Nem véletlenül kongatjuk a vészharangot: hónapok kérdése, és az összes, Krisztus óta létező keresztény közösség elmenekül a Közel-Keletről – mondta lapunknak Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkár. Rámutatott: mindenkinek az lenne a legjobb, ha a térség sokat szenvedett családjai szülőföldjükön maradhatnának; ebben segítik őket a magyar segélyprogramok, amelyek fő szemlélete, hogy nem a bajt kell Európába importálni, hanem a segítséget odavinni, ahol szükség van rá.
A magyar segélyprogramokat növekvő nemzetközi visszhang követi, Mike Pence amerikai alelnök kabinetigazgatója is érdeklődött – mondta a helyettes államtitkár (Fotó: Ficsor Márton)
– Korábban sokan kérdezték, miért kell felállítani az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkárságot; az Iszlám Állam utolsókat rúgja, miért gondolják, hogy továbbra is szükség van rá?
– Bár az ISIS-t katonailag legyőzték, ideológiája még sokáig kísérteni fog a Közel-Keleten. Ennek legnagyobb vesztesei a keresztények, akik ellen a legmérgezőbb gyűlöletet korbácsolták fel az iszlamisták, így üldöztetésük sem ért véget egyik napról a másikra. Emellett sok várost tényleg rommá lőttek, a kereszténység egyik bölcsőjének is tekinthető iraki Ninivében is elképesztő méretű a pusztítás. Itt tizenháromezer épületet kellene kijavítani vagy újjáépíteni. Mi is segítettünk az élet újraindításában, ami a fizikai támogatáson, adományokon kívül legalább olyan fontos, mint hogy érezzék, van valaki, aki gondol rájuk a nagyvilágban. Egyik fontos új támogatási helyszínünk Nigéria, ahol tombol a Boko Haram nevű iszlamista terrorszervezet, amely ellen még az ISIS elleni harchoz hasonló nemzetközi fellépés sem kezdődött meg. Az idén itt is hasonló programot indítunk a keresztényekért. A kárpótlás, a rendezés nulladik lépése az lenne, hogy a világ elismerje, az iszlamisták keresztényellenes népirtást hajtottak végre a Közel-Keleten és Afrikában. De a keresztények elleni atrocitásokról úgy általában sem esik szó, sem a milliónyi emberről, aki belső menekültként várja, hogy otthonába visszatérve kezdhesse újra az életét.
– Miért kíséri ekkora csend a keresztények tragédiáját?
– Részben a politika és a média tudatos elhallgatása miatt: az ISIS ámokfutásában egyébként nem vétkes muzulmán államok közül vannak olyanok, amelyek a lelkiismeretük hangjait nem szeretnék hallani, a nyugati politikailag korrekt világ számára pedig kínosan hathat külön foglalkozni a keresztényekkel, mert az automatikusan maga után vonná a diszkrimináció vádját.
– Gondolom, ebből önöknek mint az üldözött keresztények megsegítésére felállított kormányzati egység tagjainak, alaposan kijut.
– Aki nem dől be ezeknek a nemtelen bírálatoknak, és valóban meg akarja ismerni tevékenységünket, tudja jól, hogy a helyi keresztény közösségnek juttatott adomány az egész térségnek jót tesz, a keresztények jelenléte pedig stabilitást ad. Az infrastruktúra helyreállításának áldásait is élvezik minden környékbeli, felekezeti különbségek nélkül. Továbbá olyan feltétellel adjuk oda a támogatást a keresztény közösségeknek, hogy abból mindenki részesüljön a térségben. Így végre olyan helyzetbe kerülnek az évek óta üldözött és kisemmizett keresztények, hogy ők gyakorolhatnak gesztust, ők adhatnak valamit, s ez nyilván emeli az ő megbecsülésüket is.
– Mekkora a vérveszteség a kereszténység ősi területein? Van esély arra, hogy megmaradnak ezek a közösségek?
