Szombat hajnalban kezdődik a két nyolcvanméteres bárka elsüllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében - jelentette be a miniszterelnök a Facebook-oldalán a helyszínen péntek este.
Magyar Péter az egyik elsüllyesztendő bárkáról, a paksi atomerőmű zárt vízi területéről bejelentkezve, szakemberek és az érintett hatóságok képviselőinek társaságában elmondta, hogy a szivattyúk próbaüzemét tartják ipari búvárokkal. Ütemezetten halad a munka; egymás mellé fordították a két bárkát, amelyeket egy-egy 5 tonnás horgonnyal rögzítettek, ezután még módosítják a szögüket - ismertette.
Beszámolt arról, hogy reggel 6 órára mérőhajó érkezik Bajáról a helyszínre, ez minden szükséges paramétert mérni fog, az adatoktól függően fogják folytatni a süllyesztést.
A miniszterelnök elmondta, hogy jelenleg Paksnál -122 centiméter a Duna vízállása, -132 centiméternél - ez vasárnapra várható - a paksi atomerőmű jelenleg működő két turbinájának egyikét le kellene állítani, amit szeretnének elkerülni. Hozzátette, hogy -140 centiméternél kellene teljesen leállítani a működést. Az előrejelzések szerint éppen „a határnál leszünk”: -139, -140 centimétert mondanak most kedd környékére a szakemberek, ha nem történik emberi beavatkozás - jelezte.
Kitért arra, hogy sok felajánlás érkezett; jelenleg acélplatós nyerges vontatóból van hiány, ez szükséges a fenékküszöb építéséhez odaszállítandó kőtömbök mozgatásához.
Magyar Péter kiemelte: azon dolgoznak, hogy a beavatkozás sokkal sikeresebb legyen, mint amilyen a romániai volt. Közlése szerint ott nagyon hirtelen kellett a hasonló beavatkozást elvégezni, „gyors süllyesztés volt, nem jó szögben”; nem voltak alapos modellezések és nem irányítottan történt.
„Itt azért történik minden ütemezetten és előre modellezve, hogy a lehető legnagyobb hatást érjük el, a lehető legkisebb veszéllyel a süllyesztés során. Szerencsére nekünk több időnk van, egy-két nap felkészülési időt adott a Duna” - tette hozzá a kormányfő.
Beszámolt arról, hogy szombaton 10 órakor sajtótájékoztatón adnak tájékoztatást a védelmi munkálatokról, jelen lesz Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter, a Miniszterelnökséget vezető Ruff Bálint és Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is.
Magyar Péter megköszönte a szakemberek eddigi munkáját, és a lakosságtól azt kérte, hogy ne menjenek ki szombaton a helyszínre, mert a lezárások miatt úgysem tudnak közel jutni a munkálatokhoz.







