„Szinte nincs olyan, tudomány iránt érdeklődő ember, aki ne ismerné és ne szeretné a Planetáriumot. A Népligetben lévő épület 23 méteres kupolájára különleges Zeiss optikával vetített asztronómiai ismeretterjesztő filmek sokunkban keltették fel az évtizedek során az érdeklődést a csillagászat iránt” – írta Facebook-bejegyzésében Vitézy Dávid.
„Ezért is olyan rossz látni, hogyan rohadt le évről évre az épület és a benne található technika. Az előző kormányzat idején azonban teljesen gazdátlan volt az épület: hivatalosan a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat kezelésében volt, de a szervezetnek sem forrása, sem megfelelő kapacitása nem volt ahhoz, hogy megőrizze és fejlessze az épületet” – írta.
„A Közlekedési és Beruházási Minisztérium által benyújtott törvényjavaslat most ennek az áldatlan állapotnak vet véget. Amennyiben az Országgyűlés elfogadja a javaslatot, a vagyonkezelői jog átszáll a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumhoz, és ezzel megnyílik a lehetőség arra, hogy felújítsuk és újranyissuk a Planetáriumot” – jelentette be a miniszter.
„Az elmúlt hetekben a Tudományos és Technológiai Minisztériummal közösen több nemzetközi esettanulmányt is megvizsgáltunk, és ezek alapján több tervet is kidolgoztunk azért, hogy új formában és új tartalommal, de az eredeti célt, a tudományos ismeretterjesztést szolgálva éledjen újra az épület és a benne található technika, köztük a Zeiss optika” – magyarázta a politikus.
„Ezzel megtettük az első lépéseket azért, hogy a Planetárium visszanyerje régi fényét. Hosszú út áll még előttünk, de az elmúlt évekkel szemben végre legalább a jó irányba megyünk” – zárta bejegyzését a közlekedési és beruházási miniszter.