– A keresztények száma és aránya tragikusan csökkent, s ha reálisan nézzük, sajnos valószínűleg szórványszerűen maradnak csak meg a Jézus kora óta ősi keresztény csoportok a térségben. Tizenöt éve Irakban még másfél, Szíriában kétmillió keresztény élt, ezeknek csak ötöde, illetve fele maradt hazájában, annak is a fele belső menekültként tengeti életét szülővárosától távol. A helyzet tragikus, hónapjaink vannak csak hátra, s ha nem cselekszünk, nem marad keresztény a Közel-Keleten. Az elvándorolt rengeteg fiatallal tovaszáll az ország újjáépítésének, a közösség jövőjének képe, a reménytelenség pedig további migrációs hullámokat indíthat el Európa felé.
– A magyar kormány az elmúlt időszakban mintegy hárommilliárd forintot költött az üldözött keresztények megsegítésére. Mi a jó mindebben Magyarországnak?
– Alapvető morális kötelességünk segíteni a közel-keleti és az afrikai keresztény embereket, akik hitük miatt szenvednek üldöztetést, de ezzel hazánk identitáspolitikai üzenetet is megfogalmaz, elhelyezi magát a világtérképen. Egymilliárd keresztény ember megbecsülése sem kis szó, emellett az újjáépítési munkálatokban egyre nagyobb lehetőséget kapnak a magyar szereplők. A programjainkon keresztül eddig közel százezer ember szülőföldjén való újrakezdéséhez járultunk hozzá, máskülönben a migráció maradt volna számukra lehetőségként. Így összhangban a kormány migrációpolitikai szándékával, nem a bajt importáljuk Európába, hanem a segítséget visszük oda, ahol baj van. Ez hasznos Európának és Magyarországnak is.
– Adódhat a kérdés: itthon nem lett volna jobb helye ennek a pénznek? A másik oldalról pedig: mire elég ez egy porig rombolt országban?
– Ironikus, de volt olyan ellenzéki médium, amely huszonnégy órán belül támadt azzal, hogy túl kevés ez az összeg, meg azzal is, hogy túl sok. Egyrészt szó sincs arról, hogy szórná az ország a pénzt külföldre: Hungary Helps, but Hungary first! Magyarország segít, de az elsődleges felelősségünk a magyar emberek jólétének biztosítása. Nem gondolom, hogy Magyarország erejéhez mérten túlzóan nagy ez a segítség, például az a hatszázhúszmillió forint, amellyel nemrég az aleppói érsekség iskolafejlesztését támogatta Budapest, a sokat szenvedett közösségnek ez sokat számít, de eltörpül a tavaly bejelentett, nyolcvanegymilliárd forintos hazai iskolafejlesztési programhoz képest. Van, hogy a kevés is számít: a humanitárius támogatásaink egész közösségek otthoni boldogulását teszik lehetővé. Például az iraki Telskufban ötszáznyolcvanmillió forintból helyreállított épületek egy egész, több száz családból álló közösség megmaradását és szülőföldjén maradását segítette. Ha csak a gazdasági oldalát nézzük, egy főre lebontva alig százezer forintba került egy ember szülőföldjén való boldogulásának segítése, s ez jóval kevesebb, mint az a kilencmillió, amit például a Soros-terv irányzott elő egy-egy migráns európai beilleszkedési költségeire. De persze tisztában vagyunk azzal, hogy a Hungary Helps segélyprogram önmagában csak mintaprogramként állhatja meg a helyét, muszáj beszállniuk a nagyhatalmaknak is.
– Látnak erre utaló jeleket?
– A magyar segélyprogramokat egyre nagyobb nemzetközi visszhang követi, én például Mike Pence amerikai alelnök kabinetigazgatójának érdeklődésére számolhattam be programunk részleteiről, s már látszanak annak jelei, hogy Washington a mi programjaink tapasztalatait is felhasználva készíti el saját segítségnyújtásának tervét a közel-keleti keresztények számára. Emellett a visegrádi országoknak is mintaként szolgál a magyar gyakorlat, összefogva pedig mindig jóval messzebb jutunk, mint magányosan. Ha valamiféle barátságos verseny is kialakulna az üldözött, szenvedő emberek megsegítése terén, az lenne az igazi eredmény.
