Jelentősen javítja a kormány a kaposvári egyetemváros vasúti elérhetőségét: új megállóhelyet építenek a Kaposvár–Siófok vasútvonalon, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kaposvári campusának közvetlen közelében. A beruházásra vonatkozó kivitelezési tendert a napokban már ki is írja a MÁV – számolt be róla Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
A miniszter elmondása szerint az új megállóhelynek köszönhetően a hallgatók, az oktatók és az egyetem dolgozói a jövőben sokkal egyszerűbben érhetik majd el az egyetemvárost vonattal. A kaposvári vasútállomásról mindössze 8–9 perc lesz az út, a megállóhelytől pedig 3–4 perces sétával elérhető lesz a campus.
A Guba Sándor utcai vasúti átjáró mellett létesülő új megállóhely megépítését a MÁV a Közlekedési és Beruházási Minisztérium által biztosított forrásból finanszírozza, a terveket pedig a cég saját szakemberei készítették el. A beruházás keretében egy 50 méter hosszú, akadálymentes, 55 centiméter magas, térkő burkolatú peron épül, amelyet korszerű világítással és esőbeállóval is felszerelünk.
„A közbeszerzési eljárás lefolytatását követően az új megállóhely megépítését 2027 második felére tervezzük” – számolt be róla a miniszter.
Kiemelte, hogy pont az ilyen fejlesztések miatt is fontos, hogy jövőre 30 milliárd forintról 80 milliárd forintra nő a MÁV saját beruházási kerete. Így ugyanis a nagy, uniós forrásokból finanszírozott projektek mellett az olyan kisebb, de a szolgáltatás minősége szempontjából hasonlóan fontos beruházások megvalósítására is jut majd pénz, mint amilyen a kaposvári új megállóhely megépítése.







