy a tét a magyarság, a magyar állam sorsa, nem pedig a Habsburgok uralta Osztrák–Magyar Monarchiáé. Nem látták a lövészárkokban a magyar katonák, akikkel németül ordibáltak tisztjeik, de nem látta Károlyi Mihály miniszterelnök és liberális, pacifista csapata sem. Vereség, szabad rablás, bukás lett belőle, amelyet csak elmélyített a Nagy Háború logikus folytatása, a második világháború. A 20. század első felében meg kellett küzdenünk a hatalmas Orosz Birodalommal (először a cári Oroszország, másodszor már a Szovjetunió), a szintén túl erős Németországgal (III. Birodalom); a vereség után ránk támadó román, szerb és csehszlovák állammal, sőt a franciákkal, britekkel és az Egyesült Államokkal is. Vereség, vereség. És mégis! Újra talpra álltunk. Még a Nagy Háború után is volt erőnk megszervezni a maradék országot, vonzóvá, fejlődővé tenni, visszaszerezni. El csak akkor bukunk, ha lemondunk küldetésünkről, sorsunkról. Ezt megtettük 1945-ben és 1990-ben is. Pedig tényleg „Valami nagy-nagy Sors, Ok, Cél van itt // Valami nagy-nagy ős tanulság”. Ady szabályosan belehalt rémképeinek bekövetkeztébe, Erdély elvesztésébe. Napjainkban újra megpróbálunk talpra állni. Nem háborúval, nem erőszakkal: a szellem erejével, a nemzet erejével – újra egyesítjük a magyarságot határokon túl és itt, belül is. Erős az ellenszél, mintha 1918 szelleme lengedezne a világban. Hogy megértsük, miről is van szó a legjobb lesz feleleveníteni e szellem fő ideológusának, a versailles-i Európa atyjának, Tomas G. Masaryknak a gondolatait.
A Nagy Háború dicstelen lezárását Clemenceau francia miniszterelnöknek tulajdonítják, de a sugalmazó Masaryk és Benes volt. A franciák tevékenysége annál is inkább visszataszító, mert az Osztrák–Magyar Monarchia közvetlenül nekik nem üzent hadat, csak Szerbiának, a felbujtó Oroszországnak és Belgiumnak. Ferenc József szépen besétált a csapdába. A trónörökös meggyilkolása miatt hadat üzent Szerbiának. Talán nem sejtette, hogy a háttérben a végóráit élő cári Oroszország menekül a háborúba? De hisz Tisza István magyar miniszterelnök meg is mondta neki. Az agg császár nem tágított: most ütött vissza a kiegyezés közjogi rendszere. Masaryk elárulja, miről is volt szó: „A háborút Ausztria Szerbia kívánsága szerint provokálta ki. Szerbia (az akkor kicsiny ország) fő reményét a nagy testvéri szláv birodalom cárjának ünnepélyes ígéreteire alapozta.” Világos beszéd. Szerbia bátor volt, mert a cár megígérte a katonai támogatást. Így is lett. Innen már dominóként omlott össze a béke: mindenki követte a maga érdekeit. Szerbia mellett belépett Oroszország, és tetőpontjára hágott a pánszlávizmus. Ennek legnagyobb gátja a magyar állam volt, amely elválasztotta az északi és déli szlávokat egymástól.
Csehek és szlovákok
Prágában és a cseh emigrációban már arról álmodoztak, hogy az orosz csapatok bevonulnak Csehországba, és egy Romanov nagyherceggel szláv dinasztikus alapon megteremtik a csehszlovák államot. Ebben bizakodtak az oroszok is: a szláv nemzet óriásbirodalmában. Ettől remélték megmenthetőnek uralmukat a recsegő-ropogó birodalomban. Az orosz előretörés azonban Galíciában megtorpant.
