Bűnügy

Pénzmosás Miskolcon

Elrendelte a Miskolci Járásbíróság egy férfi letartóztatását, aki több mint 117 millió forint, bűncselekmény elkövetéséből származó pénzösszeg eredetét rejtette el - közölte a Miskolci Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Pénzmosás Miskolcon
Képünk illusztráció
Fotó: AFP/DPA Picture-Alliance/DPA/Julian Stratenschulte

Mint írták, a gyanúsított és társa 2024. februárja óta több embert keresett meg azzal, hogy szervezzenek be olyan mélyszegénységben élő embereket, akik bankszámlával rendelkeznek, vagy vegyék rá őket számlanyitásra. Azt kérték tőlük, hogy a számlaadatokat küldjék el nekik, és az azokra érkező pénzösszegek átadásában működjenek közre. A gyanúsított és társa a bankszámlákról felvett pénzösszegek után a beszervezést végzőknek és a bankszámlák tulajdonosainak jutalékot fizetett.

A vádirat szerint miután beszervezték az embereket, ismeretlen személyek hol banki ügyintézőnek, hol rendőrnek, hol pedig internetes hirdetésre jelentkező vevőnek adták ki magukat, és csalárd módszerekkel megszerezték a sértettek banki adatait. Sértettenként több millió forintot utaltak át vagy a gyanúsított vagy a beszervezettek számláira.

„A számlákról a gyanúsítotthoz készpénzként került a pénz, cselekményével több mint 117 millió forint bűncselekmény elkövetéséből származó összeg eredetét rejtette el” - írták.

A törvényszék közlése szerint a gyanúsított cselekménye - bizonyítottság esetén - alkalmas lehet különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntettének megállapítására. Hozzátették, hogy a vele szemben korábban elrendelt bűnügyi felügyelet alatt annak magatartási szabályát több alkalommal is megszegte, ezért azt megszüntették.

A letartóztatást indokolva azt írták, a kiemelt súlyú bűncselekmény súlyos büntetési tételére figyelemmel a terhelt esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, és tartani kell attól is, hogy szabadlábon hagyása esetén a büntetőeljárásban részt vevő vagy más személy befolyásolásával veszélyeztetné a bizonyítást.

A végzés a bejelentett fellebbezés miatt nem végleges.

Kapcsolódó írásaink