Belföld
Több mint tízezer határsértő az idén
Sokan vallják magukat afgánnak, iráninak, pakisztáninak, észak-afrikainak
A rendőrök május 13. és 16. között tiltott határátlépés miatt 498 főt fogtak el – derül ki az ORFK tájékoztatásából. Az elmúlt kilencvenhat órában – írták tegnap délelőtt – a magyar–szerb határszakaszon a rendőrök 744 határsértő illegális belépését akadályozták meg Magyarország területére – tették hozzá. A hatósági statisztikából egyébként kiderül az is, hogy január elsejétől május 16-ig eddig összesen 11 711 fő próbálkozott illegális határátlépéssel Magyarország schengeni külső határain. Az év első heteiben országosan még naponta legfeljebb tíz körül alakult a határsértők száma, februárban, márciusban és áprilisban azonban előfordult több olyan nap, hogy kétszáznál is több migránst tartóztattak fel.
Az ORFK közölte, az elmúlt hétfőtől vasárnapig hatszázhatvanhat határsértővel szemben intézkedtek, az azt megelőző héten ez a szám 572 volt. Az állampolgárság szerinti összetétel sokszínű, vannak magukat afgánnak, iráninak, pakisztáninak vagy valamely észak-afrikai országból származónak vallók.
Enyhítette három iráni, egy-egy afgán és iraki állampolgár korábbi, hivatalos személy elleni erőszak miatt első fokon kiszabott büntetését kedden a Kecskeméti Törvényszék a kiskunhalasi befogadóközpontban januárban történtek ügyében.