A miniszterelnök akkor azzal bízott meg, hogy egy eurócentet se hagyjuk benn, minden forrást hozzunk haza. Jelentem: sikerült! Az elmúlt két hónapban megállás nélkül dolgoztunk a minisztériumok, az intézmények, az önkormányzatok, az Országgyűlés. Az összehangolt munka nyomán száz fölötti új jogszabály született, számos projektet indítottunk útjára vagy fejeztünk be – írta Facebook-oldalán Vitézy Dávid.
„Amikor májusban megkötötte a politikai megállapodást Magyar Péter miniszterelnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, első perctől azt mondtuk, a munka java még most jön. Amire a többi 26 tagállamnak évei voltak, nekünk 3 hónapunk maradt augusztus végéig” – írta a közlekedési és beruházási miniszter.
„Az elmúlt három hónapban rengeteg ember munkája kellett ahhoz, hogy a helyreállítási alap eddig befagyasztott pénzeit felszabadítsuk és hazahozva Magyarország fejlesztésére fordíthassuk. A feszített jogalkotási munkával, új intézmények létrehozásával, új jogszabályok elfogadásával, korábbiak módosításával, vagyis lényegében a korrupcióellenes jogszabályok elfogadásával rácáfoltunk nem csak azokra, akik az uniós pénzek beragadásának drukkoltak, de azokra is, akik bár optimisták voltak, de nem hittek abban, hogy 10 milliárd eurónyi RRF-forrást meg lehet szerezni.
A májusban kötött megállapodás siker volt, de akkor is jeleztük, hogy az igazi munka csak ezután, a szupermérföldkövek teljesítésével kezdődik. Először le kellett tárgyalni, hogy mit kell megoldanunk, hogy elérhetővé váljanak a források, utána a tárgyalásokban rögzített feladatokat kellett elvégeznünk. Ez a munka ért most véget, és ez hatalmas siker nem csak a Kormány és az Országgyűlés számára, hanem minden magyar embernek, akinek a támogatásával a hátunk mögött elég erősek voltunk hazahozni a pénzeket” – fogalmazott Vitézy Dávid.
„Mi jön most? A hazahozott forrásokból fejlesztéseket kell megvalósítanunk, új fejlesztéseket elindítani, és a forrásokat a leghatékonyabban, a legátláthatóbb módon végig kell vinnünk, hogy a végén ne csak a megszerzett forrásoknak, hanem a megvalósított fejlesztéseknek örülhessünk.
Az uniós források felhasználásával úgy tudunk fejlesztésekre költeni, hogy nem kell elvenni sehonnan. Négy hatalmas területet kiemelve, ez azt jelenti, hogy
- a Baross Gábor Tervvel megállítjuk a vasúti közlekedés leszakadását, a korábbi évek vasútrombolása helyett a vasútfejlesztésre állunk át;
- felvesszük a kesztyűt a lakhatási válság ellen, új megfizethető lakásokat, bérlakásokat és kollégiumokat építhetünk, így több, megfizethetőbb és jobb életminőséget kínáló otthon lesz elérhető;
- vízügyi fejlesztéseket indítunk, mert végre lesz akarat, odafigyelés és pénz is arra, hogy az évről évre érkező aszály ne sújtsa ilyen mértékben az országot;
- gondoskodunk az energiabiztonságról: a megújuló fejlesztésekkel és az energiahálózat fejlesztésével megerősítjük az energiahatékonyságot.
Az uniós források felhasználásával Magyarország a leszakadás évei után újra a fejlesztés útjára léphet, és felzárkózhat a régiós országokhoz” – fogalmazott Vitézy Dávid.







