Mel Gibson filmes öröksége: színésztől az Oscar-díjas rendezőig

Mel Columcille Gerard Gibson a New York állambeli Peeksill kisvárosban ausztrál anya és amerikai apa 11 gyermeke közül a hatodikként született. Tizenkét éves volt, amikor vasutas apja elvesztette munkáját, s a család Ausztráliába települt át. (A döntésben szerepet játszott az is, hogy a vietnámi háború idején a szülők féltették fiaikat a besorozástól.)

Mel a szigorú katolikus iskolát nehezen bírta, és addig fegyelmezetlenkedett, amíg át nem íratták egy állami intézménybe. Középiskola után volt szakács és újságíró, s közben sokat sportolt. Mivel kiskorától kiválóan utánozta a családtagokat és a hírességeket, nővére az ő tudta nélkül beadta jelentkezési lapját a drámaművészeti intézetbe, ahová fel is vették.

Főiskolásként kapta első filmszerepét egy szörfös fiatalról szóló "rock and roll-balladában". Az áttörést 1977-ben a George Miller rendezte Mad Max hozta meg számára: a közeli jövőben játszódó, apokaliptikus sci-fi thrillerben először alakított magányos akcióhőst. A néhol igencsak kegyetlen alkotás mára kultuszfilm lett, Gibson nevét pedig széles körben megismerték. (Érdekesség, hogy a film Amerikában megbukott, pedig még újra is szinkronizálták, de a második, majd a harmadik rész ott is siker lett, sőt Gibson fekete csatokkal díszített ruhája valóságos divathullámot indított el.)

1980-ban óriásit bukott A Z rohamosztag című világháborús akciófilmmel, annál jobban sikerült viszont a Peter Weir rendezte Gallipoli, amely az első világháború egyik sikertelen, több ezer ausztrál életét követelő hadműveletének állít emléket. Szintén Weir irányításával készült a hatvanas évek Indonéziájában játszódó A veszélyes élet éve, amelyben Gibson egy újságíró bőrébe bújt.

A tehetséges, jóképű színészre Amerikában is felfigyeltek, 1984-ben ő kapta meg a Lázadás a Bounty-n új változatában az egykor Marlon Brando által játszott lázadó első tiszt szerepét. Igazi amerikai karrierje három évvel később indult, amikor kiválasztották a Halálos fegyver egyik főszereplőjének, partnere Danny Glover volt. Az idősödő, csak a nyugdíjára váró fekete és az őrült, forrófejű fehér detektív kalandjait imádta a közönség, a filmnek több folytatása is készült. Gibson a humorát csillogtatta a Palimadarak című akciókomédiában és az Air America vakmerő pilótájának szerepében.

1990-ben ő volt Zeffirelli sok vitát kiváltott, az eredeti helyszínre és időbe, a 12. századi Dániába visszahelyezett Hamletjének címszereplője körszakállal, szőkére festett hajjal, s csak kilenc évvel volt fiatalabb az anyját alakító Glenn Close-nál. 1993-ban a rendezéssel is megpróbálkozott: Az arcnélküli emberben a főszerepet is maga alakította, majd Jodie Foster oldalán sármos hamiskártyásként jelent meg a vásznon a Maverick című westernben. Régi álmát megvalósítva 1995-ben készítette a William Wallace skót szabadságharcosról szóló, A rettenthetetlen című filmet, amelyért rendezői Golden Globe-ot nyert, majd az alkotás öt Oscar-díja közül Gibson a legjobb rendezőnek és filmnek járó szobrocskát vehette át, bár a legjobb főszereplő díjáról lemaradt.

Ezután játszott romantikus alkotásokban (Halhatatlan szerelem), izgalmas thrillerben (Váltságdíj), pszichológiai drámában (Összeesküvés-elmélet), vígjátékban (Mi kell a nőnek?), háborús drámában (Katonák voltunk), a Pocahontas és a Csibefutam című rajzfilmhez pedig a hangját adta.

2004-ben készült el A passió, amelyet élete főművének nevezett. A gondolat 12 évig érlelődött benne, és saját pénzét is kockáztatta, hogy elképzelései szerint forgathassa le a Jézus utolsó tizenkét óráját elmesélő történetet. Az alkotás, amelyben a szereplők arámi és latin nyelven beszélnek, rengeteg vitát váltott ki, sokan Jézus kínszenvedéseinek kíméletlen nyíltságú ábrázolása miatt bírálták, mások az antiszemitizmus bélyegét sütötték rá. A film végül az év kasszasikere lett, s egy ideig Gibson vezette a Forbes amerikai magazin legjobban kereső híres emberekről készített százas listáját.

2007-ben került a mozikba a maja birodalom bukását bemutató, maja nyelven készült filmje, az Apocalypto. A három évvel későbbi A sötétség határán című filmben elmagányosodott, veterán nyomozóként láthatta a közönség, majd főszerepet játszott 2011-ben a Jodie Foster által rendezett, A hódkóros című filmdrámában. Ezután olyan akciófilmekben vállalt szerepet, mint a Machete gyilkol, A feláldozhatók 3. és Az utolsó emberig.

2016-ban visszaült a rendezői székbe, és A fegyvertelen katona címmel egy második világháborús hősről, a vallási okokból a fegyveres szolgálatot elutasító Desmond Doss helytállásáról forgatott filmet. Az alkotást hat Oscar-díjra jelölték, köztük Gibsont a legjobb rendezőnek járó elismerésre, a film végül a vágás és a hangkeverés kategóriában nyert.

Gibson nem mindig választott jól szerepet - 2018-ban a Megjött apuci! 2. szereplőjeként a filmes citromdíjnak nevezett Arany Málna-díjat kapott. Két éve A Continental: John Wick világából című minisorozatban szerepelt. Legutóbbi rendezése, a Flight Risk című thriller (2025) a kritika és a közönség tetszését sem nyerte el.

Kapcsolataiból kilenc gyermek született, és ma már többszörös nagyapa. Az elmúlt évtizedekben filmes karrierje mellett magánéleti botrányaival is gyakran témát szolgáltatott a lapoknak.

Jóllehet színészként szerzett hírnevet, azon kevesek egyike, aki Oscar-díját rendezőként szerezte, ahogy Warren Beatty, Clint Eastwood, Robert Redford, Richard Attenborough és Kevin Costner. 2014-ben Karlovy Varyban életműdíjjal jutalmazták munkásságát. 2025-ben Donald Trump amerikai elnök Sylvester Stallone és Jon Voight társaságában Hollywoodért felelős különleges nagykövetnek nevezte ki.