HIRDETÉS

Gáti Oszkár nem tudta, hogy szerepel a neve az aktákon

A karton szerint 1984 májusában Tatár fedőnéven szervezték be

Belföld
  • 2026.11.05. - 16:02
ügynökakta
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára nyilvánosságra hozta az ügynökaktákként emlegetett, eddig titkos dokumentumok első csoportjátFacebook/Magyarország Kormánya

Gáti Oszkárnak nem volt tudomása arról, hogy a neve szerepel az állambiztonsági nyilvántartásban. A Jászai Mari-díjas színész az MTI-nek telefonon azt mondta: soha nem írt jelentést, erre nem is kérték, és semmilyen dokumentumot nem írattak alá vele.

A színész azután nyilatkozott, hogy kiderült: neve szerepel a szerdán nyilvánosságra hozott állambiztonsági nyilvántartásban. A karton szerint 1984 májusában Tatár fedőnéven szervezték be.

Gáti Oszkár elmondta, hogy azért került több alkalommal kapcsolatba magukat rendőrnyomozónak mondó emberekkel, mert szerette volna meglátogatni a börtönben ülő barátját. Akkor nem tudta, hogy az őt megkereső nyomozók ügynökök.

„Azt kérdezték, hogy mit játszom, hol szerepelek, kik a barátaim, melyik színésszel vagyok jóban, elégedett vagyok-e a színházi életemmel” – idézte fel. Hozzátette, hogy mindez több mint negyven évvel ezelőtt történt, ezért azóta már semmire sem emlékszik az ügy részleteiből. „Úgyhogy én azóta erről már semmit nem tudok, azóta a barátomat eltemettem. Szerintem azokat kell megkérdezni erről, akik az aktát kiállították. Én nem tudtam róla, hogy van aktám, most értesültem róla” – mondta.

HIRDETÉS

A színész úgy fogalmazott: „Sikeresen rám raktak egy bélyeget, amivel nem tudok mit kezdeni, (...) nem akarok tiltakozni, mert ott a nevem, nem tudok mit csinálni vele”. Ugyanakkor hangsúlyozta, fontosnak tartaná megtudni, hogy létezik-e jelentés, és ha igen, hol található. „Szeretném látni, ugyanis nekem tiszta a lelkiismeretem” – tette hozzá.

Gáti Oszkár meggyőződése szerint az 1980-as években – az 1950-es és 1960-as évekbeli beszervezésektől eltérően – akár arra is lehetett utasítás, hogy meghatározott számú emberről készítsenek aktát. Véleménye szerint olyanokat kerestek, „akik szeretnek beszélgetni, akikkel lehet beszélni, és akkor le lehet írni egy aktát, amiből aztán egy strigula lesz”.

Reklám
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS