Belföld
Orbán: A Kúria egyértelműen beavatkozott a választásokba
A miniszterelnök levélben mond köszönetet a választópolgároknak

A kormányfő szerint a testület intellektuálisan nem nőtt fel a feladatához. A lap cikkében azt írta, az Alkotmánybíróság szerint is jogszerűtlenül érvénytelenített több ezer határon túli szavazatot a Kúria. Hozzátették, az ellenzéki tagokkal kiegészült Nemzeti Választási Bizottság, majd a Kúria több mint négyezer határon túli szavazatot érvénytelenített arra hivatkozva, hogy azokat saját címzésű és nem előre gyártott borítékban adták postára, vagy mert sérült volt a boríték.
Az Alkotmánybíróság is kimondta, hogy „az a bírói ítélet, amely figyelmen kívül hagyja a hatályos jogot, önkényes, fogalmilag nem lehet tisztességes, és nem fér össze a jogállamiság alapelvével” – hangsúlyozta Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója a Kúria döntése kapcsán a hírportálnak.
Orbán Viktor miniszterelnök levélben mond köszönetet azoknak, akik éltek demokratikus jogukkal, és részt vettek az április 8-i választáson – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ vasárnap az MTI-vel. A küldeményt a külhoni magyarok és azok a Magyarországon élő állampolgárok kapják meg, akik korábban hozzájárultak ahhoz, hogy a kormány kapcsolatot tartson velük – olvasható a közleményben. A tájékoztatás szerint a miniszterelnök levelében a választással kapcsolatban azt írja: Magyarország úgy határozott, hogy nem akar bevándorlóországgá válni, minden eszközzel fenn akarja tartani biztonságát és kultúráját. Orbán Viktor a levélben azt is kijelenti, hogy minden lehetséges eszközzel érvényt fog szerezni a magyarok akaratának – tették hozzá.
