„A következő 11 évben a Dunaújváros és Érdi-tető közötti szakasz üzemeltetése a Lázár János által Mészároséknak odaítélt 149 milliárdos ár helyett 44 milliárd forintba kerül. Az autópálya-szakaszt továbbra is az a szolgáltató működteti, amely korábban megépítette, és az elmúlt 22 évben – így a NER teljes 16 éve alatt is – üzemeltette” – írta Facebook-bejegyzésében Vitézy Dávid.
„A bejelentés óta a teljes fideszes világ támadja a bejelentést és a korábbi üzemeltetőt, politikusok, faipari szakértők, kitartott influenszerek vergődnek, hogy nem is ugyanaz a műszaki tartalom, nem is magyar, és jaj, hát szegény Mészárosnak járna az a plusz 105 milliárd forint. Nem, nem jár. Rögzítsük a tényeket: ugyanazt a minőséget kapjuk mint eddig vagy amit a Mészáros-féle csapat ajánlott volna, csak jóval alacsonyabb, harmadannyi áron. Pontosan ugyanannyi munkahely marad, mint eddig, hiszen az autópályát eddig is magyar munkavállalók működtették, és ezután is ők fogják” – írta a miniszter.
„Érdekes, hogy a szolgáltató személye 22 éven át nem zavarta a Fideszt. Csak most lett hirtelen probléma, amikor megakadályoztuk, hogy Mészáros Lőrinc érdekeltsége ugyanazért a munkáért több mint háromszoros összeget számlázzon.”
„Ez önmagában 105 milliárd forint megtakarítás 2037-ig. Ráadásul az eddigi konstrukció szerint az MKIF 2057-ig kapott volna megbízást az autópálya üzemeltetésére, így a tényleges megtakarítás ennél is nagyobb” – jegyezte meg a politikus.
„A hangzavar valódi oka egyszerű: hiányzik a Fidesznek ez a 105 milliárd forint. Ezért a teljes trollhadseregét bevetette – de ez ugyanúgy nem változtat a tényeken, mint ahogy a Mohácsi hídnál a 98%-os előleg visszaszerzése és a 75 milliárd forintos túlzó műszaki tartalom visszavágása kapcsán előadott valótlan aggodalmaskodások sem Orbán Balázstól Németh Balázsig a teljes, Duna Aszfalt megbízásaiért aggódó fideszes kórus részéről” – magyarázta Vitézy Dávid.







