Bulvár
Felmerült a rák gyanúja Dwayne Johnsonnál
Meglepő vallomást tett a színész

54 éves színész pénteken zuhanyzás közben fedezett fel egy csomót, és hétfő reggelre már orvoshoz ment kivizsgálásra. Orvosa több lehetséges diagnózist is felvetett. Valószínűleg mellékhere-gyulladásról van szó, amelyet a Mayo Klinika szerint akár sérülés vagy fertőzés is okozhat.
Az orvos elmondta, hogy akár daganatos elváltozás is lehet, ezért ultrahangvizsgálatra van szükség. A probléma az volt, hogy Johnson közben egész nap a Jumanji: Open World sajtóeseményén vett részt Kevin Hart és Jack Black oldalán.
„Szóval ezzel a 24 órával kellett együtt élnem úgy, hogy semmit sem tudtam biztosan – és közben egész nap jelen kellett lennem, viccelődnöm és beszédeket tartanom” – mondja Johnson.
Elmondása szerint az aggodalmait titokban tartotta - írja a People.
„Még Laurennek sem mondtam el” – utal Lauren Hashianre, a feleségére, akivel hét éve él együtt.
„Nem akartam, hogy előre aggódjon, amíg nem tudjuk, pontosan miről van szó.”
A jó hír:
„Jól vagyok” – mondja. „Akkor viszont még nem tudtam, és nagyon fájdalmas volt.”
