Komoly hitelkártya- és egyéb banki tartozást halmozott fel Kevin Federline, Britney Spears egykori férje. A Page Six által megszerzett bírósági dokumentumok szerint a 48 éves egykori táncos legalább 117 704 dollárral, vagyis mintegy 43 millió forintnak megfelelő összeggel tartozik a City National Banknak.
A bank keresetet nyújtott be Federline ellen egy hitelkártya, egy hitelkeret és egy folyószámlahitel miatt. A dokumentumok szerint Federline 2024 novemberének végén kötött megállapodást a pénzintézettel – nagyjából akkor, amikor megérkezett hozzá a Britney Spearstől kapott gyermektartás utolsó kifizetése.
A gyermektartás megszűnése után is jelentős összegek érkeztek
Federline és Spears két közös gyermeket neveltek: Sean Prestont és Jayden Jamest. A válásukat 2007-ben véglegesítették, Federline pedig hosszú éveken keresztül jelentős összegű gyermektartást kapott.
Kezdetben havi 40 ezer dollár járt neki. Miután Sean Preston betöltötte a 18. életévét, az összeg havi 20 ezer dollárra csökkent, és ezt addig folyósították, amíg Jayden James be nem fejezte a középiskolát.
Federline a You Thought You Knew című memoárjában azt írta, hogy a havi 40 ezer dollár szerinte csak arra volt elegendő, hogy fenntartsák azt az életszínvonalat, amelyhez Spears mellett hozzászoktak.
„A pénz szinte azonnal eltűnt, amint megérkezett” – állította könyvében.
Kamatokkal együtt követeli a pénzt a bank
A kereset szerint Federline-nak 2026 augusztusáig kellett volna rendeznie a hitelkártya-tartozását. A személyes hitelkerete 2025 júniusában járt le, míg a folyószámlahitel két hónappal korábban, áprilisban.
A City National Bank nem csupán a fennálló tőkét követeli: a felhalmozott, ki nem fizetett kamatok megfizetését is kéri. A dokumentumok szerint a hitelkártya éves kamata 20,5 százalék, a hitelkereté 7,5 százalék, a folyószámlahitelé pedig 18 százalék.
2004-ben ismerkedtek meg
Britney Spears és Kevin Federline 2004 elején találkoztak. Rövid időn belül eljegyezték egymást, majd szeptemberben összeházasodtak Kaliforniában.
Spears 2006 novemberében adta be a válókeresetet, a válást pedig 2007 júliusában véglegesítették.
Federline később Victoria Prince-szel kezdett kapcsolatot, akit 2013-ban feleségül vett – írta meg a Page Six.







