Súlyos csapást mértek a haiti hatóságok az országot uraló fegyveres csoportokra, miután egy dróntámadás során életét vesztette a hírhedt bandavezér, Saintil. A rendvédelmi akciók egy átfogó, nemzetközi segítséggel zajló biztonsági kampány részei.
„A harc az ország banditák szorításából való kiszabadításáért elszántan folytatódik” – hangsúlyozta a helyzettel kapcsolatban Fils-Aime.
Egy, a sajtó birtokába jutott jelentés – amelyet a Nemzeti Emberi Jogok Védelméért Hálózat készített – arról számol be, hogy Saintil csütörtök este súlyos hasi sérüléseket szenvedett egy dróntámadásban Port-au-Prince egyik külvárosában, a fegyveres bandák által ellenőrzött Boston negyedben. A férfi a rákövetkező napon, az orvosi ellátás során belehalt a sérüléseibe.
A bandavezér likvidálása – amely 2024 óta az egyik legnagyobb csapást jelenti a haiti bűnszervezetek vezetésére – egy kiterjedt biztonsági kampány közepette történt. A műveletekben a haiti hatóságok mellett az újonnan bevetett salvadori csapatok is részt vesznek, miközben a kormány a stabilitás helyreállítására törekszik a nemrégiben elhalasztott választások előtt.
A múlt hónap óta mintegy kétezer salvadori katona állomásozik Haitin, miután az ENSZ által támogatott misszió négy salvadori tagja korábban eltűnt. Több haiti lakos is nyíltan támogatja a külföldi csapatok bevetését és Nayib Bukele salvadori elnök fegyveres bandákkal szembeni keményvonalas politikáját; pénteken az ország több pontján is Bukele-párti szimpátiatüntetésekről számoltak be – írta a Reuters.







