Belföld
Kövér László: Óvni kell a család intézményét
Az Országgyűlés elnöke a távirati iroda beszámolója szerint úgy fogalmazott, a gyermekvállalás erkölcsi érték, és nem csak az anyagiak meglététől függ. A politikus utalt arra, társadalmi szemléletváltásra van szükség ahhoz, hogy a gyermekvállalást ténylegesen erkölcsi értéknek tekintsék az emberek.
Fűrész Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára kiemelte: a népesedés ügye hosszú távon meghatározó eleme a fenntartható fejlődésnek. Hangsúlyozta, 2010 előtt a családpolitika csak a szociálpolitika részeként jelent meg az akkori kormányok politikájában, ezt követően paradigmaváltás történt: az új kormány – ahogyan azt az alaptörvény is kifejezi – szakított ezzel a gyakorlattal, elválasztotta a családpolitikát a szociálpolitikától. A születések száma így 2014-ben 3,2 százalékkal nőtt, míg tavaly 0,2 százalékkal született több gyerek – 91 700 – mint az előző évben. Idén január–februárban is nőtt a születések száma az országban – közölte a helyettes államtitkár, és ezt nagy eredménynek nevezte.
