A városi ember boldogabb, mint a vidéki, az iskolázott fiatalok a leginkább elégedettek az életükkel, a lakosság biztonságérzete pedig jelentősen nőtt az elmúlt években – derül ki a statisztikai hivatal felméréséből, ahogy az is: csökkent a munkával való elégedettségünk.
Családban drágább ugyan az élet, a családosok mégis elégedettebbek (képünk illusztráció) (Fotó: Varga Imre)
Az OECD szerint a szubjektív jóllét az embereknek a velük történt eseményekkel, a testükkel, a gondolataikkal és az életkörülményeikkel, összességében: az életükkel kapcsolatos különböző értékelések gyűjtőfogalma – állapítja meg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Magyarország 2015 című kiadványa. Ismertetésük szerint e terület kulcsváltozója az élettel való elégedettség, valamint a jellemző érzelmi állapotok, amelyek segítségével az egyén mentális közérzetét jellemezhetjük. A szubjektív jóllét mutatói tehát az egyén életminőségét, az életével való elégedettségét, az egyén értékelését mérik – önbevallásos adatfelvétellel.
Az élettel való elégedettség a legfontosabb mutató a KSH szerint. A válaszok átlagértéke 2013-ban és 2015-ben a felnőtt lakosság esetében egyaránt 6,1 volt (tízes skálán). Tavaly az emberek több mint negyede nagyon elégedett, 5,2 százalékuk nagyon elégedetlen volt az életével. Mindezt jelentős mértékben befolyásolja ugyanakkor az életkor, az iskolai végzettség vagy éppen a munkaerő-piaci, illetve a jövedelmi helyzet. Az elégedettség 2015-ben a fiatal felnőttek, azaz a 16–24 évesek körében volt a legmagasabb (6,9 pont), az életkor előrehaladtával pedig a 45-54 éves korcsoportig folyamatosan csökken. A 74 éves vagy annál idősebb korosztály a legkevésbé elégedett az életével – olvasható a kiadványban.
Fontos megállapítás, hogy az iskolai végzettség szintjével egyenesen arányos az általános elégedettség foka, míg a munkaerő-piaci helyzet szempontjából a teljes munkaidőben dolgozók a leginkább elégedettek, a munkanélküliek pedig – nem meglepő módon – a legkevésbé. A kutatás alapján – némi leegyszerűsítéssel – a községben élők a legkevésbé, míg a nagyobb városokban lakók inkább számítanak „boldognak”. Míg 2013-ban a nyugat-dunántúliak voltak a legelégedettebbek, tavaly már a Közép-Dunántúlon élők – Észak-Magyarországon pedig a legrosszabb a helyzet ebből a szempontból.
A felmérés szerint a társadalom jó része leginkább az anyagi helyzetével nem békél meg, 5,3 pont volt az átlagérték. A jelenlegi munkával való elégedettség egyidejűleg tükrözi a munkavállalói korban lévők foglalkoztatottsági lehetőségekhez, illetve adott munkahelyük jellemzőihez kapcsolódó értékelését. Ezen a téren csökkenést mutatott ki a kutatás, a 2013-as 7,1 pontról 5,8-ra apadt az átlagérték. A nemek szintjén ugyanakkor nincsenek, ám életkor szerint vannak érdemi különbségek: a legkevésbé a legfiatalabb és a legidősebb generációk voltak elégedettek a munkájukkal, leginkább a 25–44 év közöttiek. Ez utóbbi körben is „erősebbek” a felsőfokú végzettséggel bírók. Bár a munkával való elégedettség csökkent, a KSH kutatása szerint az „általános elégedettség” foka nem változott az elmúlt években, sőt, a lakókörnyezetük minőségét és háztartásuk anyagi helyzetét némileg többen tartják elfogadhatónak, megfelelőnek.
A jelentés úgy fogalmaz, az örömérzet életünk egyik hajtóereje és célja is egyben. Tavaly arra a kérdésre, az elmúlt hónapban milyen gyakran volt boldog, a felnőtt lakosság 57 – 2013-ban még 56 – százaléka számolt be arról, hogy általában annak érezte magát. A megkérdezettek 15 százaléka ugyanakkor ritkán vagy soha, 28 százaléka pedig csak időnként tartotta boldognak magát. Ezek az arányok nagyjából megfelelnek a 2013-as adatoknak. A magukat boldognak tartók aránya ugyanakkor lényegesen nagyobb a fiatalok körében, míg nemek szerint ezen a téren sincsenek markáns különbségek. A statisztikusok mérték az „idegesség” gyakoriságát. A „mindig” idegesek aránya háromról egy százalékra csökkent, a „többnyire” idegeseké pedig 13-ról hétre. Érdekesség, hogy a nők esetében rosszabbak a mutatók ebből a szempontból.
A tanulmány kitér arra is, a többi emberrel való pozitív együttműködés, a bizalom a társadalmi tőkével, illetve integrációval, valamint a jólléttel is szoros kapcsolatban áll. Az emberek iránti bizalom az összes szubjektív változó közül 2015-ben is a legalacsonyabb (5 pont) átlagértéket mutatta, ez a 2013-as szinthez képest is romlást jelent. A fiatalok jobban bíznak másokban, az idősek a legkevésbé. Az iskolai végzettséggel arányosan nő ez a mutató is, derül a felmérésből.
Ahol egyértelmű javulás mutatkozik, az a lakosság biztonságérzete: míg 2013-ban a válaszadók 65 százaléka számolt be arról, hogy biztonságban érzi magát sötétedés után az utcán, tavaly már 74 százalék nyilatkozott így. A legerőteljesebb, tizenöt százalékos változás Budapestet érinti, miközben településtípus szerinti bontásban továbbra is a községekben élők esetén a legmagasabb, 79 százalékos azok aránya, akik biztonságban érzik magukat. Kiugróan magas, 82 százalékos volt ez az arány a Nyugat-Dunántúlon élők körében, Észak-Magyarországon viszont nagyjából minden harmadik megkérdezett azt válaszolta, kisebb vagy nagyobb mértékben, de veszélyben érezte magát sötétedés után, egyedül az utcán.
A KSH kutatói megállapították, a félelem és a szorongás negatív hatása a közérzetre egyértelmű, emellett az életminőségre áttételes befolyása is van, hiszen a közlekedéstől való félelem erősen visszatartó lehet a társas, illetve kulturális rendezvények látogatásától, vagy akár a sporttevékenységeken való részvételtől.
Támpont a döntéshozóknak
A KSH több mint két évtizede indította el Magyarország című kiadványsorozatát, ezzel a kötettel segítve az Országgyűlés és a kormány évenkénti tájékoztatását az ország társadalmi, gazdasági és népesedései adatairól. Nem titkolt célja ezzel az intézménynek, hogy hasznos támpontot adjon az esetleges döntések meghozatalához. A kiadványhoz írt köszöntőjében Vukovich Gabriella, a hivatal elnöke rámutatott, a 2016-os folyamatok, történések és adatok még nem tükröződnek a felmérésekben, mivel a kötet a tavalyi esztendőt mutatja be.