A csehszlovák monarchia lekerült a napirendről. Addigra már Németország is belépett a háborúba, szemben Franciaország, Nagy-Britannia s hamarosan Olaszország is. A világ újrafelosztásáért folyt a harc. De ezt mégsem lehetett bevallani. Valami pozitív cél kellett. Ezt adta meg Masaryk a nyugati vezetőknek: a cél az elnyomott kis népek felszabadítása! Ezek pedig az Osztrák–Magyar Monarchiában élnek. A háború végére, az amerikai segítséggel győzelemre álló antant kimondta, hogy a cél a Monarchia felosztása. Ez a pozitív cél. A francia, brit és amerikai politikusok el is hitték, hogy „ez a harc a teokrata abszolutizmus és a humanista demokrácia között folyt. Ezért vett részt a háborúban szó szerint az egész világ, s ez a háború azáltal, hogy sokáig tartott, világforradalommá szélesedett”. Masaryk és a befolyása alá kerülő nyugati vezetők rettegtek a háború gyors befejeződésétől. Ezért torpedózta meg Clemenceau IV. Károly béketervét, és ezért utasította el az antant a német Reichstag 1917. július 19-én elfogadott békefelhívását, amelyben annexió, politikai és gazdasági erőszak nélküli békét ajánlott. Az elutasítás milliók életébe került. Masaryk tudta, hogy céljait csak a teljes osztrák–magyar és német vereség esetén válthatja valóra. Semmi sem volt drága. Az antant a győzelmet kivívó Egyesült Államok számára megfogalmazta céljait: „Az olaszok, szlávok, románok és csehszlovákok felszabadítása az idegen uralom alól.” Miféle befolyás lehetett ez, hogy külön a szlávok mellett megnevezték a csehszlovákokat is. (Ilyen nép nincs. Csehek vannak és szlovákok, de Masaryk elhitette Wilsonnal, hogy a szlovákok tulajdonképpen csehek…) Így ír erről: „Mindig támaszkodtam az elnök beszédeire és írásaira. Már a háború előtt ismertem az államról és az amerikai Kongresszus fejlődéséről szóló írásait. Figyelemmel elolvastam beszédeit és tudtam idézni belőlük. Saját érveim alátámasztására.” Wilson buzgón helyeselt, mikor Masaryk fondorlatosan a saját logikáját ismételgette. A hiúság nem először vált fontos tényezővé a történelemben.
Magyar–magyar határok
Masaryk nem riadt vissza semmiféle trükktől. Magával hordta egy festmény reprodukcióját, amelyen Andrássy Gyula közös külügyminiszter Bismarck oldalán áll, így bizonyította, hogy a magyarok rakták le a hármas szövetség alapjait. Vagyis a háborúért is elsősorban a magyarok a felelősek. Akik egyébként a „szlovák, szerb, és román választók lelövése, az iskolák, az irodalom és a nyelv elnyomása által” uralkodnak.
Masaryk fogalmazta meg a Nagy Háborút lezáró békeszerződések ideológiai alapjait is. Magáévá tette azt az orosz vélekedést, hogy „Magyarországot magyar lakosságú országrészeknek kell határolniuk” (Nyikolaj Nyikolajevics nagyherceg felhívása, 1914). Masaryk, ha úgy diktálta az érdeke, a természetes határokra hivatkozott, de sohasem az etnikai határokra. Ezeket félredobta, és ebben is követték az antant szűk látókörű vezetői. Hol volt már a népek önrendelkezési joga? Masaryk azt mondta: a természetes határok mellett „a gazdasági szempontok, a védelem szempontjai s a különböző kulturális tényezők ma sokkal fontosabbak”. Ezek pedig a győztesek érdekeit szolgálták. A kisebbségekről, amelyek megkérdezésük nélkül, akaratuk ellenére kényszerültek idegen államokba, Masaryk így vélekedett: „A kisebbség, ha jelentős is, nem nemzet. Az önrendelkezési jog terminus nem jelenti egyben a teljes politikai önállóságra való jogot is… A német kisebbség elszakadása a cseh többséget károsítaná.” Ez volt Trianon logikája is, és a mai napig is ez érvényesül. Masaryk tehát a népek felszabadításáról szónokolt, de paradox módon elismerte: „Mi állandóan a történeti jogot hangsúlyoztuk.”
Így került a csehszlovák államba hárommillió német, egymillió magyar, félmillió ruszin. Helyzetük a második világháború után tragikussá vált. Kitelepítés, jogfosztás, lakosságcsere, „likvidálás”, erőszakos asszimiláció lett a sorsuk. Belátható, hogy e tragédia forrása Mararyk és Benes káros politikája volt. A cseh program mégsem volt maga a humanitás, miképpen Masaryk hirdette.
Az első elnök
Tomás Masaryk (1850–1937). Cseh politikus, filozófus. Az önálló cseh állam megteremtője – Eduard Benessel együtt. 1914-től emigrációban volt. Politikai és katonai szervezeteket hozott létre Európában és Oroszországban (bizottságok, légiók). A Csehszlovák Nemzeti Tanács elnöke. Legfőbb támasza a Közép-Európába politikailag, gazdaságilag behatolni szándékozó Franciaország volt. 1918–1935: a Csehszlovák Köztársaság első elnöke. Országa első, 1939-es szétesését nem élhette meg.
